galéria megtekintése

Valaki még hatalmasat bukhat a polgármester rejtélyes kenőpénze miatt

16 komment

K. Zs.

A vádirat szerint 5 millió forint kenőpénzt és egy személygépkocsit kapott Veres Margit, Balmazújváros fideszes támogatottságú, független polgármestere, mert jegyzőként 180 millió forint közpénzhez segített hozzá egy helyi vállalkozást. A pénzből azonban csak 450 ezret tartott meg magának. A per egyik tétje, hogy kiderül-e, az összeg valamelyik párt feketekasszájába került.

Vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt elsőrendű vádlottként áll bíróság elé Veres Margit, Balmazújváros Fidesz által támogatott független polgármestere november 26-án és 27-én a Debreceni Törvényszéken. A büntetőper másodrendű vádlottja K. Sándor balmazújvárosi vállalkozó, egy építőipari kft. vezetője.

A polgármestert - aki a terhére rótt bűncselekmény elkövetése idején a Hajdú-Bihar megyei város jegyzőjeként dolgozott - azzal vádolják, hogy jogtalan előnyhöz juttatta K. Sándort, s a vállalkozótól ennek fejében átvett 5 millió forintot, amelyből saját magának 450 ezret tartott meg.

A vád szerint Veres Margit ezen felül kapott a vállalkozótól egy 3,2 millió forint értékű Wolksvagen Passat gépkocsit ingyen, de egy valótlan tartalmú szerződésben azt írták, hogy a személyautó ára 1 millió 950 ezer forint volt.

 

Veszprémyné Szajkó Márta, a Debreceni Törvényszék sajtótitkára a büntetőügyről azt mondta: a Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint K. Sándor cége 2012 őszén rendezvénycsarnokot kezdett építeni Balmazújvároson. K. Sándor az akkor jegyzőként dolgozó elsőrendű vádlottal egyeztetést folytatott annak érdekében, hogy a cég a rendezvénycsarnok megvalósítására önkormányzati támogatást kapjon.

A vádlottak ismeretlen időpontban előre megállapodtak a képviselő-testületi döntést igénylő önkormányzati támogatás összegében és feltételeiben. A jegyző vállalta, hogy hivatalos eljárása során arra fog törekedni, hogy biztosítsa a megállapodásuknak megfelelő döntés megszületését. A vállalkozó a támogató közreműködésért anyagi jellegű előnyként egy gépkocsit, illetve pénzt ígért.

Egyelőre kérdés, hogy Veres elmegy-e a jövő hét csütörtöki tárgyalásra
Egyelőre kérdés, hogy Veres elmegy-e a jövő hét csütörtöki tárgyalásra
Konyhás István / Népszabadság

2012. december 18-án Balmazújváros az önkormányzati feladatai támogatására 450 millió forintos állami támogatást kapott. Ezután a vádlottak előzetes megállapodásának megfelelően olyan, a jegyző által jóváhagyott tartalmú előterjesztés készült a képviselő-testület felé, hogy a képviselők a rendezvénycsarnok építését 180 millió forinttal támogassák.

2012. december 21-én az önkormányzat pénzügyi bizottsága megtárgyalta az előterjesztést, s ezen az ülésen a jegyző a másodrendű vádlottra és a cégre utalva azt mondta: „Volt egy pályázata, a pályázat beérkezett, polgármester úr (abban az időszakban Tiba István - a szerk.) egyeztette ezt az érdekelt szervezetekkel és ezt a 180 millió forintos összeget ennek a finanszírozására kapja az önkormányzatunk a mai napon."

A vádirat szerint a jegyző ezzel azt a látszatot keltette, mintha az önkormányzat a kft. által megépíteni tervezett rendezvénycsarnok támogatására egy másra nem felhasználható 180 millió forintos állami céltámogatást kapott volna. Ám a 450 millió forintos állami támogatás felhasználásával kapcsolatban a kormányhatározat ilyen előírást nem tartalmazott,

az eltérő cél érdekében történő felhasználásnak jogi akadálya nem volt.  Azonban - a vádirat szerint - a jegyző a bizottsági ülésen a kormányhatározat alapján kapott 450 millió forintos állami támogatásról, s annak felhasználhatóságának kereteiről nem beszélt. 

A vádhatóság megállapította: a jegyző ezen cselekményével közreműködött abban, hogy a bizottsági ülésen a pénzösszeg felhasználásáról érdemi vita ne alakuljon ki, és így a bizottság a képviselő-testületnek elfogadásra javasolta az előterjesztést. A képviselő-testület a bizottsági döntés alapján a 2012. december 21-i ülésén 180 millió forintos támogatásban részesítette a céget.

Mivel a testület a vállalkozó számára kedvező döntést hozott, K. Sándor az ülés napján, december 21-én este fél nyolc körül találkozott a jegyzővel a helyi Ifjúsági Közösségi Háznál, és a vádirat szerint 5 millió forintot adott át az első rendű vádlottnak a döntés meghozatalában való közreműködésért. Ebből a pénzből a jegyző 450 ezer forintot  megtartott magának, ám a törvényszéki tájékoztatás arra nem tér ki, hogy hová került a fennmaradó 4 millió 550 ezer forint.

A vádirat azt is tartalmazza, hogy jogtalan előnyként K. Sándor 2013. február 8-án fiktív adásvételi szerződéssel - a szerződés szerinti vételár megfizetése nélkül, ingyenesen - a jegyzőre ruházta át a 3 millió 211 ezer 805 forint értékű, a cége tulajdonát képező gépkocsi tulajdonjogát. A vádlottak a szerződésben valótlanul tüntették fel, hogy a gépkocsi vételára 1 millió 950 ezer forint volt, és azt, hogy a gépkocsi adásvétellel jut a jegyző tulajdonába. A gépkocsi átadására 2013. március 1-jén került sor Balmazújvároson.

Az ügynek vannak olyan részletei, amelyek egyelőre homályosak. Nem tudni, hogy a bűncselekmény idején hivatalban lévő Tiba István fideszes polgármester - ma parlamenti képviselő - hogyan lehetett annyira tájékozatlan, hogy a saját jegyzője a tudta nélkül képes lehetett egy ilyen horderejű döntést keresztülvinni a helyi képviselő-testületben. 

Nem tudni azt sem, hogy ha Veres Margit az 5 millió forint kenőpénzből csak 450 ezret tartott meg, akkor hová lett az összeg nagyobbik része. Ezekre a körülményekre remélhetőleg a  bírósági eljárás választ adhat. 

Egyelőre kérdés, hogy Veres Margit elmegy-e a jövő hét csütörtöki tárgyalásra, hiszen politikusok betegségre vagy hivatalos utakra hivatkozva ki szokták magukat menteni időhúzás céljából. Veres Margit esetében vélhetően egyik eset sem áll fönn, Balmazújváros önkormányzata ugyanis a tárgyalást megelőző napon képviselő-testületi ülést tart, amelyet a meghívó szerint a polgármester fog levezetni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.