galéria megtekintése

Óriáspofon a kormánynak: Bayerről és Hómanról beszélt az amerikai ENSZ-nagykövet

Az amerikai kormánynak megakadt a torkán a Bayer-ügy: az ENSZ antiszemitizmussal foglalkozó találkozóján elmondott beszédének jelentős részét szentelte Magyarországnak az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete. Samantha Power szerint Hóman Bálintban és Bayer Zsoltban közös, hogy nem csak a zsidókat támadták, hanem más kisebbségeket is.

Az antiszemitizmus nem csak a zsidókra jelent veszélyt, hanem a pluralizmus és sokszínűség elveire és az általunk nagy becsben tartott alapvető jogokra is – mondta el beszédében Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete. A világszervezet antiszemitizmusról tartott második találkozóján magyar idő szerint csütörtök hajnalban elmondott beszédében úgy fogalmazott: amikor a zsidókat támadják, akkor általában más kisebbségeket is. Azok a személyek, akik a zsidókat bántják, általában a bevándorlókat és a menekülteket is zaklatják, mondta, majd hozzátette: ez nem csak az egyénekre, de kormányokra is igaz. Ennek pedig Power szerint Magyarország az egyik példája.

Samantha Power idén februárban a Jad Vasem központ múzeumában
Amir Cohen / Reuters

Az USA ENSZ-nagykövete felidézi: Magyarország az az ország, ahol szobrot akartak állítani Hóman Bálintnak, aki a harmincas években szorgalmazta a magyar zsidók deportálását. És az az ország, ahol állami kitüntetést adtak át Bayer Zsoltnak, egy "fertőzően antiszemita véleményírónak." Power szerint az egész országban terjed az antiszemitizmus, amit a szélsőségesen nacionalista Jobbik növekvő népszerűsége is bizonyít. Azt is megemlíti, hogy a Jobbik a holokausztot rendszeresen "holokamunak" nevezi.

 

Power beszédének jelentős részét szentelte Magyarországnak. Más országokat is említ, de csupán egy-egy mondatban. Négy gépelt oldalnyi beszédéből másfél oldal kizárólag Magyarországról szól.

Power itt tér rá mondandója lényegére: mindez együtt jár az egyre erősödő idegengyűlölettel és a "bigottság egyéb formáival." Megemlíti, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: Európát keresztény területként szeretné megtartani azáltal, hogy meggátolja a muzulmán menedékkérők érkezését és rájátszott az emberek félelmeire, amikor közölte, minden európai terrorista migráns.

Power szerint mind Hóman, mind Bayer belekeverték antiszemitizmusukba a kisebbségekkel szembeni gyűlöletet.

Power szerint azonban Magyarország példájából tanulni is lehet, hiszen megmutatja, hogy közös fellépéssel a nemzetközi közösség eredményeket tud elérni. Magyar és nemzetközi szervezetek, vallási vezetők és külföldi kormányok együtt akadályozták meg a Hóman-szobor felállítását. "Büszke vagyok rá, hogy amerikai civil szervezetek és az amerikai kormány részesei voltak ennek a munkának" - mondta az ENSZ-nagykövet. Power idézi Barack Obama korábbi beszédét is, amelyben az elnök közölte, hogy a Hóman-szobor az amerikai-magyar kapcsolatoknak nem egy mellékes ügye volt, hanem központi kérdés volt, feltétele a jó kétoldalú kapcsolatok fenntartásának.

Katrina Lantos Swett 2011-ben az Országgyűlésben
Mediaworks

Az ENSZ-nagykövet azt is pozitív példaként említi, hogy Bayer kitüntetésére reagálva már több mint százan visszaadták lovagkeresztjüket. A tiltakozók között pedig, mint mondta, az ország legelismertebb közgazdászai, történészei, politikusai, költői, filmkészítői és tudósai vannak. Név szerint említi Kaltenbach Jenő volt kisebbségügyi ombudsmant, Heisler Andrást, a Mazsihisz elnökét, Wittinghof Tamás budaörsi polgármestert és Katrina Lantos-Swettet, Tom Lantos lányát is. Mindegyiküktől idéz is egy rövid szöveget, amelyben megindokolják a lovagkereszt visszaküldését.

"Ezek az erőfeszítések, amelyeket nagyon meghatónak tartok, azt mutatják, hogy amikor kormányok hajlandóak kiállni az antiszemitizmus ellen és felemelik a szavukat ahelyett, hogy csak tétlenül tűrik, akkor azt még a gyűlöletet szítók is észreveszik" - mondta Power, aki szerint mindez még hatékonyabb, ha a civil szervezetek is beszállnak és támogatják ezeket a lépéseket.

"Képzeljük el, mennyi, a zsidók és más kisebbségek elleni erőszakos cselekményt lehetett volna elkerülni, ha a múltban valakik hasonló lépéseket tesznek. Képzeljük el, mennyi gyűlöletet és szenvedést tudunk megelőzni, ha most összefogunk."

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.