galéria megtekintése

Nyomorult sorsokkal szórakozik a magyar igazságszolgáltatás

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 04. számában
jelent meg.


Boda András
Népszabadság

Vannak gondok, hiányosságok az érintett büntetés-végrehajtási intézetben, de a legnagyobb hiba maga a szabálysértési elzárás, amely embertelen és felesleges is – így összegezhető az a jelentés, amelyet a Magyar Helsinki Bizottság készített.

Vannak gondok, hiányosságok az érintett büntetés-végrehajtási intézetben, de a legnagyobb hiba maga a szabálysértési elzárás, amely embertelen és felesleges is – így összegezhető az a jelentés, amelyet a Magyar Helsinki Bizottság készített, miután megfigyelői még júniusban megvizsgálták, milyen körülmények között tartják fogva a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet nők számára fenntartott mélykúti objektumában a szabálysértési elzárásukat töltőket.

Két négyzetméter per fő
Két négyzetméter per fő
Szabó Barnabás / Népszabadság

A jelentés egyik legsúlyosabb megállapítása: „A szabálysértési elzárás és a büntetés-végrehajtás enyhébb rezsimjei között különbség érdemben nem érzékelhető, sőt néhány szempontból rosszabb szabálysértési elzárást tölteni.” Ez nyilvánvalóan súlyos rendszerhiba, hiszen ezek szerint a kisebb „bűnt”, a szabálysértést szigorúbb körülmények között szankcionálják, mint a bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztést.

 

A jelentés kiemeli: a látogatók és a csomagok fogadásának szigorú szabályai ugyanúgy érvényesek mindenkire. Mivel azonban a szabálysértési elzárás általában rövid ideig tart, előfordulhat: mire sikerül engedélyeztetni a látogatást, addig letelik a büntetés. Hasonló okai vannak annak is, hogy a szabálysértési elzárás miatt a fogvatartottak például nem vagy csak nehezen kaphatnak munkát, s nem vehetnek részt szakkörökön.

A jelentés készítői annyiban árnyalják a képet, hogy leszögezik: bár mindez „védhetetlen”, értik az okokat, indokokat. „Mivel a bv-intézet és az elzárás végrehajtását szolgáló objektumok nincsenek elkülönítve, egy halmazként kell tekinteni a két csoportra a korlátozások kapcsán, ráadásul az intézet telítettsége rányomja a bélyegét a szabálysértési elzárás végrehajtási körülményeire is.”

Ami a konkrét körülményeket illeti: a jelentés szerint „a zárkák állapota átlagos magyar bv-zárkának mondható”, és az egy főre jutó mozgástér nem haladja meg a két négyzetmétert. A BVOP szerint azonban az intézet „törekszik” az előírt elhelyezési és ellátási feladatoknak maradéktalanul eleget tenni, a mélykúti intézet 18 négyzetméteres zárkáiban átlagban négy, a 8 négyzetméteresekben pedig két fogvatartott van. Sokan kifogásolták az ennivaló minőségét.

Visszatartó erő nincs
Visszatartó erő nincs
Kurucz Árpád / Népszabadság

Érdemes megemlíteni: a napi étkezés pénzbeli normája 400 forint. Többen nehezményezték, hogy az orvosi ellátás nehézkes, és bonyodalmas procedúra nyomán juthatnak csak gyógyszerekhez.

Bár a Magyar Helsinki Bizottság több kisebb-nagyobb hibát talált, a jelentésből kiderül: leginkább azt kifogásolják, hogy egyáltalán bevezették a szabálysértési elzárást. Úgy fogalmaztak: „Ez amellett, hogy embertelen, tökéletesen értelmetlen és felesleges szankció.

Visszatartó ereje nincs, és például a tiltott prostitúció miatt kiszabott pénzbírság, illetve szabálysértési elzárás semmilyen legitim büntetőpolitikai célt nem szolgál.” A jelentésben olvasható az is: „Nem látjuk be, hogy egy ország, amely alaptörvénye szerint vallja az elesettek megsegítését, hogyan járhat el így a nyomorult sorsú polgáraival. Ahogy azt sem tudjuk, hogy milyen büntetési célt szolgál a nyomorult sorsú prostituáltak, az utcán szabálytalanul átkelők vagy a kukából ételt kivevők fogva tartása, és erre a célra miért pazarol el közpénzből az állam naponta 8-10 ezer forintot.”

Napi 8-10 ezer forintot költenek el feleslegesen
Napi 8-10 ezer forintot költenek el feleslegesen
Kocsis Zoltán / Népszabadság

A Magyar Helsinki Bizottság újfent emlékeztetett arra, hogy álláspontja szerint a fiatalkorúak szabálysértési elzárása nemzetközi jogot sért. Fiatalkorúak – tették hozzá – csak végső esetben tarthatók fogva, esetükben a büntető igazságszolgáltatás középpontjában elsősorban a nevelésnek és a reintegrációnak kellene állnia.

Egy konkrét esetet is idéztek a megfigyelők: „Egy 15 éves lány 5 napot töltött az intézetben, mert társaival együtt 1800 forint értékben lopott egy áruházból, és a bíróság úgy gondolta, hogy sem a figyelmeztetés, sem pedig a pénzbírság nem elegendő büntetés az esetében. Az iskolából egy hétig hiányzott, az intézet munkatársai különös figyelmet fordítottak rá, igyekeztek a lehetőségekhez képest enyhíteni a lány félelmét, szorongásait.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.