galéria megtekintése

Lázár szétcsap Orbán porcelánboltjában, ötvenezer ember kezdhet rettegni

9 komment

Munkatársainktól

Politikailag pikáns, hogy olyan intézetek felszámolását tervezi Lázár János kancelláriaminiszter, amelyeket pár éve a jobboldali klientúra támogatására hoztak létre. Felszívódik például a Simicska Lajos ellen gründolt hivatal is.

Valóságos táncot lejt Lázár János a jobboldali tyúkszemeken. A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a bürokráciacsökkentés keretében 73 kormányzati háttérintézmény bezárását, összevonását, tárcákba való beolvasztását tervezi, ami

50 ezer hivatalnok munkáját érintheti.

Az átszervezésről szóló rendelettervezet függelékében található, a bejelentés után kiszivárgott listán több olyan hivatal, szervezet is létezik, amelyet az Orbán-kormány nemrég alapított. Ráadásul azzal a nem titkolt szándékkal, hogy állást és stallumot adjon a miniszterelnök politikájával szimpatizáló jobboldali értelmiségieknek, volt politikusoknak.

 

Önállóságát veszti – már amennyiben a tervezetet elfogadja a kabinet – a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), amely három évvel ezelőtt jött létre, és évente 1,2-1,3 milliárd forintból gazdálkodhatott. Bár hivatalosan a határon túli magyar közösségeket kutatja, valójában a volt székelyudvarhelyi polgármester, a kudarcai nyomán az erdélyi politikából kiszálló Szász Jenő kedvéért hozták létre. Az NSKI alapítását több szakember is kifogásolta, hiszen az Akadémiának van külön kisebbségkutató intézete, de Szlová­kiában és Romániában is vannak ilyen kutatócsoportok.

Az NSKI tágan értelmezi a feladatkörét: szervezett már mangalicafesztivált, focitornát és Mikulás-ünnepséget is.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet a tervek szerint beolvad a történeti kutatásokkal foglalkozó Veritas intézetbe. Hasonló sorsot szán Lázár a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézetnek is (RTKI), amelyet az egykori miniszterelnök, Antall József MDF-es riválisa, Bíró Zoltán vezet, és amelynek ötletadója állítólag Lezsák Sándor volt. Alapításakor úgy tűnt, az intézet dolga a múlt ideológiai szempontú átírása lesz, de érdemi munkát nem végzett, létrehozása inkább a Fideszbe átigazolt MDF-eseknek tett gesztus volt.

Decemberben a Kossuth mauzóleum átadásán Lázár még hosszasan méltatta a Boross Péter vezette NÖI-t
Decemberben a Kossuth mauzóleum átadásán Lázár még hosszasan méltatta a Boross Péter vezette NÖI-t
kormany.hu

Szintén beolvad a Veritasba a Nemzeti Örökség Intézete (NÖI), amelynek a nemzeti sír- és emlékhelyek gondozása a feladata. Elődjét az első Orbán-kormány hozta létre, sokáig a volt miniszterelnök, Boross Péter vezette.

A helyzet pikantériája, hogy Lázár egy hónapja még hosszan méltatta Boross jelenlétében az NÖI tevékenységét

a közel 400 millióból felújított Kossuth mauzóleum átadásakor. Két évet sem élt a nyelvstratégiai intézet, amelyet azért hoztak létre, hogy tanácsokat adjon a kormánynak a magyar nyelv védelmében. Bár 2015-ről 2016-ra 50 millióval emelték az állami támogatását, Lázár mégis bezáratná.

Jogutód nélkül szüntetné meg a miniszter a fővárosi Erzsébet téren működő Design Terminált (DT). A magyar formatervezőknek szánt kiállítótér létrehozására a Gyurcsány-kabinet egymilliárd forintot költött, de csak 2010 után zárult le a felújítás. Végül Navracsics Tibor egykori főosztályvezetője, Böszörményi-Nagy Gergely került az élére, azóta a Design Terminál nemzetközi tekintélyt vívott ki magának.

Elveszíti az önállóságát az a hivatal is, amelyet az Orbán–Simicska-háború jegyében alapítottak. A 2014 őszén alapított Nemzeti Kommunikációs Hivatalt (NKOH) azért hozták létre, hogy közvetlenül a Miniszterelnökség ellenőrizze, hova kerül az 1500 állami cég, intézmény reklámköltése. Az NKOH most beolvad a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodába.

A miniszter szétcsapna az oktatási hivatalok között is.

Véglegesen megszüntetné az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetet (OFI), amelyet 2014-ben szervezett át Áder János húga, a helyettes államtitkárként dolgozó Pölöskei Gáborné. Ehhez az intézethez került a Klebelsberg intézményfenntartó több feladatköre, illetve az új tankönyvek kifejlesztése. A tankönyvek miatt az OFI-t folyamatosan kritizálták a pedagógusok és szakemberek, a Magyar Tudományos Akadémia tavalyi bírálata szerint egy részük annyira rossz, hogy feltehetően „dilettánsok" írták.

Beolvadhat a tárcába az Oktatási Hivatal, amelyet tavaly erősítettek meg az Emberi Erőforrások Minisztériumától távozó Maruzsa Zoltán kedvéért, aki a hivatal élére került. A korábban helyettes államtitkárként dolgozó Maruzsának folyamatos konfliktusai voltak főnökével, Palkovics László felsőoktatási államtitkárral, amit a miniszter végül így rendezett.

A listán akad egy igazi fantomintézmény is.

Tavaly októberben döntött a kabinet az abszurd nevet viselő Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének létrehozásáról.

Erről csak annyit tudni, hogy valamiféle „szellemi központ" lett volna Kőszegen. Egy kormányhatározat szerint a Miniszterelnökség költségvetési forrásaiból tavaly 157,4 milliót, idén 826,7 milliót, 2017-től pedig 644,4 millió forintot adott volna az intézetnek, tehát ennyit spórolhatnak, ha Orbán rábólint a listára.

Először vág, aztán mér

A közszférában más területeken tapasztalható

súlyos működési zavarokról akarja elterelni a figyelmet a kormány

azzal, hogy közölték: a bürokráciacsökkentés jegyében hetvennél több állami intézmény szűnik meg, illetve olvad be a fenntartó minisztériumba – állítja Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára. Nem vitatja, hogy ennek a lépésnek lehetnek szakmai okai – amelyet egyelőre nem ismernek –, de álláspontja szerint a polgárokat elsősorban az egészségügy és a közoktatás tarthatatlan helyzete foglalkoztatja, s e területeken várnának érdemi lépéseket.

Az átszervezés és a létszámcsökkentés kétségkívül hálás téma – fogalmazott –, de kommunikációs fogásokkal csak időlegesen fedhetik el a másutt mutatkozó problémákat. A bejelentés egyébként az érdekképviseletet nem lepte meg, mert a bürokrácia ellen már korábban harcot hirdettek. Azt viszont Borosné

elfogadhatatlannak tartja, hogy a bürokráciáért a közszolgákat tegyék felelőssé, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis most a bürokraták számának csökkentéséről beszélt.

Álláspontja, hogy az alapvetően hibás megközelítés, mert a kormány ezzel nem az okot szüntetné meg, hiszen a felesleges bürokrácia gyökereit inkább a jogalkotásban, esetleg a vezetésben mutatkozó hibákban kellene keresni. Emlékeztetett rá: Lázár János tavaly még azt hangoztatta, hogy a „hülye jogszabályokat" kellene mielőbb szüntetni. Most viszont az érdekvédő szerint a kormány a saját akaratának végrehajtásáért felelős embereket szolgáltatja ki a bürokráciaellenes társadalmi indulatoknak.

A főtitkár elmondta: az elmúlt 17 évben a közszolgák száma 103 ezernél kevesebb és 114 ezernél több soha nem volt, miközben költséges átszervezések és leépítések sorát hajtották végre. Most sincsenek 110 ezernél többen, és aki azt gondolja, hogy nincs ennyi „bürokratára" szükség, legyen tekintettel arra is, hogy számos helyen a napi munkaidő jóval meghaladja a törvényes nyolc órát – jelentette ki Borosné.

Ebben a helyzetben igen kockázatosnak tartja, hogy egy ötvenezres személyi kört érintő átszervezést úgy hajtanának végre,

hogy előbb vágnak, azután mérnek. Vagyis: közlik, hogy a minisztériumoknak az eddigi bértömeg nyolcvan százalékából kell megoldaniuk a beolvadó intézmények működtetését. A főtitkár úgy véli, előbb azt kellett volna eldönteni, melyek a felesleges feladatok, és utána határozhattak volna az intézményi struktúráról – és persze a szükséges forrásokról.

Amúgy az sem szerencsés – tette hozzá –, hogy minderről a sajtóból értesültek, miközben a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum múlt heti ülésén az átszervezésről egyetlen szó sem esett. Ott a közszolgálati életpályamodellről beszéltek, és annak kapcsán vetődött fel, hogy a felmentési időre és végkielégítésként minimum kettő, de legfeljebb tizenkét havi fizetés járjon, és erről a munkáltató dönthessen. Ezt akkor nem értették, de Borosné szerint most már összeáll a kép:

olcsóbbá akarják tenni az elbocsátásokat, de a szakszervezet hat hónapnál kevesebbet nem tart elfogadhatónak.

A várható leépítések mértékét illetően a főtitkár egyelőre nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, mert előbb látni szeretnék a kormány előterjesztését, amelyről az érdekegyeztető fórum következő ülésén egyeztetést akarnak. Konkrét számokról különben azért is korai beszélni – fogalmazott –, mert az üres állásokat több helyütt nem tudják betölteni, miután nem sikerült igazán vonzóvá tenni a közszolgálatot.

Egész pályás letámadás

Bürokráciacsökkentés helyett inkább nagy fokú központosításnak tűnik, amire a kormány a kulturális és környezetvédelem terén készül. A Forster Központ Miniszterelnökségbe történő beolvadásával

lényegében megszűnne a megnyomorított sorsú magyar örökségvédelem utolsó önálló intézménye.

Forster 2012-ben jött létre az akkor megszüntetett Kulturális Örökségvédelmi Hivatal maradványainak és az állami kastélyokat kezelő Műemlékek Nemzeti Gondnokságának összevonásával. Sok önállóságot eddig sem élvezett, mivel a Miniszterelnökség államtitkárának, L. Simon Lászlónak szoros felügyelete alatt állt. Az utóbbi négy évben kétszer volt vezetőcsere az intézmény élén, végül 2014-ben az államtitkár megbízható emberét nevezték ki.

Meglepő húzás lenne a Balassi Intézet önállóságának felszámolása.

Ez nem egy intézmény, hanem egy nemzetközi intézményhálózat, amely a magyar kulturális diplomácia teljes területét lefedi évtizedek óta. A Szijjártó Péter vezette külügyminisztérium kötelékébe tartozik, most a kormány be is olvasztaná a tárcába. „Egy minisztériumi előadó nem tudja koor­dinálni 24 kulturális intézetünket, amelyek közül a 24. épp most nyílt meg Ljubjanában" – mondta forrásunk.

Nehezen értelmezhető a Nemzeti Digitális Filmarchívum-Filmintézet megszüntetése is.

Ebben az intézményben tárolják a régi, archivált filmeket, digitalizálnak, rekonstruálnak. Ez a filmes nemzeti közgyűjteményünk, amelynek jogelődjét 1957-ben alapították.

Tovább folytatódik az állami környezetvédelem eljelentéktelenítése is. A ma még névleg önálló, de területi szerveitől megfosztott Országos Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség (OKTVF) is minisztériumi irányítás alá kerül, ami azzal a veszéllyel jár, hogy a zöldhatósági rendszerben a másodfokú döntések is politikai szempontok alapján születhetnek meg.

Szintén minisztériumi szervvé válhat az Országos Meteorológiai Szolgálat

– az új gazdája a földművelésügyi tárca lehet, ami az egyre hangsúlyosabb klíma- és környezetkutatási területek háttérbe szorulásával járhat. Az Orbán-kormány régi álma az állam meteorológiai monopóliumának kialakítása (amely egy tavalyi törvénymódosításban újra előkerült), ezt is könnyebb lehet megvalósítani közvetlen kormányzati irányítás alatt.

A nagy vesztes

Az egészségügyben egy elgyötört ágazatra engedik rá az újabb átszervezést, amely növelni fogja a feszültségeket – állították lapunknak a szakemberek. A csütörtökön megismert kormányzati terv szerint szinte csak az állami kórházi fenntartó,

az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), és talán az Országos Mentőszolgálat őrizhetné meg az önállóságát, de az OMSZ esetében is felmerült, hogy a katasztrófavédelemhez csaphatják.

Hét háttérintézmény – közte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, a gyógyszerügyi hatóság, az Országos Tisztiorvosi Hivatal – önállóságát vesztve a szakminisztérium­hoz kerülne. Az, hogy az átszervezés előkészítése meglehetősen elnagyolt, abból is látszik, hogy pél­dául az Országos Vérellátó Szolgálat jogutódjaként a kórházfenntartó hivatalt nevezték meg, csakhogy a vérellátó már tavaly óta ott van. Két intézmény – az Országos Közegészségügyi Központ és az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ jogutód nélkül megszűnne.

Lapuknak több forrás is átgondolatlan koncepcióként jellemezte a programot.

Volt, aki kifejezett ostobaságnak ítélte egy olyan helyzetben az orvosi nyilvántartással, képzéssel foglalkozó hivatal megszüntetését, amikor ekkora probléma az ágazatban az emberhiány.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.