galéria megtekintése

Dopeman: Talán szent ember leszek

„Nem kergetem a tökéletességet. A tökéletességem a tökéletlenségemben van. Egy dolgot kergetek: igyekszem napról napra többé válni.”

Az ország talán leginkább megosztó előadója, a rapper Dopeman – alias Pityinger László – mondja ezeket a szavakat egy találkozásunk alkalmával, amelyet azért kértem tőle, hogy megtudjam, komolyan gondolja-e, hogy a buddhista főiskolán tanuljon. A rövid válasz erre, hogy igen, rég megfogadta már Yoda szavait, miszerint „tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld”.

Dopeman
Dopeman
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Bár ő is és az egész családja hívő keresztény (kislányát is hittanra íratta be erkölcstan helyett), már gyerekkorában is érdeklődött a keleti kultúrák iránt. Nagyon szerette például az indiai regéket és mondákat, ismeri a fontosabb indiai isteneket, Brahmant, Shivát, Kálit külön említi. A buddhizmussal viszont már később találkozott, és nem is az indiai, hanem a japán kultúrának köszönhetően. Egyik kedvenc olvasmánya A sógun (James Clavell) volt, amelyben az keltette fel a figyelmét, hogy a szamurájok szerint az élet egy álom az álomban. Mivel magát gondolkodó, filozofáló embernek tartja, sokszor végiggondolta és levezette magában ezt a megállapítást. Amikor pedig a testvérét kísérte el A Tan Kapuja Buddhista Főiskola előkészítő tanfolyamára, akkor hasonló dolgokat hallott. Feltűnt neki, hogy – mint mondja – az előadóknak nagyon fiatal szemük van, jól gondolkodnak, természetes a humoruk és hitelesek. Több párhuzamot is felfedezett a saját tapasztalásai és a buddhizmus tanításai között, ami olyannyira is felkeltette az érdeklődését, hogy nemcsak testvére, de ő is elvégezte az előkészítőt. Ezután úgy döntött, hogy felvételizik is a főiskolára.

 

Amikor arról faggatom, hogy mit vár a főiskolától, röviden azt a választ adja, hogy olyan tudást, melyet hasznosan tud majd alkalmazni a mindennapokban is. Jól szórakozik a „kávéházi értelmiség” fintorgásain, de komolyan gondolja a tanulást, szeretné jobban megismerni a buddhista szemléletet és filozófiát. Olyannyira komolyan gondolja, hogy már fogadalmakat is tett. Igaz, nem a „hagyományos” buddhista fogadalmakkal kezdte, de már változtatott az életén: egy hónapja nem eszik este hat után, és elhagyta a kávét is. A Gomorra című filmből idéz egyik kedvenc maffiózójától: „mindennap elengedek valamit, és ezáltal erősebb leszek”.

Felvetődik a kérdés, hogy akkor most Dopeman jó útra tért? Véleménye szerint nincs olyan, hogy jó vagy rossz út. Nem fordít hátat az egyéniségének és a zenéjének, nem tartja vállalhatatlannak a régi dalait, nem lett sem remete, sem szent ember. Bár – hozzáteszi – lehet, hogy az útja oda vezet, hogy egyszer szent ember lesz, mert hát sose tudni, ugye. De a cél nem ez. A cél, hogy napról napra többé váljon.

Arra a kérdésre, hogy a buddhista szemlélettel hogy fér meg a gengszterrap, azt mondja, zenéje sosem arról szólt, hogy az adott téma mennyire jó dolog. Egyszerűen csak bemutatta, hogy mi van a világban. Azt azért hozzáteszi, hogy egyfajta fejlődés mindenféleképpen észrevehető nála. Nem akar már például olyan dolgokat írni, hogy „menjünk, aztán raboljuk ki valamit”. A rajongók is örülnek a döntésének, ő pedig mindenkit ösztönözni szeretne. Véleménye szerint ugyanis „akinek nincs tudása, hiába van meg mindene, elveszett ember”.

A szerző a főiskola végzős hallgatója.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.