galéria megtekintése

Simán kinyírták Budapest egyik fő attrakcióját

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 21. számában
jelent meg.

Ábrahám Ambrus–Bárkay Tamás
Népszabadság

Egy adóhatósági intézkedés nyomán június közepén bezár a Tripadvisor által 2014 legnépszerűbb budapesti látnivalójává választott Flippermúzeum. A Radnóti Miklós utcai létesítmény alig több mint egy évig húzta. Kis magyar abszurd.

A megnyitásakor lapunkban is meleg szavakkal méltatott Pinball Gallery alapítója és tulajdonosa a Facebookon tette közzé a hírt kedden. Pálfi Balázs egyebek mellett azt írta: „A Flippermúzeum megnyitása után már másnap megjelent a NAV Szerencsejáték Felügyelet fedett ellenőrzést végezve, és mint később a jegyzőkönyvekből megtudtuk, arra tettek javaslatot, hogy az összes gépet el kell szállítani a helyszínről, mert szerintük a szerencsejáték-törvényt olyan mértékben sérti az intézmény, hogy csak ez lehet a megoldás. (...) Az újabb és újabb támadások hatására azt a döntést kellett hoznom, hogy ha valami csoda nem történik, nem tudom semmiféle formában felvállalni a további nyitva tartást, a bírósági tárgyalás után bizonytalan ideig nem nyitunk ki.”

Már az is baj, ha hozzá lehet nyúlni a kiállított tárgyakhoz
Már az is baj, ha hozzá lehet nyúlni a kiállított tárgyakhoz
M. Schmidt János / Népszabadság

Pálfi lapunknak elmondta: a tavaly április 11-re időzített titkos ellenőrzéskor a felügyelet munkatársai egyrészt azt kifogásolták, hogy az ajtóra ragasztott felirat szerint a a múzeum pénzt kért a játékért (15 percért 200 forintot), másrészt azt, hogy a gépek legtöbbjének hiányzott a típusengedélye, amely nélkül legálisan nem működhetnének.

 

Pálfi megjegyezte: a 130 darab, jórészt a flipper őskorából – tehát az 50-es–90-es évekből való – játékgép

legtöbbjének réges-rég nincsenek már meg a bizonylatai, amelyek alapján a mérésügyi hivatal utódintézménye ki tudná adni a kért dokumentumokat, ez az elvárás tehát esetükben eleve képtelenség.

Hozzátette: az effajta hitelesítésért darabonként 120 ezer forintot kér a hivatal.

Pálfiékat az ominózus cédula miatt 500 ezer forintra büntették. Fellebbeztek, a tárgyalást június 17-re tűzték ki. Akárhogy dönt is azonban a bíróság, a NAV-tól kapott jegyzőkönyvek tanúsága szerint az offenzíva folytatódik. Az indoklásban olyan kitételek szerepelnek, mint „tiltott üzemeltetés” vagy „bejelentési kötelezettség elmulasztása”, amelyek viszont már tízmilliós tételekkel fenyegetik az egyébként nonprofit galériát – mondta el Pálfi Balázs, jelezve: ezt a veszélyt nem tudják vállalni.

A tulajdonos – aki továbbra is reméli, hogy sikerül megegyeznie a hatósággal a főváros nemzetközileg ismert és elismert attrakciójáról – emlékeztetett, a pincegalériát annak idején a humántárca engedélyével muzeális közintézményként hozták létre. A licencük módot adott az interakcióra, magyarul: a látogatók szabályosan játszhattak a muzeális tárgyakkal.

Ellensétálnak

Szeretnénk egy békés sétát szervezni majd a Flippermúzeum érdekében – mondta lapunknak az üggyel kapcsolatban Lugosi András, az Első Magyar Flipper Klub egyik alapítója. Nyomatékosította: minden politikai szándéktól mentesen szeretnék ezt az eseményt megtartani, mert „csupán” arra kívánnak rávilágítani, hogy egy kicsiny jó szándékkal és emberi megértéssel talán rendezhető lenne a komoly munkával és anyagi ráfordítással létrehozott intézmény sorsa.

A NAV-tól kapott válasz szerint a Flippermúzeumot tavaly áprilisban és májusban ellenőrizték. Akkor – közölték – kiderült, hogy

a berendezések nem felelnek meg a játékautomatákra vonatkozó előírásoknak.

A közigazgatási eljárást a kötelező nyilvántartásba vételre vonatkozó jogszabály megsértése miatt indították (Az adóhatóság ennek nyomán 2014. július 2-án hozott határozata a jelenlegi bírósági eljárás tárgya.) Azóta a NAV nem tett újabb intézkedéseket – állítják –, a játékautomaták lezárására és elszállítására sem. Részletezik azonban, hogy a múzeum 500 forintos belépőjegye a kiállított tárgyak megtekintésére szólt, a gépek használatáért további 2000 – 15 percenként 250 – forintot kellett fizetni. Ha valaki nem használta ki a kétórás játékidőt, a fel nem használt, időarányos összeg visszajárt. Ez a díjképzés nem egyezik meg az interaktív múzeumokéval – folytatja a NAV válaszában –, miszerint a látogató a belépőjeggyel egyúttal megfizeti a múzeumban elhelyezett tárgyak használatát, azaz a különböző szolgáltatásokat (belépés, játék) nem külön-külön kell megfizetni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.