Ha Budapest elesik, akkor a Fidesz totális ellenőrzés alá vonhatja az országot. De nem csak ezért fontosak a fővárosi voksok. A zömében ambiciózus vidéki srácokból összeálló ős-Fideszből alig maradt már valami, de a főváros meghódításának zsigeri vágya máig ott szunnyad a lelkekben. Nem véletlenül. Az érzelem a párthoz újonnan csatlakozó feltörekvő vidéki ifjakból minduntalan újratöltődik. Meg akarják hódítani az elérhetetlen várost, hogy azután megalázhassák. Ahogy erre kísérletet is tettek az első és második Orbán-kormány idején. De most láthatóan óvatosabbak.
Első alkalommal a metrószerződést felmondva megpróbálták ellehetetleníteni a város legnagyobb vállalkozását, az előző ciklusban szinte a választások másnapján hadat üzentek a bűnös városnak: „a főváros az utolsó fészke annak a politikai gondolkodásnak, amelyet szeretnénk a múlttá tenni”. Közben Tarlós István éppen azzal próbálta maga felé hajlítani a választókat, hogy megválasztásával feloldódik a kormány–főváros ellentét. A vitákat majd elsimítja a közös cél. De Budapest nem profitált az egyszínűségből. Sőt, a Fideszen belüli feszültségek újabb törésvonalakat hoztak a városi politikába.
Tarlós beleállt a konfliktusokba, ami növelte a népben „karakán legény” nimbuszát, Budapest viszont a különféle erőcentrumok satujába szorult. A ciklus végére iskoláitól, kórházaitól, szociális ellátórendszerétől és bevételi forrásainak nagy részétől megfosztott várossá szegényedett. A városvezetés immáron egyetlen új beruházást sem indíthat el a kormány beleegyezése nélkül. Szabad források híján még a hitelfelvételhez vagy az uniós források eléréséhez is a kormánytól kell engedélyt kérnie. Az önkormányzat a vágyott partnerség helyett még súlyosabb függésbe került a mindenkori kabinettől.
Politikai gyengülése a várost szétfeszítő hatalmi belharcok és a nagypolitika érdektelensége nyomán már a ciklus közepétől nyilvánvalóvá vált. De hiába a kormányzati igyekezet, Budapest megkerülhetetlen maradt. Fontosságát jól jelzi a miniszterelnöki pálfordulat. Bár a ciklus elején a főváros kisodródott Orbán Viktor horizontjából, a választási évad kezdetén ismét visszakerült. Így a kormányfő újra elszórta az előző voksolás idején oly szépen szárba szökkenő magvakat: – Kivételes, kegyelmi politikai pillanat ez, amikor végre ugyanabba az irányba húznak a lovak – közölte a margitszigeti szökőkút átadásakor, három évvel az előző választások után.
Úgy vélte, vége azoknak az időknek, amikor a főváros „folyamatos bunkerharcot folytatott”. Most, húsz év után végre akar és képes is együttműködni Budapest és az ország vezetése. Mert sikeres főváros nélkül nincs sikeres Magyarország sem. Azóta nem üzent. Legalábbis Budapest népének. A fővárosi Fidesz-frakciót viszont helyre tette. A közgyűlési képviselők közül igen kevesen fértek fel az országgyűlési választások országos pártlistájára. Sőt a budapesti egyéni jelöltek közé is csak ketten: György István főpolgármester-helyettes és Németh Szilárd csepeli polgármester.
Sokat tettek ezért. György akár Budapest érdeke ellenében, saját előterjesztését is hajlandó volt leszavazni a parlamentben, ha ezzel jó pontot szerezhetett a pártvezetésnél. (Ő terjesztette be a dugódíj bevezetését lehetővé tévő törvénymódosítási indítványt, majd a voksolásnál nemmel szavazott.) A másik érdemesnek talált fővárosi képviselőt, Németh Szilárdot az általa vezetett kerületben indították. Mindketten veszítettek. Úgy hírlik, a pártelnök nem a közgyűlési munkával volt elégedetlen, talán nem is érdekelte, inkább a rezsicsökkentésért vívott harcban mutatott aktivitást kevesellte. Németh Zoltán fővárosi frakcióvezető lapunknak tagadta ezt. Szerinte szó sincs bizalomvesztésről.
A frakció tagjainak többsége – akárcsak ő maga – az országos politizálás helyett továbbra is az önkormányzatokban szeretne tevékenykedni. A döntés – állítja – nem felülről jött, hanem sajátjuk volt. Lehet, mindenesetre a fővárosiak közül egyedül a rezsibiztos Németh Szilárdnak szorítottak helyet a parlamenti patkóban. A jelenlegi kerületi vezetők közül Rogán Antal belvárosi, Papcsák Ferenc zuglói, László Tamás újpalotai, illetve Szabolcs Attila budafoki polgármester jutott be a szűkített parlamentbe. Papcsákon kívül mindenki egyéni mandátummal.
|
Horváth Csaba helyzete sem egyszerű
Reviczky Zsolt |
Szabolcs Attila egyébként éppen Németh Zoltánt váltja, eddig a fővárosi frakcióvezető képviselte a városrészt. Az önkormányzati választásokon induló fővárosi, illetve kerületi jelöltek névsorát egyelőre nem hirdette ki a Fidesz–KDNP, de nem lenne meglepő, ha a budapesti lista kevés egyezést mutatna a jelenlegi frakciónévsorral.
A szocialisták listája szokatlanul korán, már az országgyűlési választások előtt összeállt. Ott sem fedi egymást a két névsor. A jelenlegi frakciótagok közül heten – Andó Sándor, Havas Szófia, Horváth Csaba, Lendvai Anna, Móricz Eszter, Szaniszló Sándor és Tüttő Kata – iratkozhattak fel az első húsz, potenciálisan befutónak számító hely valamelyikére.
A jelenlegi helyzet alapján azonban közülük Horváth Csabán túl csak Lendvai, Szaniszló és Havas jutna be a közgyűlésbe. A 33 tagú testületben – plusz a főpolgármester – most tízfős frakcióval bírnak a szocialisták. Az új fővárosi lista éléről azonban várhatóan többen is „kiesnek” majd. Így Gajda Péter jó eséllyel száll harcba ismét Kispest polgármesteri székéért, de vélhetőleg polgármesterségre tör majd Szenteczky János is Csepelen, Trippon Norbert Újpesten, Simonka Csaba pedig Óbudán. A lista elejéről lemaradt Molnár Gyula szintén megméretteti magát Újbudán. Aligha ül be a fővárosi darálóba Molnár Zsolt budapesti elnök, illetve Borszéki Gyula, Angyalföld alpolgármestere. Így a jelenlegi „túllógók” előtt is megnyílhat az út a fővárosi képviselőséghez.
Korán bemondták Horváth Csaba nevét is. A szocialista fővárosi frakcióvezető már az előző körben is ringbe szállt a főpolgármesterségért. Akkor 29 százalékot gyűjtött, míg Tarlós István 53 százalékot ért el. Hangsúlyos különbség, amit Tarlós soha nem mulasztott el az orra alá dörgölni. Mint ahogy kedvtelve idézte vissza Horváth meglehetősen szerencsétlen kampányszlogenét is az ingyenes BKV-ról. A beválthatatlan ígéret azóta is gúnyolódás céltáblájává teszi a szocialista politikust. Utólag még az sem tűnik okos döntésnek, hogy ellenzéki frakcióvezetőként bevállalta az elmúlt négy évet: sokat tépázott a tekintélyén.
Még ennél is furcsább, hogy a gyászos áprilisi választási eredményt is rajta próbálják elverni a kormányváltásra szövetkezett ellenzéki pártok. Jávor Benedek (négy éve a Lehet Más a Politika főpolgármester-jelöltjeként nem egészen tíz százalékot ért el) alig egy héttel a választások után támadást indított ellene. Úgy vélte, hogy a szocialistáknak kár volt olyan korán megnevezniük jelöltjüket, ráadásul erről senkivel sem egyeztettek. A Párbeszéd Magyarországért társelnöke nem titkolta: csak akkor támogatják a baloldal jelöltjét, ha az nem Horváth Csaba lesz, vele ugyanis szerintük esélyük sincs a győzelemre. Később ismét felmerült Bajnai Gordon neve, de ő konzekvensen tagadja, hogy indulni készülne. Ezt követően Karácsony Gergely nevét dobták be az Együtt aspiránsaként.
Csakhogy Karácsony már kétszer indult egyéniben Budapesten, és mindkétszer elbukott – először 2011 őszén abban a II. kerületben, ahol pedig Horváth Csaba korábban polgármester volt. A mostani parlamenti választáson viszont ő hozta a legtöbb pluszszavazatot a pártlistához képest. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) meghökkentő ötlettel állt elő: politikus helyett egy máshonnan ismert személyt vessenek be. Ez aztán meglódította a fantáziát: Kulka János mellett Alföldi Róbertet, majd Róna Péter közgazdászt ajánlották lehetséges közös nevezőként. Schiffer András, az LMP vezetője megszokottan éles stílusában így kommentálta a „főpolgármester-castingot”: „hagyjuk már a marhaságokat”. Majd hárítva minden találgatást az önkormányzati összefogásról azt mondta: „az LMP nem álmodik sem technikai koalíciókról, sem a népakarat egyéb meghackeléséről”.
Az MSZP ennek ellenére felajánlotta: felsorakoznak az LMP jelöltje mögé, ha olyat választanak, aki korábban nem sértegette nyilvánosan a szocialistákat. Az is felmerült, hogy a jelenleg is sikeres baloldali polgármesterek, Tóth József (Angyalföld), Szabados Ákos (Pesterzsébet) és Gajda Péter (Kispest) valamelyikét küldjék a ringbe. Hivatalos tárgyalás és felkérés ugyan nem volt, de a nevezettek aligha vállalkoznának erre. (Angyalföld vezetőjét már 2010-ben is kapacitálták, de nem kért a megtiszteltetésből.) Így továbbra is Horváth Csaba a hivatalos jelölt, aki a közvélemény-kutatásokra hivatkozva állítja: a budapestiek többsége rábízná a város vezetését. A fővárosi frakció java szintén felsorakozott mögötte, mondván heroikus munkát végzett az elmúlt négy évben, így méltánytalan lenne most külső nyomásra félreállítani. A kérdés azonban még koránt sincs lezárva.
Nem így a Fideszben. A belső felmérések azt mutatják, hogy Tarlós István népszerűsége a fővárosban meghaladja a kormánypártét, így már jó ideje nem kétséges a jelölése. Csakhogy a főpolgármester állítólag feltételeket szabott. Csak akkor indulna a párt színeiben, ha a kormány állandó forrást biztosít a BKV működtetéséhez, illetve szabad kezet kap munkatársainak kiválasztásában. Ezen nem csupán a tanácsadóit értette, hanem a fővárosi lista összeállítását is. Ha így lesz, akkor a jelenlegi csapatból valóban nem sokan maradnak. Mindemellett a főváros jogosítványainak megerősítését, illetve a főpolgármesteri hatáskörök bővítését is szeretné elérni.
Kellemetlen emlékeket ébresztenek benne ugyanis a kerületi polgármesterekkel – főként Rogán Antallal és Láng Zsolttal – a ciklus elején folytatott „bátorságpróbák”. A városházi civódásokat pedig a döntési jogkörök magához vonásával védené ki. Így sem garantált a nyugalmas négy év. Budapesten alig 16 ezer vokssal kapott többet áprilisban a Fidesz–KDNP a baloldali összefogásnál. A 18 választókerületből nyolcat az összefogás jelöltje hozott el, így az országos kudarc ellenére a fővárosban lényegesen javítani tudtak a 2010-es eredményen. Az országgyűlési eredmények alapján a baloldal jelenlegi fellegvárai – Angyalföld, Kispest és Pesterzsébet – mellett Újpesten, Erzsébetvárosban, Zuglóban, Kőbányán és Csepelen okkal bízhat a győzelemben.
Ezenfelül további öt kerületben – Óbudán, Terézvárosban, Ferencvárosban, Rákospalotán és Pestszentlőrincen – olyan kicsi volt a különbség, hogy őszre ezek is „átfordulhatnak”. Különösen akkor, ha addig sikerülne életképes összefogást kovácsolni az ellenzéki pártokból. A verseny szoros lesz. Annyira, hogy a választási rendszer viszonylag csekély átalakítása is döntő hatással bírhatna az eredményre. A beavatkozásra természetesen csak a kormányzó pártnak van módja. Az elmúlt években több koncepció is felmerült. A leghosszabban a közvetlen főpolgármester-választás eltörlése, illetve a Fővárosi Közgyűlés létszámának és összetételének megváltoztatására vonatkozó felvetések tartották magukat.
Az előbbi Tarlós tartós népszerűsége láttán értelmetlenné vált. (Az elképzelés szerint a közgyűlés saját soraiból választott volna vezetőt.) De vélhetőleg a közgyűlés kerületi polgármesterekkel való feltöltéséből se lesz semmi. Ezzel ugyanis aligha csökkenthető érdemben annak a kockázata, hogy Tarlós egy ellenzéki többséggel bíró testületet irányítson. Ráadásul neki sincs ínyére a folyamatos lobbiharc.
Adódik egy jobb út, amelynek eredményességét az országgyűlési választás igazolta: újra kell rajzolni az önkormányzati választások kerülethatárait is. Erre részben az önkormányzati törvény is felszólítja a helyi választási irodákat, de a politikai szándék messze túlmutat a számszaki korrekción. A felvetés korántsem elméleti. Újbuda már meg is lépte. A kerületi szocialisták szerint a kerületi jegyző a választási törvényben szereplő feltételek teljesítéséhez szükséges minimális korrekció helyett teljesen átrajzolta a választókerületi térképet.
A korábbi városrészek kijelölte természetes határok helyett mesterséges tömböket alakítottak ki. Volt, ahol három városrészből kicsípett darabokat gyúrtak eggyé, másutt egy nagy egységet vágtak háromfelé, és csatoltak más területekhez. Az ellenzék klasszikus „gerrymandering”-nek tartja a módosítást, amelynek egyetlen célja a lehető legtöbb mandátum megszerzése a hatalmon lévőknek és a legkevesebb átengedése az ellenzéknek. Az utóbbihoz közel álló Szentimreváros.hu blog úgy számol, hogy a régi körzethatárokkal könnyen veszélybe kerülhetett volna a fideszes testületi többség, az újakkal viszont akár kétharmadra is szert tehetnek. A jegyző politikai támadásnak véli a felvetést: csak a körzethatárok feléhez nyúltak, szerinte ott is csak technikai jellegű változtatásokat hajtottak végre.
Ha Újbuda példája ragadósnak bizonyul, akkor a fővárosi fordítás esélye is jelentősen csökken. De az ellenzéknek sem lesz könnyű dolga, ha nyer. A fővárosi és a kerületi önkormányzatok vagyona csökkent, jogai és hatáskörei jelentősen szűkültek az előző ciklusban. Kínzóan keveset tehetnek. Budapesten ráadásul könnyen kétfenekű dobbá válhat az esetlegesen ellenzéki többségű közgyűlés, amelyet felülről a kormány és Tarlós üt, alulról a kerületek nyaggatnak. Nehéz lenne elkerülni a működésképtelenség esztergomi csapdáját.
A hivatásos kampányszervezők azonban kevés esélyt látnak a fenti „vegyes felvágottra”. Nincs olyan választó – érvelnek –, aki egyik kezével a Fidesz vagy az MSZP jelöltjére szavaz, a másikkal meg az ellentáborra. (Mondjuk a polgármesterként Gajda által vezetett, ám fideszes többségű Kispest rácáfol erre.) A győztes várhatóan mindent visz. A főpolgármesteri széket és a testületi többséget is. Az országgyűlési választás előtt még sokan bíztak abban, hogy az egész ország kurzusváltó hangulatban van, de úgy tűnik, csak a főváros kész az ellenállásra. A kérdés már csak az, hogy mennyire nagy a tűz. Elnyelheti-e a sötétség?
