galéria megtekintése

Megrémültek attól, amit Pukli mondott

11 komment


Doros Judit

Volt, aki örült, mások megrémültek Pukli István bejelentésén a március 30-ra tervezett polgári engedetlenségről, s az egy órás munkabeszüntetésről. Sok tanár inkább törvényes keretek között sztrájkolna, mások az iskolán kívülre vinnék a tiltakozást, s félpályás útlezárásoktól sem riadnának vissza.

Egyelőre teljes a bizonytalanság a tanárok között, hogy mit tegyenek Pukli István március 15-i felszólítására. A Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, a Tanítanék Mozgalom egyik vezetője a több tízezres budapesti tüntetésen ugyanis azt jelentette be, ha Orbán Viktor kormányfő és Áder János államfő március 23-ig nem kér bocsánatot azoktól, akiket elmúlt hat évben megaláztak, ha Palkovics László oktatási államtitkár és Balog Zoltán humánminiszter helyett nem állít más, kompetens tárgyalófelet oktatásügyben a kormány, s ha nem vonják be Lázár János vagy Varga Mihály minisztereket a reformfolyamatok kidolgozásába, akkor március 30-án előbb egy órás munkabeszüntetést tartanak, később pedig, ha ez nem vezet eredményre, két, három, négy vagy még több órás is lehet az akció ideje.

– Beszélgettünk már Pukli István felvetéséről, de nincs még állásfoglalásunk az ügyben

– mondta lapunknak Szűcs Tamás, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium közalkalmazotti tanácsának vezetője, akinek eddigi tapasztalatai szerint inkább afelé hajlanak a tanárok, hogy szervezett és törvényes keretek között sztrájkoljanak. Ezért inkább egy kétórás, figyelmeztető sztrájknak látnák hasznát, semmint a Pukli által javasolt polgári engedetlenségi akciónak. – Ennek is van persze helye, de inkább félpályás útlezárásokban gondolkodnánk, s nem az iskolán belüli demonstrációkban – tette hozzá. Szavai szerint komoly bajt okozott, hogy a Teleki igazgatója nem tett határozott különbséget a polgári engedetlenségi mozgalom és a sztrájk között, ez ugyanis elbizonytalanította a tanárokat, akik közül sokan meg is ijedtek a váratlan ötlettől.

 

– Amíg van lehetőség törvényes kereteken belül sztrájkolni,addig

nehéz lesz behúzni a kollégákat egy jogsértő akcióba

– mondta egy másik miskolci középiskola egyik pedagógusa, szakszervezeti aktivistája, aki szerint ugyan az Orbán kormány három évvel ezelőtt törvényi változásokkal alaposan megnehezítette a szakszervezeteik dolgát ezen a téren például az elégséges szolgáltatások bevezetésével,  de azért nem lehetetlen sztrájkot szervezni

Pukli István a március 15-i tüntetésen
Pukli István a március 15-i tüntetésen
Veres Viktor / Népszabadság

Még a Tanítanék Mozgalom szervezői sem igazán tudják, mi lesz március 30-án, ha nem teljesülnek Pukli feltételei. Közösségi oldalukon a következő mondattal nyugtatják az érdeklődő pedagógusokat: „Jövő hét elejére, március 22-re mindenre pontos választ adunk, addig kérjük türelmeteket, mert még folynak az egyeztetések.” Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának vezetője tudósítónknak azt mondta,

mind a Tanítanék Mozgalom szervezői, mind saját iskolájának tantestülete egyelőre csak egyeztet,

konkrét döntés nincs.

Szakszervezetek aggodalmai, tanácsai

- Is-is - így felelt Galló Istvánné a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke arra a kérdésünkre, vajon ártott vagy inkább használt a Pedagógus Sztrájkbizottság és a kormány közötti tárgyalásoknak Pukli István március 15-én tett bejelentése. Közölte: nincsenek pontos statisztikai adatai arról, hogyan fogadták ezt a pedagógusok, mindenesetre a PSZ-hez érkezett telefonok szerint a tanárok egy része örült neki, mások viszont kifejezetten megrémültek tőle. - A célunk azonos, a módszereink azonban mások. A szakszervezet kötik bizonyos keretek, például testületi döntések alapozzák meg, mit tehetünk és mit nem. Mindez a civilekre kevésbé vonatkozik, az ő kezük nincs ennyire megkötve. Ám bárki bármilyen akciót is szervez, kutya kötelessége felvilágosítania a kollégákat a feltételekről és a következményekről. A PSZ felmérte a sztrájkkészséget, s világosan elmondta a tagjainak, milyen célok eléréséhez kérné az áldozatukat, ha sztrájkra kerülne a sor. Polgári engedetlenség esetén mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy tudatosan és szándékosan jogsértést követ el, s ennek fényében döntheti el, vállalja-e vagy sem annak jogkövetkezményeit.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is sztrájktárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal: március 9-én, egy Orbán Viktornak írt levélben jelentették be, hogy folytatni szeretnék a tavaly felfüggesztett egyeztetéseket az oktatásról. Erre egyelőre nem érkezett válasz, ami jól jellemzi a kormányzati taktikát – fogalmazott lapunknak Mendrey László, a PDSZ elnöke. Amennyiben nem ülnek velük egy asztalhoz, úgy a követeléseik eléréséhez lesz egyfajta jogalapjuk arra, hogy figyelmeztető sztrájkot szervezzenek – tette hozzá. A PDSZ épp ezért már el is küldte Pölöskei Gábornénak, a Klik jelenlegi elnökének azt a levelet, amelyet 2013-ban elődjétől, Marekné dr. Pintér Arankától kaptak a sztrájk esetére vonatkozó elégséges szolgáltatásokról. Ebben az áll, hogy egy esetleges sztrájk idejére a Klik valamennyi tankerületében biztosítja a tanulók elhelyezését.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.