Az EU elismertségéről sokféle kutatás létezik, különféle kérdésekkel és eredményekkel. A kormányközeli Századvég – ennek eredményét biztos ismerik Orbán stábjában – év elején készített egy 28 tagállamra kiterjedő felmérést, amelyben szerepelt az a kérdés, hogy „aláírna-e egy petíciót, hogy az országa lépjen ki az EU-ból?” Az igenek aránya EU-s átlagban 26 százalék, Magyarországon ezzel szemben 17, Lengyelországban 15 százalék. Vannak viszont ennél is nagyobb támogatók: luxemburgiaknak például csak 9, a portugáloknak 13, a spanyoloknak 14 százaléka lépne ki a századvéges tanulmány szerint. A leginkább szkeptikusak a csehek, ott 42 százalék kilépne.
„Mi nem kilépni akarunk, hanem meg akarjuk javítani azt, ami van, és ami nekünk fontos” – várjuk ki a végét!
Bár Orbán maga kerüli, hogy az EU-ból való kilépésről beszéljen, számos párttársa, a kormány vezető beosztású emberei is lebegtetik ennek lehetőségét. Közben a kormányzati propaganda „Brüsszelt” hibáztatja a migrációs krízisért, ami nyilván nem teszi népszerűbbé az uniót. A kormányfő, ha nem vigyáz, nagyon hasonló helyzetbe kerülhet, mint egykori brit kollégája, David Cameron, aki a belpolitikai népszerűség kedvéért vágott bele az EU-ellenes politikába, és szintén azt hangoztatta, hogy reformokat akar. Az események azonban kikerültek az irányítása alól, és a népszavazáson a britek többsége a kilépésre voksolt, Cameron pedig kénytelen volt lemondani. Orbán maga is gyengíti a fenti állítás hihetőségét, amikor olyan kifejezéseket használ, mint a „nemzetek Európája".
„A magyar javaslat tehát Pozsonyban majd arról szól, hogy térjünk vissza a nemzetek Európája koncepcióhoz” – ez messzire vezet
Bár lehet, hogy a miniszterelnök másra gondol, és a „nemzetek Európája” kifejezést a föderális Európa ellenében használja, mégis nagyon rosszul cseng, hiszen Jean Marie Le Pen francia szélsőjobboldali politikustól, a Nemzeti Front (FN) alapítójától származik. A pártot ma már lánya, Marine Le Pen vezeti, akinek programja lényegében megszüntetné a ma ismert uniót: a francia jogot az uniós fölé helyezné, visszaállítaná a határellenőrzést, az euró helyett pedig a francia frankot, nem fizetne be a közös kasszába, és még a franciák számára fontos agrártámogatást is nemzeti alapra helyezné. Egyedül a katonai és repülőgép-ipari projektekben erősítené az együttműködést. A nemzetek Európája Le Pen elképzelése szerint „államok szabad társulása" lenne, amelybe bevennék Oroszországot is, de Törökországot nem.
„Miként Csurka István az SZDSZ-ről szólva lehangolóan, de pontosan megragadta a dolgok lényegét, ők nem választást akarnak nyerni, hanem be akarnak ülni a zsűribe” – ezzel valószínűleg átlépett egy határt
Orbán Kötcsén egészen messzire ment az összeesküvés-elméletek terén, amikor Jean Marie Le Pen elvbarátját, Csurka Istvánt idézte. Az egykori MDF-alapító és a MIÉP elnöke volt Magyarországon az első, aki „népvándorlásnak” nevezte az Európába irányuló migrációt. Gyakran értekezett arról, hogy a magyarságot ki akarják szorítani, vagy épp kiirtani, mert kell a hely másoknak. Csak abban nem volt következetes, hogy a zsidók, vagy „színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek” költöznek-e a Kárpát-medencébe. Előbbiekről többet írt és beszélt, és meggyőződése volt, hogy a hazai és európai liberális értelmiség a zsidóság érdekeit szolgálja, a nagy terv végrehajtása érdekében.
„Amit ma az ellenfeleink képviselnek, annak semmi köze a nagy liberális elődök gondolataihoz, az puszta nihilizmus” – új nevet talált az ellenségnek
Eddig Orbán beszédeiben a liberálisok voltak a fő ellenség, de valószínűleg a közvetlen tanácsadó körében is rádöbbentek, hogy a liberalizmus mást jelent, mint amire megpróbálják ráhúzni, illetve Nyugaton nagyon rosszul cseng az illiberális kifejezés. Ezért adhattak új nevet az ellenségnek, ami még rosszabbul hangzik, hiszen a nihilizmus – már ha nem filozófiai értelemben használjuk – nem tisztel semmit, nem akar igazából semmit, csak elpusztítani a fennálló rendet.
„Eljött az ideje annak is, hogy komolyan megfontoljuk egy európai hadsereg felállítását. Magyarország ezt a gondolatot támogatja” – csak látszólag ellentmondás
Mivel miniszterelnök elutasítja a szorosabb integrációt, némileg meglepő, hogy a közös hadsereg ötletét támogatja, hiszen a haderő az államok szuverenitásának legfontosabb garanciája. Orbán legutóbb Brüsszelben arról beszélt, hogy nem a több vagy kevesebb Európa a kérdés, hanem a cél, amit el akarunk érni. Ha például egy közös európai határőrség segíti a migránsok megállítását, ő támogatni fogja azt. Így lehet a hadsereggel is, ami ráadásul nem is lenne igazi közös haderő, csak közös parancsnokság alá rendelt tagállami alakulatok. A kötcsei beszédben utalt rá, hogy ennek a közös haderőnek a feladata az embercsempészek hajóinak elsüllyesztése, és a migránsok Líbiába történő visszaszállítása lenne.
„A civilizációs különbségek miatt félünk a népvándorlók áradatától, ugyanakkor humanitárius szempontból sajnáljuk is azokat, akik ide igyekeznek” – ez valószínűleg nem igaz
A miniszterelnök szavai ellenére egyáltalán nem látszik, hogy a magyar kormánynak lennének humanitárius megfontolásai. Tavaly több törvénymódosítással extrém mértékben megnehezítették, hogy bárkit menekültként ismerjenek el Magyarországon, az elismertektől pedig megvonták a támogatást. A tranzitzónákba csak korlátozott számú embert engednek be, így aki a legális utat választja, gyakran hetekig kénytelen a határ szerb oldalán várakozni mindenféle szervezett ellátás nélkül. A magyar kormány egyes tagjai és támogatói azt is meg tudják magyarázni, hogy az emberség nevében felszólaló Ferenc pápának miért nincs igaza. A népszavazási kampány pedig egyértelműen ellenségként állítja be a menedékkérőket, összemosva őket a terroristákkal.
„Hiába tagadják, hiába hallok itthon is ilyen hangokat, az igazság az, hogy a bizottság meghozta a maga döntéseit, ezeket összefoglalta és írásban a nyilvánosság elé tárta” – szándékos csúsztatás
Orbán úgy csinál, mintha nem tudná, hogyan működik az uniós jogalkotás – nyilván arra épít, hogy az emberek nagyobb része valóban nem tudja. Az Európai Bizottság valóban kvótarendszert javasol, de ezt nem tudja maga életbe léptetni, szükség van hozzá a tagállamok vezetőiből álló Európai Tanács jóváhagyására. Itt elvileg minősített többséggel meg lehet szavazni az új rendszert – így történt ez tavaly szeptemberben, a 160 ezer ember áthelyezéséről szóló határozat esetében –, de még ezt is lehet vitatni, és ragaszkodni a konszenzusos, vagyis egyhangú döntéshez. Ha utóbbi nem is sikerül, a magyar kormánynak vannak szövetségesei, így lehetőségei is a neki nem tetsző javaslat leszavazására.
„Brüsszelben cselre készülnek (...) ha nem boldogulnak Magyarországgal és Budapesttel, akkor majd leboltolják Zuglóval, Salgótarjánnal vagy Szegeddel” – ez konkrétan nem igaz
Orbán parlamenti beszédének legmeredekebb része, nehéz enyhébb kifejezést használni rá, mint hogy hazugság. Az egész onnan jön, hogy Martin Schulz, az Európai Parlament német elnöke márciusban Szegeden járt, és azt mondta: „elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni”. Ebből a mondatból kerekítette ki a kormányfő a népszavazási kampány legújabb fegyverét, a migránsokat importáló baloldali önkormányzatokkal való fenyegetést. Orbán értelmezésének viszont semmi alapja sincs, hiszen a városi önkormányzatok nem írhatják felül az állami előírásokat, nem tudnak embereket beléptetni az országba, és egyébként anyagi lehetőségeik sincsenek ez ellátásukra – már ha valakinek épp eszébe jutna ilyen ötlet.
„A mi esélyünk most, hogy a népszavazással a küllők közé tegyük a botot, remélve, hogy a magyar példa hullámot vált ki Európában, és a jövő tavaszi választások után már egy más elit kerül az unió intézményeibe” – kissé túlzó várakozások
Miféle választások? EP-választás csak 2019-ben lesz újra, az után újul meg az Európai Bizottság is. A német parlamenti választás csak nyár végén vagy szeptemberben esedékes. Jövő tavasszal holland parlamenti (március 15.) és francia elnökválasztás (első forduló: április 23.) lesz. Mindkettő érdekes az EU szempontjából: Hollandiában az unió- és bevándorlásellenes Geert Wilders pártja a legnépszerűbb, Franciaországban pedig valószínű, hogy Marine Le Pen és a jobboldali, Orbánnal sok tekintetben egyetértő Nicolas Sarkozy közt dől el a verseny. Ha valóban így alakulnak a dolgok, az valóban megváltoztatná némileg a Tanács összetételét, de valószínűtlen, hogy alapvető fordulatot hozna Európában.
