galéria megtekintése

„Kiderült, hogy a Fidesz megverhető”

16 komment

M. L. F.

Alig tudunk olyan ügyet mondani az elmúlt hat évből, amikor egy ellenzéki üzenet az ellenzéki táboron túl is ennyire népszerű lett volna – mondta lapunknak Tóth Csaba. A Republikon Intézet stratégiai igazgatója szerint ebben az értelemben a vasárnapi boltzár feloldása olyan ügy volt az MSZP számára, mint a Fidesznek a rezsicsökkentés és a bevándorlásellenes kampány.

A politológus úgy véli, az ellenzéki siker arra a kérdésre is választ adhat, hogy a kormánypártokkal szemben álló szervezeteknek milyen stratégiát érdemes választaniuk. Kiderült: egyszerűbb olyan ügyeket keresni és zászlóra tűzni, amelyek eleve élvezik a választók nagy többségének támogatását. Könnyebb, mint olyan témákkal kampányolni, amelyek mögé többséget kell építeni, meg kell győzni az embereket.

Tóth szerint az a kérdés is eldőlt, hogy érdemes-e használni a Fidesz által az utóbbi években elfoglalt – formálisan független – intézményeket. „A jogi aprómunka nem úszható meg” – hangsúlyozta. Úgy véli, az MSZP azzal tudta igazán kínos helyzetbe hozni a Fideszt, hogy újra és újra beadta kérdését, és az ügyet elvitte a Kúriáig. Így az intézmények döntéseit folyamatosan nyomon követték a polgárok, és a Fidesz egy idő után nem trükközhetett. „A kormánypárt évek óta azt állítja magáról, hogy szem előtt tartja az emberek véleményét. Ha egy párt a többség akaratával szembemenve jogi trükkökkel, esetleg verőemberekkel próbálkozik, saját magát lövi lábon” – mondta.

 

A Republikon elemzője szerint több tanulsága is van az ügynek. Egyrészt kiderült, hogy a Fidesz megverhető. Kérdésünkre, hogy nem járt volna-e jobban az MSZP, ha egy népszavazáson tudja legyőzni a Fideszt, azt válaszolta, lehet, hogy a kormánypárt a referendumtól való félelmében a kisebb rosszat választotta, de így is meghátrálásra kényszerítették a szocialisták. Másrészt több időközi választáson elért győzelem után az MSZP egy országos ügyben is sikert könyvelhet el, amivel azt hangsúlyozhatja, hogy nem a Jobbik, hanem a szocialista párt lehet majd a Fidesz kihívója és alternatívája.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.