galéria megtekintése

A Fidesz szerint az ellenzéknek kuss a neve Gyulán

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 03. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

Bod Tamásnak, a gyulai önkormányzatba bejutott egyetlen baloldali képviselőnek nem tilos felszólalnia a nyilvános fórumokon, de a fideszes többség szerint jobb, ha hallgat vagy legalább röviden beszél.

Ez sokszor kiderült már – először az alakuló ülésen, tavaly október 22-én. Gyulán a baloldal három pártja közös polgármesterjelöltet állított Bod Tamás személyében, aki a közös listát is vezette. (Ő korábban újságíróként dolgozott számos lapnak, köztük a Népszabadságnak.) A testületbe csak a kompenzációs listáról került be egyetlen jelölt – Bod Tamás mandátumszerzését érvényesnek ismerte el a helyi választási bizottság.

Bod Tamás egyedül küzd a fideszes többség ellen
Bod Tamás egyedül küzd a fideszes többség ellen
Rosta Tibor / MTI

Szövetségesei – a Demokratikus Koalíció helyi politikusai – azonban kiteregették korábbi alkudozásaik dokumentumait, és beárulták őt a Fidesznél. Egy nyilatkozatban Bod Tamás vállalta, hogy lemond mandátumáról a DK jelöltje javára, ha a kompenzációs listáról csak egyetlen jelölt jut be a testületbe. Nem mondott le, amit utólag így indokolt: politikai zsarolás hatására írta alá a papírt, amely amúgy sem érvényes az őt jelölő MSZP és Együtt hozzájárulása nélkül.

 

Leél-Őssy Gábor, a DK helyi politikusa ezt becsületbeli kérdésnek nevezte, a viszályt pedig nevetve kihasználta a Fidesz. Görgényi Ernő polgármester, arra hivatkozva, hogy nem tudja, kivel kell tárgyalnia a bizottsági helyekről, sem Bod Tamásnak, sem DK-s, sem MSZP-s jelöltnek nem ajánlott még külső bizottsági helyet sem. Kérdésünkre Görgényi azt válaszolta, a Gyulai Városbarátok Köre és a Jobbik túlreprezentált lett a bizottságokban, mire a baloldal eldöntötte, hogy ki kivel van és ki ellen.

Szerinte a baloldalnak csak úgy jutott volna hely, ha a Jobbik vagy a városbarátok képviselői visszalépnek – de nem léptek.

Bod Tamás szerint viszont a polgármesternek mindössze annyit kellett volna tennie, hogy a döntés előtt felemeli a telefont, és azt mondja: gyertek, beszéljük meg. De nem ezt akarta, hanem kiszorítani a teljes baloldalt – így lett a városbarátoknak hét bizottsági tagságuk, a baloldalnak pedig egy sem.

Bod Tamás szerint november 27-én, a közmeghallgatáson a polgármester megakadályozta őt, hogy képviselőként felszólaljon. Görgényi Ernő azt felelte,

ő nem tiltotta meg Bodnak a felszólalást. Mindössze figyelmeztette: a közmeghallgatás célja, hogy a képviselők hallgassák meg a lakosságot, és nem fordítva.

Szerinte a képviselő ezt akkor „ráutaló magatartással elfogadta”, utóbb mégis a Békés Megyei Kormányhivatalhoz fordult jogértelmezésért. A hivatal megállapította, hogy az ellenzéki képviselőnek joga van felszólalni – de a polgármester szerint ő ezt nem vitatta, ezért nem is marasztalta el a kormányhivatal. Bod Tamás szerint viszont Görgényi szándéka egyértelmű volt, megakadályozni, hogy ő feltehesse a kérdéseit. A közmeghallgatáson kevés érdeklődő jelent meg, kevés kérdés hangzott el. Ő ezeket kivárta, utána akart feltenni egy kérdéssort – megjegyzésével ezt akadályozta meg a polgármester.

A baloldal vitáiról sorozatban jelentek meg a Fideszt segítő cikkek a Gyulai Hírlapban. Bod Tamás próbált ezekre válaszolni, ám a főszerkesztő egyik különösen durva jegyzetére írott válaszcikkét nem közölték azzal az indoklással, hogy azt „nem tekintik az ő válaszának”. Bod Tamás szerint egy közpénzből gazdálkodó, elvileg pártatlan lap vezetője nem tehetné meg, hogy a megtámadott félnek ne biztosítsa a megszólalás lehetőségét. Hiába fordult azonban a lapot kiadót kft. felügyelőbizottságához is, amelyben mások mellett Elek Tibor, a Bárka irodalmi folyóirat főszerkesztője is helyet foglal, azt írták, hogy nekik csak az éves számviteli mérlegről kell dönteniük. Görgényi Ernő polgármester kérdésünkre hangsúlyozta: ő nem szól bele a lap tartalmába, mert tiszteli a sajtószabadság eszméjét. Bod Tamást viszont „Kim Ir Szenre emlékezteti”, ahányszor és ahogyan a polgármester megjelenik egy-egy lapszámban.

Görgényi (balra) és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter 2013  februárjában
Görgényi (balra) és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter 2013 februárjában
Mohai Balázs / MTI

Úgy tűnik, állandósul a kiszorítás. Egy képviselő öt percben interpellálhat. Bod Tamás kifogásolja, hogy a magyarázkodó válaszok akár 15 percre is elhúzódnak. A polgármester szerint Bod Tamás a kérdésekbe burkolva rendszeresen hamis állításokat ad elő. Mivel ő szükségesnek tartja e kérdések teljes tisztázását, előfordulhat, hogy a válasz hosszabb, mint a kérdés.

De ha Bodot tényleg a válaszok érdekelnék, örülnie kellene ennek. Bod szerint viszont a városvezetők célja nem az, hogy választ adjanak a kérdéseire, hanem személyének a folyamatos lejáratása.

Görgényi Ernő polgármester érdemben válaszolt az általunk feltett kérdésekre – egyet kivéve: el tud-e képzelni olyan szituációt, amikor ő áll egyedül szemben elsöprő többséggel a testületben és a helyi nyilvánosságban, ahol az ellenzéknek hallgass a neve? Talán azért nem felelt, mert ilyen szituációt el sem tud képzelni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.