galéria megtekintése

Megúszhatják a volt NBH-sok

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 04. számában
jelent meg.


Fekete Gy. Attila
Népszabadság

Még senkit sem hallgatott ki gyanúsítottként a Budapesti Nyomozó Ügyészség abban a hamis tanúzás miatt indított büntetőeljárásban, amelyet a romák sérelmére elkövetett sorozatgyilkosság ügyében első fokon eljáró bíró, Miszori László feljelentése nyomán rendeltek el. Április közepe óta tart a nyomozás.

A „cigányvadászok” elsőfokú tárgyalássorozatának legvégén a Pest Megyei Főügyészség azt indítványozta, hogy az ítélethirdetés után a bíró tegyen feljelentést hamis tanúzásért az első rendű vádlott barátnője, Fehérné Nyalka Éva ellen. Az asszony volt az, aki a romák elleni utolsó gyilkos támadás után a halálbrigád segítségére sietett.

Csontos István
Csontos István
M. Schmidt János

Kislétán a 2009. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjjel, egy óra tájban csapott le a banda. Ekkor, csakúgy mint az azt megelőző tiszalöki támadásnál, Csontos István, a katonai elhárítás egykori ügynöke vezette a különítmény autóját. Csontos egy helyen elvétette az utat, az autó a sárba ragadt. Utóbb kiderült, hibája végzetes volt; e momentumnak döntő szerepe volt a „cigányvadászok” elfogásában.

 

Miután az autójuk sárba ragadt, Kiss Árpád kénytelen volt azon a „munkatelefonon” segítséget kérni, amelyet egészen addig csak a gyilkosságokkal kapcsolatos kommunikációhoz használtak. Felhívta munkaadóját és szerelmét, Nyalka Évát a debreceni Perényi 1 szórakozóhelyen, hogy induljon el, mert bajba kerültek. Az asszony fuvarozta őket Debrecenbe, majd pénzt adott nekik, amiből kifizették azt a traktorost, aki a kocsijukat a sárból kimentette.

Kiss telefonja egyike volt azoknak a készülékeknek, amelyek szinte minden gyilkosság helyszínén feltűntek. Ám ezt az egy esetet kivéve a gyilkosok készülékei „csak egymást hívták”. Most először fordult elő, hogy egy a rendőrség számára könnyen azonosítható számmal is beszéltek. Ezzel pecsételődött meg a sorsuk. Nyalka Évát a rendőrség védett tanúként szerepeltette volna az ügyben, hiszen szinte mindent tudott Kissékről és a csoport többi tagjáról.

Végül azonban „egyszerű” tanú lett belőle, aki hamarosan gyanúsított lesz. Jelentős különbségeket talált ugyanis a bírói tanács elnöke a bíróság előtt, valamint korábban a rendőrségen tett vallomásai között. Ráadásul Nyalka a tárgyalóteremben többször ellentmondásba keveredett önmagával. Miszori László bíró egyszer nyomatékosan figyelmeztette is, hogy a hamis tanúzásért akár öt évet is kaphat. Nyalka ekkor összeomlott.

Miszori a persorozat végén feljelentette Nyalka Évát. A Budapesti Nyomozó Ügyészség április közepén rendelte el a nyomozást formailag ismeretlen tettes ellen. Temérdek iratot kaptak a bíróságtól a feljelentéshez, ezzel magyarázzák, hogy még nincs gyanúsított. A nyomozás határideje október 18-án lejár, de még meghosszabbítható.

A „cigányvadászok” elfogását követően az ügyészség általános irat-felülvizsgálatot rendelt el,miután kiderült, hogy a titkosszolgálatok hazudtak a nyomozó hatóságoknak, az őket felügyelő parlamenti bizottságnak, sőt a kirendelt vizsgálóbizottságnak, valamint a saját minisztereiknek is. Ezt követően nyomozás indult a katonai elhárításnál. Az ügy minden részlete államtitkok még ma is.

Csak sejteni lehet, hogy az a négy gyanúsított, aki ellen hamarosan vádat emelhet az ügyészség, az elhárítás vezető munkatársa. Valószínűleg ők írták a hamis jelentéseket, és hazudtak, amikor arról kérdezték őket, volt-e közük valaha is a bűncselekményekben tevőlegesen részt vevő Csontos Istvánhoz. Hazudtak annak idején a Nemzetbiztonsági Hivatal illetékesei is.

Gulyás József, a titkosszolgálatoknak a romagyilkosságok felderítésében játszott szerepét korábban vizsgáló munkacsoport tagja szerint az NBH-val kapcsolatban is voltak olyan megállapításaik, amelyek nyomozás elrendelését indokolták volna, de az ügyészség azokban nem lépett, így lehetséges, hogy az NBH-sok már elkerülik a felelősségre vonást.

A rendőrség még mindig keresi azt a legalább egy ismeretlent, aki Kiss Árpád és társai oldalán részt vett a besenyszögi fegyverrablásban, amikor egy vadász hirdetésére jelentkezve, rendőri akciót színlelve, megszerezték a későbbi gyilkosságokhoz használt fegyvereket. Ez a nyomozás még nem zárult le.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.