galéria megtekintése

Horthyt is összehozták Kádárral, hogy kibékítsék a gyűlölködő magyarokat

19 komment


Bárkay Tamás

A XX. század legnagyobb magyar traumáinak közös feldolgozásához kínál lehetőséget és különös keretet a budapesti értelmiségi fiatalok által gründolt Közös Halmaz Alapítvány minap beindított projektje. A „nyissunk a múltra, hogy legyen jövőnk!” mottóval futó, közösségi finanszírozású kezdeményezés rendhagyó nyílt színi kiállítással indul, várhatóan ősszel.

Ha ma Magyarországon történelmi-politikai diskurzusba keverednek egymással az emberek, a napi gyakorlat az, hogy a felek mindenekelőtt megpróbálják egymást meg­győzni, hogy az ő fájdalmuk, problémájuk a nagyobb.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

Folyamatos a verseny, amely arról szól, hogy kinek a sérelme fájóbb, és a vitákat olykor egészen mélyen átitatja a gyűlölet – vázolta a projekt kiindulópontját a Közös Halmaz Alapítvány kuratóriumát elnöklő Gárdos Tamás. Pedig attól, hogy valakinek a rokonai a holokauszt áldozatai lettek, még bőven lehetséges, hogy mélyen át tudja érezni a trianoni veszteséget is, és egy '56 után kivégzett mártír gyerekének sem kell feltétlenül megvetnie azt, aki jól érezte magát a gulyáskommunizmusban. Az lenne az eszményi állapot, ha indulatok és kirekesztés nélkül tudnánk beszélni a mégiscsak közös múltról, anélkül, hogy meg akarnánk győzni egymást egymás igazáról. Bőven elég volna, ha csak megértenénk a másikat – tette hozzá.

 

A mindenekelőtt középiskolásokra kalibrált program rendhagyó köztéri kiállítással nyit. Az interaktív tárlat négy nagy témára: a trianoni országvesztésre, a két világháborúra és a holo­kausztra, a kommunizmusra és '56-ra, valamint a rendszerváltás korszakára épül. Mindehhez tizenhat nyitható-csukható ajtóparafrázis készül, amelyek mindegyikén egymásnak látszólag ellentmondó, de egyként igaz állítások lesznek olvashatók. Hogy plasztikusabb legyen, az egyikén felül ez a tétel látható: „1945-ben a szovjet hadsereg felszabadította Magyarországot, és ezzel sok ember életét mentette meg", alul pedig emez: „A szovjet hadsereg nagyon sok családnak okozott szenvedést, rengeteg embert elhurcoltak, kiraboltak és nőket erőszakoltak meg."

Fotó: Népszabadság-montázs

A kuratórium egyik tagja, Kiss Kata szerint már az formabontás, hogy ez a két gyakran hallott axióma egyazon felületen jelenik meg. Egy másik ajtón egy olyan kompozíció jelenne meg, amelyen egy stilizált felhőzet tetején a jókedvű nyugdíjasként ábrázolt Horthy Miklós és Kádár János ül egymás mellett, alattuk, a népet jelképező tömeg pedig egyaránt és egyidejűleg nevezi őket gyilkosnak, árulónak, nemzetmentőnek és hősnek. Nem látszik, ki mondja ezt, és ki amazt, ahogy az sem, melyik jelző melyiküknek szól.

A remények szerint az ősszel Budapesten bemutatkozó, majd többéves országos roadshow-ra induló kiállítás anyagát az iskolákban is szeretnék megmutatni rendhagyó órák vagy tréningek keretében. Mindehhez legelőbb persze a pénzt kell összehozni, hogy az idemellékelt látványtervek valósággá válhassanak. Az ajtók elkészítéséhez kétmillió forint kellene, ebből eddig szűk négyszázez­ret adtak össze a közösségi finanszírozók.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.