galéria megtekintése

Kamuvásárlással lepleznék le a gyanús ingatlaneladásokat

7 komment


Bita Dániel

Nyolcvanmillió forintból indít korrupcióellenes pénzalapot az Igazmondó Alapítvány. A cél, hogy gyanús ingatlaneladásokat akadályozzanak meg pályázat kikényszerítésével. Az elképzelés máris összehozott három, korrupciós ügyek feltárásában jártas ellenzéki politikust.

Hetvenöten ajánlottak fel kisebb vagy nagyobb összeget, amikor Juhász Péter, az Együtt politikusa gyűjtést hirdetett arra a 237 négyzetméteres Deák Ferenc téri ingatlanra, amelyet az V. kerületi önkormányzat 79 millió forintért értékesít egy ügyvédi irodának. Volt, aki ötezer forinttal szállt be, és olyan is, aki húszmillióval. Három nap alatt 130 millió gyűlt össze.

Ez adta az ötletet Juhásznak arra, hogy az Igazmondó Alapítvány – amelyet a politikus kezdeményezésére Majtényi László volt ombudsman hozott létre – hozzon létre egy pénzalapot. Az elképzelés az, hogy a belvárosi esethez hasonlóan vételi ajánlatot tesznek olyan ingatlanokra (vagy akár földekre), amelyeket szerte az országban korrupciógyanúsan próbálnak értékesíteni. Juhász hangsúlyozza: a cél nem az ingatlankereskedelem, hanem az, hogy

a pályázat nélküli értékesítéseknél ellenajánlattal versenyt kényszerítsenek ki.

 

A politikus megkereste azokat, akik egymillió forintnál többet ajánlottak a Deák téri iroda megvásárlására. Többségük hajlandó volt a pénzt más ingatlanokra is fenntartani. Az alap 80 millió forinttal indul, de azt remélik, hogy hamarosan – a támogatók felajánlásainak hála – 500 millió lesz benne, és az összeg nagy értékű ingatlanokra is fedezet lehet.

Az alapítvány együttműködést próbál kialakítani a korrupció ellen küzdő civilek és politikusok között. Az akciót támogatja az LMP-s Hadházy Ákos, aki még a Fidesz szekszárdi képviselőjeként a nyilvánosság elé tárta a trafikosztás körülményeit, és Jávor Benedek, a PM brüsszeli képviselője, aki főként a paksi atomerőmű-beruházás megakadályozásáért küzd.

Hadházy Ákos és Juhász Péter: mindenhol lecsapnak, ahol mutyit szimatolnak
Hadházy Ákos és Juhász Péter: mindenhol lecsapnak, ahol mutyit szimatolnak
Reviczky Zsolt

Az egyelőre alkalmi együttműködés a három párt között azért is érdekes, mert a PM az LMP-ből szakadt ki, majd az Együttel kötött szövetségét mondta föl, és a szereplők egy része között azóta terhelt a viszony. A közös cél viszont értelemmel ruházhatná fel a sokszor önmagában vett értékként vagy kényszerként kezelt összefogást.

Hadházy szerint a pártok, állami és civil szervezetek között kialakult antikorrupciós verseny néha vicces, máskor káros.

A korrupciót ugyanis csak az emberek tudják csökkenteni, ha már betelt a pohár.

Az alapba kétmillió forintot ajánlott fel Ungváry Krisztián történész, aki a Népszabadságnak nyilatkozva azt mondta: úgy érzi, magának tartozik azzal, hogy a lehetőségeihez mérten támogassa a kezdeményezést, mert mindenkinek a személyes felelőssége, hogy próbáljon fellépni az őt zavaró jelenségekkel szemben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.