Továbbra sem tudjuk meg például, hogy mit vagy kit takar az, hogy "Brüsszel", már ha nem a belga fővárosról van szó, és kik azok a "brüsszeli elit", akik "migránsok tízezreinek" betelepítését" tervezik. Nyilván az Európai Unió valamely – egyébként a tagországok képviselőiből álló – intézményéről (Bizottság, Tanács, Parlament?) és annak bizonyos vezetőiről van szó, de hogy pontosan kikről, azt továbbra is jótékony homály övezi, mintha nem is lenne fontos, az egyszeri választót úgy sem érdeklik az uniós jog részletei.
A másik, folyamatosan visszatérő fogalom az "illegális bevándorló". A helyes kifejezések a "menekültek és migránsok" lennének, de az "illegális bevándorló" azért sokkal jobb a kormány szempontjából, mert kellőképpen negatív, és elfedi azt a tényt, hogy ezek ezeknek az embereknek a többsége nem önszántából hagyta el a hazáját – eleve onnan ismert a számuk, hogy menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be.
A harmadik ilyen, szándékosan ferdítő fogalom a betelepítés, ami megint kellően ijesztő, pedig valójában senki nem akar senkit, sehová betelepíteni. A már elfogadott, illetve tervezett megoldások a menedékkérők áthelyezéséről szólnak. Az áthelyezett emberek nem telepednének le automatikusan, hanem az adott országban kellene elbírálni a menedékkérelmüket, és ellátni őket arra az időre. És még akkor sem biztos, hogy végleg ott maradnának, ha megkapják a menekült státuszt.
"A referendumra azért van szükség, mert Brüsszel arra tett javaslatot, hogy az Európai Unióba érkező bevándorlókat egy előre meghatározott kvóta alapján ossza szét kötelező jelleggel"
– írja a kormány tájékoztató füzete, ami nagyjából megfelel a valóságnak, már amennyiben Brüsszel alatt az Európai Bizottságot, bevándorló alatt pedig menedékkérőt értenek.
Alapvető csúsztatás azonban, hogy a kormány úgy állítja be, mintha a népszavazással el lehetne érni, hogy visszavonják a még el sem fogadott javaslatot. Pedig a referendumnak valójában semmilyen jogi következménye nincs. A valóságban a népszavazás sokkal inkább szolgálja a kormány belpolitikai céljait. Ha ugyanis nem akar kvótarendszert, akkor le kell szavaznia a javaslatot a tagállamok képviselőiből álló Európai Tanácsban, vagy pedig megkeresni a jogi utat arra, hogy ne vonatkozzon rá a rendszer (ez részben már zajlik, a tavaly szeptemberi, 160 ezer menedékkérő áthelyezésről szóló határozatot az Európai Bíróságon támadták meg).
Ugyanez a helyzet a kvóta alternatívájaként javasolt "pénzbüntetéssel", amit Brüsszel "kilátásba helyezett". Az Európai Bizottság javaslatában valóban szerepel egy fejenként 250 ezer eurós szolidaritási hozzájárulás, de erről szintén nem született döntés. Ha a magyar kormány sokallja az összeget (ami amúgy jogos, valóban nem kevés pénzről van szó), akkor a Tanácsban kell szembeszállnia az ötlettel, a népszavazás ezen biztosan nem segít.
A füzetben is folytatja a kormány azt a fajta félelemkeltést, ami tudatosan mossa össze a menedékkérőket, bevándorlókat a terrorizmussal. Valóban sokkolóak a párizsi, brüsszeli és nizzai merényletek, de azért érdemes megjegyezni, hogy ezek elkövetői vagy legálisan tartózkodtak Európában, vagy egyenesen itt születtek. Egy terroristáról tudunk, aki biztosan a menekültek közé vegyülve tért vissza Szíriából Belgiumba (így megfordult Budapesten is), Najim Laachraoui, aki részt vett a tavaly novemberi párizsi támadások előkészítésében.
A terrorizmus mellett a kormány a bűnözés megugrásával riogat, és olyan állításokat fogalmaz meg, amelyeket lehetetlen ellenőrizni, de kellőképpen ijesztőek és felháborítóak Például azzal, hogy "a bevándorlási válság kezdete óta ugrásszerűen megnőtt a nők elleni zaklatások száma". A szilveszteri, kölni események és egy-egy újabb támadásról szóló hír után ez igaznak tűnhet, de valójában lehetetlen konkrét, statisztikai adatokkal alátámasztani vagy cáfolni, így mindenki érzelmi alapon hihet neki vagy tagadhatja.
"Több száz no-go zóna van Európa nagyvárosaiban"
– ismétli meg a kormány egyik régi mániáját a füzet, és ez az állítás is nehezen ellenőrizhető. A no-go zóna ugyanis nem hivatalos kifejezés, vagy közigazgatási terület. Tényleg vannak olyan városrészek, ahol egyes etnikumot erősen szegregáltan élnek, és még az is lehet, hogy bizonyos bűncselekmények gyakoribbak, de az erős túlzás, oda ne tehetné be a lábát fehér ember, vagy teljesen törvényen kívüli területté váltak volna. A Külügyminisztérium például korábban ilyen zónának nevezte Berlin Neukölln nevű kerületét, ami a problémák ellenére is felkapott negyed lett.
Hasonlóképpen félrevisz "a kényszerbetlepítés veszélyezteti kultúránkat és szokásainkat" mondat. A tömeges migráció valóban magában hordozza a kulturális feszültségeket, a "kényszerbetelepítés" azonban nyilvánvalóan azokra a migránsokra vonatkozik, akik saját elhatározásukból amúgy is megjelennek Európában, nem pedig "Brüsszel" importálja őket a kontinensre.
Annál az általánosításnál pedig végképp kiakad az uszításmutató, hogy
"az illegális bevándorlók nem tartják tiszteletben törvényeinket, és nem akarnak osztozni közös kulturális értékeinkben".
