galéria megtekintése

Koordinált öngyilkosság? MSZP-s dilemmák alkudozás előtt

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 02. számában
jelent meg.


Bita Dániel
Népszabadság

A jelenlegi szocialista polgármesterek újraválasztását tartja elsődleges céljának az MSZP vezetése az októberi önkormányzati választáson. Emellett néhány fővárosi kerület (például Újpest és Újbuda) és megyeszékhely (Miskolc, Nyíregyháza, Szombathely, Tatabánya, Salgótarján) megnyerésében bíznak – derült ki a párt vezetőivel folytatott beszélgetéseinkből.

Tüttő Kata és Horváth Csaba a fővárosi közgyűlésben - hogyan kerülnek ide vissza?
Tüttő Kata és Horváth Csaba a fővárosi közgyűlésben - hogyan kerülnek ide vissza?
Soós Lajos / MTI

Az MSZP három budapesti kerületen és Szegeden kívül tizenhárom, tízezer lakosúnál népesebb településen birtokolja a polgármesteri széket, így Ajkán, Dorogon, Kazincbarcikán, Makón, Szentesen és Tiszaújvárosban. Márpedig – ismerte el lapunknak az egyik pártvezető – a baloldal nem reménykedhet abban, hogy háromszor tizenhét helyen győz októberben.

Nem véletlen, hogy a szocialisták azzal érvelnek, nem lehet az EP-választásból kiindulva azonos arányban felosztani a jelölteket az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM között, tiszteletben kell tartani a meglévő pozíciókat.

 

Botka László, az MSZP-t irányító országos választási bizottság elnöke azt mondta lapunknak: míg a parlamenti választáson 5-6 százalékot számít a jelölt személye, az önkormányzatin egy népszerű jelölt akár 15 százalékkal jobb eredményt érhet el pártjánál. A szocialisták pedig úgy látják, nekik vannak a leginkább beágyazott, ismert politikusaik.

Az MSZP-s vezetők egyike példaként hozta: nem fogják egy másik párthoz tartozó nevesincs jelöltre lecserélni Trippon Norbertet, aki négy éve két százalékkal maradt le az újpesti polgármesteri székről, csak mert ezt diktálná a május 25-i eredményekből következő matematika.

"A kerületek felosztása azt jelzi, hogy a három pártnak annyi kedve van az együttműködéshez, mint a foghúzáshoz"

Botka egyébként világos üzenetet küldött a hét végén: a nagyvárosok közül először az általa vezetett Szegeden sikerült megállapodni a közös indulásról. Ráadásul az MSZP számára előnyösen, hiszen a húsz körzetből tizennégyben szocialista jelölt lesz, míg a DK-nak és az Együttnek három-három jut. Igaz, Szegeden a szocialisták az országosnál sokkal jobban szerepeltek az EP-választáson. Szombathelyen is eldőlt, hogy az MSZP-s Ipkovich Györgyöt a másik két párt is támogatja.

Ipkovich György
Ipkovich György
Földi Imre / MTI

Budapesten viszont az eddiginél is képlékenyebb a helyzet. A budapesti párttanács (amelynek 113 küldöttje Kunhalmi Ágnes és Tüttő Kata közül választja meg a szervezet új elnökét csütörtökön) valószínűleg a baloldali pártok közös indulását fogja javasolni, ahogy azt Horváth Csaba fővárosi frakcióvezető a napokban – néhány pártvezetőt is meglepve – megelőlegezte.

„Dönthetünk ketten arról, hogy focicsapatot alapítunk, de hiába, ha nincs meg a többi játékos” – utalt ugyanakkor a fővárosi MSZP egyik vezetője arra, hogy amíg a DK szintén közösindulás-párti, az Együtt–PM elutasítja azt. Szerinte viszont az Együtt által javasolt koordinált indulás, a kerületek felosztása azt jelzi, hogy a három pártnak annyi kedve van az együttműködéshez, mint a foghúzáshoz, ezzel pedig öt-hat kerületnél többet nem lehet megnyerni.

Ráadásul a Fidesz könnyen nevetségessé teheti azt az egyébként az általa átalakított választási rendszerből következő stratégiát, hogy az ellenzék a város egy részében közösen, máshol pedig egymással szemben indul.

Megoszlanak a vélemények a szocialistáknál arról, elképzelhető-e, hogy az MSZP és a DK az Együtt–PM nélkül is megállapodik. Az egyik pártvezető szerint a leginkább nyerhetőnek tűnő külső kerületek egy részében ez is elég lenne a győzelemhez.

Egy befolyásos fővárosi politikus viszont kételkedik, szerinte az Együtt szavazói még a legbaloldalibb városrészekben is hiányoznának. Ráadásul a Bajnai Gordon hátralépése miatt nehéz időszak elé néző Együttnek hatalmas előnyt jelentene, ha az „MSZP–Gyurcsány összefogással” szemben pozicionálhatná magát – fűzte hozzá.

Hogy az összes kerületben egymással szemben induljanak a baloldali pártok, kizártnak látszik, öngyilkossággal érne fel. Ezt leszámítva minden más elképzelhető másfél hónappal az induláshoz szükséges aláírásgyűjtés megkezdése előtt.

Úgy tudjuk, a XI. kerületben például az a megoldás körvonalazódik, hogy Molnár Gyula korábbi szocialista polgármestert egy ellenzéki választási szövetség indítja. Kész a megállapodás Csepelen is, ahol a DK adja a polgármesterjelöltet Horváth Gyula személyében, míg más kerületekben a DK és az Együtt országos vezetésének beleegyezése hiányzik a helyben megszületett egyezség szentesítéséhez.

Az MSZP egyik budapesti vezetője arról is beszélt lapunknak: Horváth Csaba nem fog visszalépni a főpolgármester-jelölti megbízatástól a holnapi párttanácsülésen (hivatalosan ez a testület választotta meg tavaly ősszel). Ennek oka, hogy továbbra sincs a megméretést vállaló, mindenkinek elfogadható „hús-vér”, közös ellenzéki jelölt Tarlós Istvánnal szemben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.