galéria megtekintése

Jobbos belharc után győzött a "nevető harmadik"

1 komment


Doros Judit

– Ha nem üldözi el pár éve a gumigyárat, akkor talán Tatár doktor is több szavazatot zsebel be, mint így. Amikor a szocik akarták a beruházást, kivont karddal harcolt ellene. Most, hogy a Fidesz támogatja az üzemet, már nem ágált. Csakhogy közben a gyöngyösiek megszívták, mert az indiaiak már nem nálunk, hanem Gyöngyöshalászon építkeznek, oda viszik a milliárdjaikat, meg az iparűzési adójukat – így fakad ki egy középkorú férfi a gyöngyösi főtéren, ahol a választások végeredményéről beszélgettem többekkel.

A mátraalji városban a fideszes Tatár László ellenében azt az MSZP-s Hiesz Györgyöt választották meg polgármesternek, aki 2002 és 2010 között már irányította Gyöngyöst, s több cikluson keresztül volt a térség országgyűlési képviselője. A győzelem ellenére nehéz dolga lesz a testületben, hiszen a baloldalnak öt, a Jobbiknak hat, a Fidesz-KDNP-nek pedig három képviselője lett, vagyis senkinek nincs abszolút többsége.

Tatár László nem közösködött
Tatár László nem közösködött
Komka Péter / MTI

– Amíg a várost szocialista-liberális erők vezették, nem volt nagyobb botrány, és rendben zajlottak a fejlesztések, így nem kötődött hozzánk "negatív érzés" – ezt tartja a győzelem egyik pillérének Hiesz György. Másodikként ő is az indiai Apolló gumigyár elveszett lehetőségét említette, amelyet egyértelműen fideszes ellenfele és pártja kudarcaként azonosítanak Gyöngyösön. Hat évvel ezelőtt ugyanis hiába érvelt a beruházás mellett a szocialista városvezetés, az ellenzékben lévő helyi fideszesek népszavazást kezdeményeztek ellene, amire válaszul az indiai befektető visszalépett a 200 millió eurós befektetéstől.

 

Most viszont a kormány kiemelt beruházássá nyilvánította a fejlesztést. Hiesz György szerint noha Gyöngyös nem profitál majd annyit a Gyöngyöshalász mellett építendő üzemen, mintha a város területén valósult volna meg a beruházás, azért a munkahelyteremtés, s esetleg az ingatlanpiac fellendülése Gyöngyöst is kedvezően érinti majd.

A baloldali győzelem harmadik oka a jobboldal széthúzásában keresendő. Lapunkban is beszámoltunk arról korábban, hogy sajátos helyzet alakult ki Gyöngyösön, ahol a Fidesz-KDNP Tatár László háziorvost, a Heves megyei közgyűlés korábbi Fidesz-frakcióvezetőjét indította polgármesternek, ugyanakkor a helyi lokálpatrióták színeiben ringbe szállt a posztért Réthy Béla jogtanácsos, korábbi alpolgármester, akit a KDNP helyi szervezete is támogatott.

Székács György, a lokálpatrióta egyesület vezetője tudósítónknak azt mondta: a választások előtt leültek tárgyalni Horváth Lászlóval, a térség fideszes parlamenti képviselőjével, s előfeltétel nélküli együttműködést ajánlottak. Erre akkor nem kaptak választ, később viszont Tatár László bejelentette, hogy nem közösködnek senkivel, a Fidesz-KDNP egyedül indul. Erre válaszul állított a lokálpatrióta egyesület is saját jelöltet.

Nincs más út, ha nem akarnak második Esztergomot – mondja a megválasztott polgármester
Nincs más út, ha nem akarnak második Esztergomot – mondja a megválasztott polgármester
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Tény, hogy Réthy Béla jelentős számú jobboldali szavazatot orozott el a Fidesztől, így végül ez is hozzájárult ahhoz, hogy Hiesz György „nevető harmadikként" befusson. – A Fidesz most minket állít bűnbakként, noha épp ők voltak azok, akik a szövetségkeresés helyett inkább ellenségeket gyártottak maguknak – mondta Székács György.

Horváth László, a körzet fideszes országgyűlési képviselője szerint Hiesz György hálás lehet a lokálpatriótáknak, amiért megnyerték neki a választást.

– A lokálpatrióta csoport végig jobboldali, polgári és kereszténydemokrata erőként azonosította magát, annak ellenére, hogy a KDNP országos elnöksége több alkalommal is kinyilvánította, a helyi szervezet nem jogosult a kereszténydemokrata párt nevében jelöltet állítani, s ha így tesznek, az nem legitim – fogalmazott Horváth László. Hozzátette: a lokálpatrióták semmit nem nyertek az ügyön, egyetlen képviselőjelöltjük sem jutott be az önkormányzatba, ugyanakkor a Fidesz-KDNP elől, amely egyébként listán a legtöbb szavazatot kapta, elvették a nyerési lehetőséget.

A helyi fideszesek a napokban már közölték, a képviselő-testületben nem működnek együtt sem a Jobbikkal, sem a baloldallal. Tatár László közleményében úgy fogalmazott, Gyöngyösnek határozott vezetésre van szüksége, és nem egy pozíciófoglalások mentén alakult érdekszövetségre, s a Fidesz-KDNP nem hajlandó asszisztálni a széteső baloldal és a radikális Jobbik érdek- és hatalomvágyához. Szerinte nem vállalható sem a sehová nem vezető radikális jobbikos, sem a széteső baloldali út.

Horváth László szerint a lokálpatriótákon múlott
Horváth László szerint a lokálpatriótákon múlott
Komka Péter / MTI

Márpedig nincs más út, mint az együttműködés, ha a várost nem akarják második Esztergommá tenni – fogalmazott lapunknak Hiesz György, aki megválasztása után lemondott az MSZP gyöngyösi elnöki tisztéről, hogy ezáltal is erősíteni tudja integráló szerepét. Már megkezdődtek a tárgyalások arról, hogy mely pártok vennének részt akár alpolgármesteri pozíciót is szerezve Gyöngyös irányításában. A fideszesek elutasító döntése után egyértelmű, hogy ez a szerep immár csak a Jobbiké lehet. Kévés Tamás, a párt alapszervezetének elnöke ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: a város érdekében mindenkinek felül kell emelkednie saját pártérdekein, s ezzel a gesztussal az egész országnak példát lehetne mutatni.

A showman és a tehénlepény

Klausmann Viktor volt televíziós showman, aki korábban a fideszes vezetésű Heves megyei önkormányzatnak adott kommunikációs tanácsokat, jelenleg pedig a Kékestetői Sícentrum sajtószóvivője, Tatár László Facebook-oldalán így kommentálta a Gyöngyösön történteket:

„Tatár Doktor! További kitartást és kemény elkötelezettséget kívánok nektek! A java még csak most jön. Gyöngyös jelen pillanatban irányíthatatlan hajóként sodródik a környék új fideszes szigetei között! Minden település, amely egységes Fidesz irányítást tudhat magáénak megelőzte Gyöngyöst. Mindenki ugyanannál a kormányzati csöcsnél tolong és a tehén már alig látszik a sok kéregetőtől, ellenben Gyöngyös tisztán és jól kivehetően a tehén farkát rángatja.

Tisztelettel jelezném: a farka alól a tehénlepény érkezik, nem a tej. Viszont ebben a jelenlegi felállásban is el lehet lavírozgatni néhány évig, lásd Esztergom példáját. Majd néhányszor - az önkormányzati törvény alapján - megérkezik Egerből a kormánymegbízott úr és rendet vág, hogy legalább az ivóvíz szolgáltatás helyreálljon, esetleg jön vele néhány politológus, hogy doktori disszertációját itt helyben pár nap alatt megírja... Azt gondolom azonban, hogy a Gyöngyösért valóban tenni akaró és sorsáért aggódó politikusok - mint Hiesz György úr is - tudják, hogy ebben a helyzetben mi a dolguk. Kíváncsian várom döntését! Addig is, elkezdem írni a disszertációmat..."

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.