Méray büszke arra, hogy a magyar forradalomról és Nagy Imréről először az ő könyvéből olvashattak a románok románul. Büszke arra a hatvanas évek elején írt nagyszabású könyvére, amelyben a szovjet–kínai szakításról írt. Ezt is több nyelven kiadták, ám magyarul nem olvasható. De a sort folytathatjuk az Ausztráliáról írt könyvével (németül és franciául jelent meg Svájcban) és egy másik kötetével, amelyet 1956. október 23-áról, erről a sorsdöntő napról írt egy francia könyvsorozat részeként. (Csak annyit, hogy ebben a sorozatban született meg Robert Merle-nek nálunk is híres könyve a Moncada ostromáról. Méraynak ez a kötete sincs meg magyarul.)
|
Bárhol élsz a világban, jó hazafi lehetsz – vallja az író-történész
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Mielőtt menekülni kényszerült, Méray keresett szerzője volt a magyar filmnek. Ő írta például a 9-es kórterem és az 1956 nyarán forgatott Csodacsatár című filmszatírát. 1957-ben mutatták be a filmet, de a szerző neve nem szerepelhetett, ahogy Puskás Ferencet is lecserélték az utómunkálatok során Hidegkuti Nándorra. Angol filmet készítettek egy Párizsban írt munkájából: a Kirk Douglas és Marlene Jobert főszereplésével készült mozi alapanyaga a Fogj nekem egy kémet című regény volt. Még két kémregényt írt ezen kívül – hiszen meg kellett élnie valamiből, magyarázza.
Méray Tibor egészen fiatalon lett újságíró, szerkesztő a háború utáni években. Megtapasztalta a Rákosi-korszakot, haditudósító volt 14 hónapon át a háború tépte Koreában. Vannak, aki felrótták neki, hogy elhitte s terjesztette az amerikai baktériumháborúról szóló koholmányt. Azóta ezt többször tisztázta nyilvánosan is. A dolog csalás volt, de az ő számára – ahogy sok nemzetközileg elismert tudósnak is – valóban hihetőnek tűnt, amit akkor elébe tártak. Alapvető élménye azonban az 1956-os forradalom, illetve az ahhoz vezető út, Nagy Imre személye. Ez a történelmi tapasztalat teszi a mai magyar események iránt igen fogékonnyá. Megkérdeztem, mivel magyarázza a jobboldal minapi jelentős választási győzelmét.
Méray úgy látja, hogy már a tanácsköztársaság bukása óta erősödtek a magyar társadalomban a jobboldali érzelmek. „Trianon ennek az oka, s a hamis propaganda, amivel ügyesen Károlyira s Kun Bélára hárították a felelősséget az ország megcsonkításáért. Pedig ez már jóval korábban eldöntött dolog volt, s annak idején az egyébként sok mindenben bűnös kommün vörös hadserege állt ki egyedül az ország védelmében. Horthy csak akkor vonult be fehér lovon Budapestre, miután onnan kiparancsolta a románokat az antant. A királyát megtagadó admirális sokaknak imponált, különösen az 1938 utáni területrevíziókkal. Az alapvetően jobboldali tudaton sem az államszocializmus évei nem változtattak, sem az 1990 utáni szocialista-liberális kormányok.”
Méray úgy látja, hogy addig „nem is lehet változásban reménykedni, amíg a baloldal nem talál magának egy nagy formátumú vezetőt, aki meg tudja szólítani a társadalmat. Orbán Viktor képes erre.”
A mai világban az számít, hogyan lép fel egy politikus az emberek előtt, sokkal kevésbé van súlya programjának. Ki emlékszik már arra, hogy Barack Obama milyen tervekkel, ígéretekkel nyerte meg az amerikaiakat? –kérdezi. Orbánnak nincs más programja, mint az, hogy megtartsa a hatalmat. Most kormányfőként, majd elnökként: Méray Tibor bizonyosnak véli, hogy Orbán még a mostani négy év alatt – francia mintára – magára szabja az elnöki hivatalt, s úgy költözik be a Sándor-palotába. Egyébként rossznak tartja, hogy a baloldal erős, fiatal személyiségei az európai parlamenti helyekre startolnak, ahelyett, hogy itthon állnának helyt a súlyos vereség után.
Az író fájdalommal nézi a magyarországi közállapotokat, embermilliók szörnyű elszegényedését. „A rendszerváltozáskor nem erre számítottunk. A szélsőjobboldal előretörése is részben ezzel magyarázható. Nyugat-Európában is sikeresek a szélsőségesek a gazdasági világválság, a munkanélküliség, a bevándorlás okozta társadalmi sokk miatt. De az a fajta rasszizmus, ami nálunk van, ott nem tapasztalható.”
Méray nem szavazott április hatodikán. Azzal indokolja ezt, hogy voksolnia csak annak volna szabad, aki részt vesz az ország nehézségeiben, sikereiben, kudarcaiban, és hazai lakosként viseli majd választása következményeit. „Jó hazafi lehetsz, bárhol élsz is a világban, de kívülről ne szólj bele az itthon élő tízmillió mindennapjaiba” – üzeni a kilencvenéves író.
