galéria megtekintése

„Habony többe kerül nekünk, mint két népszavazás”

7 komment


Lencsés Károly

A Fidesz megijedt, kapitulált, feladta saját elveit – jelentette ki Tóbiás József, az MSZP elnöke hétfőn a parlamentben, azt követően, hogy Rogán Antal közölte, visszavonják az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló törvényt. A párt fővárosi elnöke, Kunhalmi Ágnes szerint ezek gyáva alakok.

Győztek az emberek Magyarországon, győzött a társadalmi akarat, a részvételi demokrácia és az MSZP – így kommentálta az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló törvény visszavonásáról szóló hétfői bejelentést napirend előtti felszólalásában Tóbiás József, a szocialisták elnök-frakcióvezetője. Szerinte a Fidesz megijedt, kapitulált, feladta saját elveit. Ehhez persze kellett másfél év kitartó küzdelme – tette hozzá –, így párttársa, Nyakó István határozott fellépése is, aki a fizikai erőszakkal is szembement.

Tóbiás szerint persze kérdéses, miért változott meg péntek óta a kormányzati akarat. Mindjárt magyarázattal is szolgált: a hatalom félt attól, hogy megvédje az akaratát az emberekkel szemben. Úgy véli, egy valódi népszavazást nem mertek vállalni, ami szerinte mindjárt azt is jelzi, ha van rá társadalmi akarat, ez a kormány leváltható. A politikus emellett hangoztatta, ki kell kényszeríteni, hogy a kabinet foglalkozzék az egészségügyben vagy a közoktatásban kialakult helyzettel és a mélyszegénységgel is, meg azzal, miért juttattak földet a kiváltságosoknak.

Jelezte a frakcióvezető ugyanakkor, hogy a döntés nem feledteti: valakinek viselnie kell a felelősséget a február 23-án történtekért, vagyis azért, hogy a Nemzeti Választási Irodánál akadályoztak embereket alapvető joguk gyakorlásában. A politikus ezért várja a választ arra, mikor kezdeményez a kormány ebben az ügyben vizsgálatot.

 

Gyáva alakok – így minősítette a kormányt Kunhalmi Ágnes, a szocialisták frakcióvezetője is. Szerinte a kabinet visszakozásának egyik oka akár az lehet, hogy meglátták a hétfő reggel óta kígyózó sorokat az MSZP budapesti négy kitelepülési pontjánál. Egy-egy helyszínen

óránként 100-150 aláírást gyűjtöttek,

s bár sokakat a boltbezárásról szóló kezdeményezés vonzott – amelynek hitelesített aláírásgyűjtő ívét még nem adta ki a választási bizottság –, az állami és önkormányzati cégek vezetőinek kétmilliós fizetési plafonjára, illetve az állami földek értékesítésének tilalmára vonatkozó referendumot is támogatják.

Rég nem volt ekkora „pörgés” az MSZP körül – hangsúlyozta Kunhalmi. S amin maga is meglepődött: igen sok tájékozott fiatalemberrel találkozott. Így maga nem aggódik azért, mert a Fidesz a leginkább közérdeklődésre tartó témát elvette tőlük, s a részgyőzelmet inkább sikerként könyvelik el. Ezért mennek tovább, mert egyértelműen kormányváltó hangulatot érzékelnek, és szerinte maholnap mindegy, milyen kérdésben írnak ki népszavazást, hiszen a lényeg, hogy

az emberek véleményt akarnak nyilvánítani a kormány nem létező teljesítményéről.

A független Kész Zoltán szintén optimista: ha nem három-, akkor kétigenes lesz a népszavazás, amit végigcsinálnak, mert mindenképpen erőt kell mutatni, a Fidesz ugyanis nem ért másból. A politikusnak egyébként van még olyan kérdése, amely átment a Kúrián, s e szerint a listát állító parlamenti pártoknak vissza kellene fizetniük a százmilliós nagyságrendű kampánytámogatást, ha nem szerzik meg az országos listán a szavazatok két százalékát.

Ebben egyelőre nem kampányolnak, mert várják, miként dönt a Kúria a még függőben levő kezdeményezéseiről. Ezek az összeférhetetlenségi szabályok szigorításáról szólnak, például arról, hogy a miniszterelnök családja vagy a polgármesterek tulajdonában levő gazdasági társaságok ne vehessenek részt közbeszerzési eljárásban. De Kész szeretné elérni azt is, hogy a vagyonnyilatkozatra kötelezett politikusok esetében vizsgálják: gazdagodásuk arányban áll-e a hivatalosan bevallott jövedelmükkel.

Ezekről majd később döntenek, így egyelőre Kész nem tudta megmondani, mi lesz a további kérdések sorsa. Arra a felvetésünkre pedig, hogy ezzel akár azt is elérheti, hogy két népszavazás lesz – tehát ötmilliárdot kidobunk az ablakon –, a politikus azt válaszolta:

Habony Árpád többe kerül nekünk.

Ha nincs törvény, nincs referendum

Népszavazást kezdeményezni a parlament hatáskörébe tartozó olyan kérdésben lehet, amelynek alapján a jogalkotó képes eldönteni, hogy eredményes referendum esetén milyen jogalkotási kötelezettsége lehet. Miután a kormány javaslata alapján a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényt a parlament hatályon kívül helyezi, a szocialistáknak a jogszabály eltörléséről szóló kezdeményezése okafogyottá válik. Hamarosan nem létezik ugyanis az a törvény, amelyre a kérdés vonatkozik, így erről referendumot már nem lehet kiírni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.