– Először lemondtak a mandátumukról azzal, hogy a közfoglalkoztatás túl nagy feladatot jelent – mondja Vígh Ilona, aki 2006 októbere óta volt Biharugra polgármestere. – Valaki szólhatott nekik, hogy így a listán a legtöbb szavazatot kapott következő három jelölt kerül be a testületbe, mert másnap írtak egy ajánlott levelet, tűzzem napirendre a feloszlatást! Ebből világossá vált, hogy mégiscsak az én fejem kell nekik.
A kocsmában azt mondják, mindenki tudta a faluban, hogy az egyik közmunkásnak dolgozni kell a béréért, a másiknak nem. Ez nagyon felháborította az embereket, főleg azokat, akiknek dolgozniuk kellett. – Semmi más probléma nem volt a polgármester asszonnyal, csak a közmunka – mondja Bíró Gyula. Meg az anyagbeszerzés – veszi át a szót képviselőtársa, a független Makra Győző. – Nem azt vették, amit beépítettek. A pénz el lett költve, csak nem tudják megmutatni anyagban, hová lett az beépítve.
Mindketten állítják, nem a polgármester asszony volt a hibás, hanem azok a hivatali dolgozók, akik a közmunkát szervezték. Meg az új rendszer, amelyben egy 850 lakosú településen 86 közmunkás van, és már nemcsak a bérükre, hanem eszközökre, építőanyagokra is lehetett pályázni.
 |
Vígh Ilona
Fotó: Mediaworks |
Vígh Ilona arra hivatkozik: a kicsi falunak 62 milliós költségvetési tartaléka van, amit ilyen halmozottan hátrányos helyzetű térségben kevesen mondhatnak el magukról. – De ha megvolna az a pénz, amivel nem tudnak elszámolni, akkor most 80 millió is lehetne – tromfolnak az oszlató képviselők.
Vígh Ilona 2010-ig három ciklusban országgyűlési képviselő volt. Szeghalmon lakik, csípőből cáfolja, hogy a rokonai kaptak volna munka nélkül közmunkabért – merthogy azok Szeghalmon vannak.
– Előtte két ciklusban én voltam itt a polgármester – mondja Makra Győző. – Az Ica átjárt ide, idősek klubját alakított meg énekkart: összeszedte a sok idős nénit, rajtuk keresztül meggyőzte a családjukat, és megnyerte a választást.
Mégis tovább erősítik, hogy nem Vígh Ilonával van bajuk, hanem a közmunka irányítóival, akik nem tudnak elszámolni a pályázaton nyert pénzből vett építőanyaggal. Egyiküket meg is keresem. Először rossz helyen állok meg, de egy fiatalember útba igazít:
– A következő sarkon lakik. Megismeri, frissen van felújítva a házuk. Így már könnyen megtalálom, de a fiatalasszony nem nyilatkozik.
A helybelieket nagyon meglepte az önkormányzat feloszlatásának híre.
– Soha nem hívnak össze falugyűlést, hogy kérdezhessenek az emberek vagy elmondhassák, kinek mi a sérelme – mondja az asszony, akit az utcán szólítottam meg. – Semmit nem tudunk pontosan, csak beszélnek mindenfélét. Például, hogy Bíró Gyula valójában azért állt át a másik oldalra, mert őstermelőként pedagógusföldeket használt, de azokat valamiért elvették tőle.
– Európai pénzből szépen rendbe tették a falut, de mindig csak virágozunk, múzeumozunk, miközben minimálbérből nem lehet eltartani a családot – folytatja az asszony. Gyönyörűen felújították a falu büszkeségét, a Bölönyi-kastélyt, és a polgármester asszony szerint további 300 milliót lehetne nyerni rá, csak nem teljesül a kötelező indikátor: hogy havi 800-an látogassák.
A testület feloszlatása miatt veszélybe került az erdélyi testvértelepülés, Bodos székely lakóinak nyárra tervezett fogadása is. Az erről rendezett gyűlésen összevesztek a szegények és a gazdagok. – A közmunkásbérből gondot jelent egy hétig etetni-itatni egy négytagú családot. De a jómódú birtokosoknak ez meg sem kottyan – mondja utcai informátorom.
Bíró és Makra szerint ügyvezetőként tovább működik a testület, a feloszlatás nem zavarja a pályázatírást és a bodosiak fogadását sem, a polgármester akarja ezzel ellenük hergelni a lakosságot. – Az Ica az utóbbi időben már csak az ámenre ér oda mindenhová, és el is tűnik gyorsan – mondja az utcán az asszony. – De azt sem akarjuk, hogy megint a Makrák közül legyen a polgármester. Azt mondják, ez a földút például papíron az ő idejük óta aszfaltútként szerepel. – Elindulnak a választáson? – kérdem Makrát és Bírót. – Úgy vagyunk vele, hogy elindulunk, ha már hozzáfogtunk, hogy rendet tegyünk. Bennünket erre felkértek. A falu lakossága bízik bennünk.
– Nem sok jót várok attól, ha a kocsmában, borgőzös hangulatban hozzák a falunak a törvényt. Eddig a béka feneke alatt voltunk, lehet, hogy ezentúl annál is lejjebb leszünk – mondja az utcán megszólított asszony, amikor megkérdem, mit vár a kikényszerített választástól.
