Az áruház az Arad felé vezető, 79-es számú főút mellé épült, ahol a semmiből nőtt ki az Oradea Shopping City, de a városban a már említett Auchanon kívül megtelepült a Jumbo, a Carrefour, a Brico, a Flanco, a Real, a Lidl, a Penny, az Unicarm, felépült a Lotus Market bevásárlóközpont, egyszóval van hová menni vasárnap. Ezt használják ki azok az élelmes romániai kereskedők, akik azzal hirdetik magukat a határ magyarországi oldalán, hogy ők bezzeg vasárnap is nyitva vannak.
A nagyváradi Carrefour áruházak az elmúlt hetekben magyar nyelvű szórólapokkal is beterítették Debrecent, holott a cívisváros közel van ugyan Nagyváradhoz – a távolság mindössze hetvenhárom kilométer –, de azért a két nagyváros szomszédos településnek nemigen tekinthető. A reklámanyagban a Carrefour ezzel a kérdéssel fordult a reménybeli debreceni vevőkhöz:
– Kiruccanna vasárnap?
– Ki – válaszoltuk mi,
elvégre Nagyvárad gyönyörű, a sétálóutcája pezsgő élettel teli, a város méltón őrzi Ady Endre lábnyomát, ráadásul a Debrecenben bedobált szórólapok szerint a kicsontozott sertéslapocka kilója 12,99 lej, azaz mintegy 930 forint.
El kell tehát menni Nagyváradra. Kérdés, hogy ezt mennyien gondolják ugyanígy a határ menti Hajdú-Bihar megyében. Debrecen lakossága vajon útnak indul-e az Úr által megszentelt pihenőnapon annak érdekében, hogy a hazai áraknál kicsivel kevesebbért vegyen magának cukrot, autós üléshuzatot, kávét és porszívót? Merthogy a Carrefour szórólapja a felsorolt termékekkel is büszkélkedik. Na meg gyerekműhelyekkel, feliratozott mozival, szórakozóparkkal és vendéglőkkel – azaz csupa olyasmivel, amitől vasárnaponként a magyarországi vásárló törvényi vasszigorral elzárattatott.
A nagyváradi Auchan környéke vasárnap délelőtt kaotikus állapotot mutat: az amúgy sem kicsi parkoló olyannyira megtelt, hogy több száz autó a négysávos út mentén parkol, vagyis az abszolút tilosban. Növeli a forgalmat a parkolóval szomszédos, városszerte igen népszerű nagypiac, ahol olcsó lábbeliktől kezdve dísztárcsákon és szerszámokon át a szőnyegekig mindent kapni, sőt, a kerítés mellett egy kisteherautó platójáról még sírkövet is árulnak.
Nagy reményekkel indulunk neki, lelki szemünk előtt debreceni autókonvoj lebeg, tele boldog fogyasztókkal, akik csak arra várnak, hogy vasárnap költhessék el a pénzüket. Mindez nem alaptalan, elvégre egy 42 éves debreceni kulturális közfoglalkoztatott – a városban újabban ilyen állásokat kreálnak munkanélküliek számára – két hete arra igyekezett rávenni minket, hogy kilencfős mikrobusszal menjünk át Nagyváradra vasárnaponként.
– Ki kell cselezni a kormányt – magyarázta –, az nem tartható tovább, hogy Európa legmagasabb forgalmi adóját fizetjük. Romániában most huszonnégy százalék az áfa, de júniustól kilenc százalék lesz.
Én már szervezem a buszt a vasárnapi váradi bevásárlásokra! Úgy számolok, hogy ha nyolcan-kilencen átmegyünk, akkor az üzemanyag és az ottani útdíj csak fillérekbe kerül. Nagyon megéri! Bevásárlás után járunk egyet, megnézzük a Fekete Sast, eszünk egy fagyit, és hazajövünk. Kell ennél jobb program vasárnapra?
Találkoztunk Debrecenben egy 51 éves vállalkozóval is, aki úgy fogalmazott: „elvből” csakis a szomszédos országokban hajlandó nagybevásárlásra. – Mi ez az elv? – néztünk rá csodálkozva, mire azt válaszolta: – Alapelv, hogy Orbán alatt az ember minél kevesebb forgalmi adót fizessen. Majd azt fejtegette, hogy a munkájából adódóan viszonylag gyakran megy Szlovákiába és Romániába, s ilyenkor úgy intézi, hogy a magyar határ előtt tankoljon, s lehetőleg ott vásároljon be.
– Nem minden olcsóbb, mint nálunk, de legalább örül az ember, hogy nem Orbánt tömte az áfával. Huszonhét százalék! Ez a kormány meg van őrülve? És ez próbálja eladni magát az adócsökkentés kormányaként. Röhögnöm kell.
Egyszóval vérmes reményeket tápláltunk a magyar vásárlók számát illetően. De csalódnunk kellett.
A tömegben vadászni kell a magyarokra. Mármint nem a helyiekre – hiszen Nagyváradon több tízezer magyar él –, mi a magyarországi magyarokat keressük.
De nem sok magyar autót látunk. Megismerkedünk viszont egy szilágynagyfalui férfival, aki a Berettyó felső folyásától mintegy száz kilométert autózott, hogy itt vásárolhasson. Székely Gyulának hívják, s amikor szóba hozzuk neki, hogy miért jöttünk, a fejét csóválja az új magyar törvény miatt. Szerinte Romániában megállna az élet, ha ezt a jogszabályt itt is bevezetnék. Azt mondja, megéri száz kilométert utazni a váradi kínálatért, nem csodálkozna, ha a magyarok átszoknának.
|
Nagyváradon, az országút mellett a semmiből nőtt ki a bevásárlónegyed
Földi Imre / Népszabadság |
A parkolóban alig látni magyarországi járművet. Egy Renault Laguna mellett fél óráig szobrozunk, mire a tulajdonosok feltűnnek végre: egy ötven körüli férfi, a felesége, meg egy gyerek. De velük sincs szerencsénk. Kiderül, hogy nem Debrecenből, hanem Győr mellől, és nem is vásárolni, hanem esküvőre jöttek. De ha már itt vannak, körülnéztek odabent, s csalódottan állapították meg, hogy ez itt nekik nem éri meg. A kosarukban borszéki ásványvizet és csirkehúst látok, de nem dobja fel őket, hogy erre vasárnap tehettek szert. A feleség viszont úgy érvel, mint egy kereszténydemokrata érzelmű kormányszóvivő.
– Nagyon helyes, hogy a kormány bezárta vasárnap a boltokat! Így legalább együtt van a család! Nagyon jó döntés volt, támogatjuk! – mondja.
– Miért, maguk eddig azért nem voltak együtt, mert vasárnap mindig vásároltak? – kérdezzük, mire az asszony nem válaszol, de sokat sejtetőn mosolyog. A férj azonban egykedvűen megvonja a vállát: – Nekem teljesen mindegy, hogy vasárnap nyitva van-e valami, vagy nincs.
– Miért mindegy? – kérdezzük, mire azt dünnyögi: – Kamionos vagyok.
– Aha – bólogatunk, de ettől még nem értjük az összefüggést.
Benn az áruházban nagyobb szerencsével járunk: egy házaspárról kiderül, hogy a közeli Berettyóújfaluból jöttek át vásárolni, de nem a Carrefour szórólapja vonzotta őket, hanem a nagypiac. – Nagyon izgalmas hely – magyarázzák –, de nem vettünk semmit. – Miért? – Féltünk, hogy átvágnak. Úgyhogy az Auchanban vásároltak mosóport és lisztet – az asszony azt mondja, ezeket megéri beszerezni nagyobb tételben, mert olcsóbb, mint odahaza. Az árak egyébként nem nagyon térnek el a hazaiaktól.
Aztán összefutunk végre egy férfival, aki debreceni! De ő se nagybevásárolni jött: baráti társasággal kirándul, csak sörért ugrottak be. – Nagyon szeretjük a csíki sört – magyarázza –, annyit veszek, hogy hazulra is maradjon!
Nem az áruházak vonzották, hanem maga a város: a Kőrös partja, a sétálóövezet, az éttermek. Megtudjuk tőle, hogy Váradon jobb a pizza, mint Debrecenben, s ennek szerinte az lehet az oka, hogy a románok is latin népek, mint az olaszok.
E véleményét nem osztjuk száz százalékban, de megígérjük neki, hogy a pizzát kipróbáljuk.
Az Auchantól autóval csak pár perc a Carrefour, odamegyünk hát, de csalódnunk kell ott is: annak a parkolója szellősebb, kevesebb az autó, magyar rendszámút pedig csak hosszas keresés után találunk: egyet. Egy darab magyar rendszám vasárnap délelőtt a parkolóban. Vajon megérte-e az áruházláncnak szórólapokkal beborítani Debrecent? Egyelőre nem tudni. (A két multinak írásban elküldtük a magyar vásárlókkal kapcsolatos kérdéseinket, de lapzártáig nem érkezett válasz.) Lógó orral visszamegyünk hát az Auchanba, elvégre ott mégiscsak sikerült magyarok nyomára bukkanni. Végső elkeseredésünkben az áruház földszintjén egy női piperecikkeket – púdert, rúzst, sminkkészletet – áruló eladót faggatunk a tapasztalatairól, de a Krisztinaként bemutatkozó, húsz év körüli magyar nő is csak a fejét rázza.
– Nem vettem észre, hogy az elmúlt egy hónapban megnőtt volna a magyarok száma – mondja –, de amúgy sem volna feltűnő, mert sok itt a magyar. Majd elmeséli, hogy a minap egy magyarországi nő megállt a pultjánál, s azt mondta neki, hogy ezeket a cuccokat odahaza olcsóbban megveheti.
– Ha Magyarországon tényleg olcsóbb minden, akkor miért itt vásárolnának?
– kérdezi Krisztina. Megtudjuk tőle azt is, hogy újabban Váradon az a szóbeszéd járja: Romániában azt tervezik, hogy magyarországi mintára bevezetik a nagyobb üzletek vasárnapi zárva tartását. – Lehetetlen! – csúszik ki a szánkon, de Krisztina szeme felragyog: – Dehogyis! Én például örülnék neki, mert nem kellene vasárnap is itt ülnöm.
Másnap a sajtóból tudjuk meg, hogy a váradi szóbeszédnek valós alapja van: a Krónika Online írja, hogy a jobboldali Nemzeti Liberális Párt (PNL) két képviselője zárva tartásra kötelezné vasárnaponként és ünnepnapokon a 2500 négyzetméternél nagyobb hipermarketeket, s az erről szóló módosító indítványukat be is terjesztették a parlament elé. A lap szerint Nini Sapunaru és Tinel Gheorghe képviselő azzal indokolta az indítványt, hogy a zárva tartás következtében fellendülhetne a hagyományos kereskedelem, hiszen a mezőgazdasági termelők több árut tudnának eladni a piacokon.
|
A parkolóban rengeteg magyar van, de nem Magyarországról érkeztek
Földi Imre / Népszabadság |
Igaz, ezzel kapcsolatban a Krónika által idézett Constantin Rudnitchi gazdasági elemző józan belátásra intett: ha valóban zárva tartásra kötelezik a hipermarketeket, akkor szerinte fél- vagy egyéves átmeneti időszakra lenne szükség a kisboltok megerősödéséhez, míg megfelelő alternatív kínálatot tudnak kínálni a vásárlóknak. Ám a két jobboldali képviselő nem állt meg a gazdasági hatásoknál, hanem a KDNP magasságaiba emelkedve kijelentette: a módosítás után az emberek több időt töltenének a családban vasárnap, és több idejük maradna a mozgásra, valamint egyéb szabadidős tevékenységekre.
Nos, ebben az ügyben már vannak tapasztalataink. Ha Nini Sapunaru és Tinel Gheorghe komolyan gondolja a törvénymódosítást, akkor javasoljuk, legközelebb ők ruccanjanak át: hozzánk.
