galéria megtekintése

Drága volt, de tartós lehet a béke Ukrajnában

3 komment

NOL
NOL

Mintha citromba harapott volna Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülése előtt, mégis mind a ketten úgy gondolják, hamarosan tartóssá válhat a tűzszünet Kelet-Ukrajnában.

Feszült hangulatú beszélgetést folytatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn Svájcban.

Erről tanúskodik legalábbis a Kerry által Twitterre feltöltött fotó, melyen látható, hogy két miniszter egyike sem mosolygott, amikor a tanácskozás elején kezet fogtak a kamerák előtt. Nem is csoda, hiszen az elmúlt héten Kerry a kongresszus előtt nyíltan hazugsággal vádolta az orosz diplomáciát Oroszország kelet-ukrajnai katonai jelenlétével kapcsolatban.

 

Az orosz fél természetesen azonnal tiltakozását fejezte ki, aminek élét azzal sikerült enyhíteni, hogy az amerikaiak szerint Kerry a tájékoztatás kiegyensúlyozatlanságára utalt. Mivel azonban az amerikaiak szerint a február 12-ei minszki egyezményt sem Moszkva, sem az oroszbarát szeparatisták nem tartják be, további szankciókat helyeztek kilátásba Oroszországgal szemben a kelet-ukrajnai helyzet súlyosbodása esetén.

Az ukrán hadsereg katonái
Az ukrán hadsereg katonái
Gleb Garanich / Reuters

Ezt Kerry hétfőn, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa előtti felszólalásában is megerősítette, jelezve, az újabb szankciókat egyeztették európai partnereikkel, és készek azokat bevezetni, ha a tűzszünet feltételei nem teljesülnek maradéktalanul. Kerry alapvetően optimista, mint mondta, a tűzszünet „órákon, de legfeljebb napokon belül” megvalósulhat. Az EBESZ megfigyelői szerint a fegyvernyugvás ezúttal valóban tartós lehet, hiszen a csapatmozgások mindkét oldalon azt mutatják, hogy a nehézfegyverzetet kivonják a térségből.

Lavrov véleménye szerint is „kézzelfogható előrelépés” történt a minszki megállapodásban foglalt intézkedések végrehajtásában, felszólította ugyanakkor a kijevi hatóságokat, hogy oldják fel a „Donyec-medence körüli de facto blokádot”, állítsák helyre a gazdasági kapcsolatokat, és kezdjék meg a szociális ellátások kifizetését.

John Kerry Genfben
John Kerry Genfben
Denis Balibouse / Reuters

Kerry Twitter-bejegyzése szerint az ukrán válság mellett a szíriai polgárháborúról és a vitatott iráni atomprogramról is szó esett a Lavrovval való megbeszélésen. Érezhető a nyugati nyomás Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus halálának kivizsgálásával kapcsolatban is. Lavrov teljes körű nyomozást ígért, Nyemcov halálát pedig „förtelmes bűncselekménynek” nevezte. Hozzátette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök azonnal utasítást adott az átfogó nyomozásra, és azt személyesen felügyeli. Ennek hatékonyságával kapcsolatban komoly kételyek merülnek fel, több forrás sejteti, hogy az orosz elnöknek túlságosan is kényelmes lehet ellenlábasának halála.

Hatezernél is többen haltak meg Kelet-Ukrajnában

A találkozóval egy időben az ENSZ nyilvánosságra hozta legfrissebb jelentését, amely szerint a kelet-ukrajnai válság tavaly áprilisi kirobbanása óta legalább hatezer ember vesztette életét az oroszbarát lázadók és az ukrán hadsereg közötti összecsapásokban, nagyjából tízezren pedig megsebesültek.

Az ukrán hadsereg járművei Artemivszk mellett
Az ukrán hadsereg járművei Artemivszk mellett
Gleb Garanich / Reuters

A jelentés részletezi, a konfliktus hogyan hatott a civilekre, hogy tarthatatlan állapotok uralkodnak a térségben. Zaid el-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa elmondta, hivatalának vizsgálóbiztosai „a polgári életek és az infrastruktúra könyörtelen pusztításának képével” szembesültek Kelet-Ukrajnában. „Sokan az összecsapások területén ragadtak, pincékben keresve menedéket, minimális ivóvízzel, étellel, fűtéssel, árammal, és alig néhány alapvető orvosi felszereléssel” – részletezte a főbiztos, megjegyezve, hogy hitelt érdemlő jelentések tanúsítják, hogy Oroszország felől december óta is folytatódott a nehézfegyverek és a külföldi harcosok beáramlása.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.