galéria megtekintése

Magukra hagyták a hortobágyi gazdákat

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 01. számában
jelent meg.


Hargitai Miklós
Népszabadság

Januárban a legelőjüket elvesztő korábbi bérlők tömeges panaszai nyomán a kormányfő – a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatának befejezéséig – leállíttatta a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) földjeinek bérbeadását.

Bár a Kehi vizsgálódása még nem ért véget, az új nyertesekkel májusban újraindították és lapunk információi szerint már be is fejezték a szerződések megkötését, helyzetbe hozva számos olyan nagybirtokost, akire semmiképpen sem illik rá a helyben élő családi gazdálkodó meghatározás.

Az elkeseredett birkatenyésztők a múlt héten egy időre lezárták a 42-es főutat, így tiltakoztak a bérelt legelők elvétele miatt
Az elkeseredett birkatenyésztők a múlt héten egy időre lezárták a 42-es főutat, így tiltakoztak a bérelt legelők elvétele miatt
Konyhás István

A HNP még tavaly hirdette meg az állami földek haszonbérbe adását, a pályázat eredményét január 14-én tették közzé. A lista megjelenése nyomán egymást érték a felháborodott helyi gazdák tiltakozó akciói, mivel tucatjával találtak rajta olyan nyerteseket, akik életvitelszerűen nem a pályázatban megadott lakcímen élnek, a ténylegesen helyben gazdálkodó állattenyésztők közül viszont sokan elvesztették a legelőiket.

 

Januárban a kormányszóvivő azt a kormányfői ígéretet tolmácsolta, hogy a Kehi-vizsgálat lezárultáig nem kötnek új szerződéseket. Az orbáni kijelentést az élet többször is felülírta: tavasszal újraindultak a szerződéskötések. Vélhetően azért, mert a hatalomhoz jobbára közel álló új gazdák nem akartak lemaradni az uniós területalapú támogatás akkoriban esedékes igényléséről, és erős nyomást gyakoroltak a minisztériumra és a nemzeti park vezetésére.

Most a helyi informátoroktól megtudtuk, hogy a földosztás befejeződött, annak dacára, hogy a Kehi vizsgálata még mindig tart. A hivatal az ügyintéző ígérete ellenére lapzártáig nem válaszolt az esettel kapcsolatban feltett kérdésünkre. Az agrártárcától kapott írásbeli válaszban a minisztérium nem cáfolja, hogy a Kehi ellenőrzése nem fejeződött be, ennek ellenére „minden szerződést, amely jogilag megköthető, megköt a nemzeti park. A HNP 92 birtoktestre összesen 163 nyertessel köt szerződést, ami 12 502 hektár terület haszonbérbe adását jelenti.”

Lapunk információi szerint ismét a nyertesek közé kerültek Fazekas Szabolcs – Tomajmonostora polgármestere, illetve Fazekas Sándor agrárminiszter közeli barátja – családtagjai. A helyi gazdák úgy tudják, hogy a polgármester és családja – a családtagok, illetve a hozzájuk kötődő cégek nevén – immár 1200 hektárnál is nagyobb állami földterületet művelhet, miközben a miniszter épp a napokban nyilatkozott úgy, hogy ha rajta múlna,Magyarországon egyáltalán nem lennének nagybirtokosok.

Egy föld nélkül maradt állattenyésztő a Népszabadságnak azt mondta: a januári miniszterelnöki ígéretet semmibe vevő szerződéskötések vélhetően a közelgő önkormányzati választással függnek össze, a kormányerők a kedvezményes földbérlettel igyekeznek magukhoz kötni a jelentős befolyással rendelkező agrárnagyvállalkozókat.

Lapunk azt is megkérdezte a földművelésügyi minisztériumtól, hogy az állami földhaszonbérleti szerződés előírásait követve szerződést bontottak-e azzal az agrárvállalkozóval, akinek a gazdaságából illegális vágás és húskimérés nyomán lépfenével fertőzött hús került a közétkeztetésbe. A minisztérium válasza szerint a hatósági és bírósági eljárások folyamatban vannak, csak azok lezárulta után tervezik a haszonbérleti szerződést felmondani.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.