Így ítélik el a határsértőket

– Kéri-e a bilincs levételét? – kérdezte. A vádlott, miután megértette, hogy kérheti, kérte. Ezután kezdődhetett el személyének azonosí­tása. K. Husszein azt vallotta, hogy K. Husszeinnek hívják, és Pakisztánban született. Először csak annyira emlékezett, hogy Pesavárban lakott, aztán mondott egy falut, ahol a szüleivel és a hat testvérével élt.

– Mikor született?

– Azt mondja, húszéves – fordította a tolmács.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

– Év, hónap, nap?

– Azt nem tudja. Csak azt, hogy húszéves.

A bíró visszaszámolt, de a nyomozati vallomásban is talált egy egészen pontos adatot: K. Husszein 1995. március 12-én született.

– Hány évet járt iskolába?

– Ötöt.

– Hány éves ott az elemi iskola?

– Hat.

– Miért nem végezte el a hatot?

– Mert nem tetszett neki az iskola – fordította a tolmács.

A vádlottat felvilágosították a jogairól: nem köteles vallomást tenni, de ha megtagadja a vallomást, ezt az elhatározását is megváltoztathatja, és válaszolhat bizonyos kérdésekre, ha akar. K. Husszein nem akart vallomást tenni, ám szívesen válaszolt a személyi körülményeit érintő kérdésekre. Azt mondta, miután otthagyta az iskolát, tíz évet dolgozott Pakisztánban segédmunkásként. Jövedelme havi ötezer pakisztáni rúpia volt. Nem tudta megmondani, hány pakisztáni rúpiát ér egy dollár vagy egy euró. De a teremben senki más sem tudta az árfolyamot (egy rúpia nem ér egy dollárcentet sem, ötezer rúpia átszámítva alig 13 ezer forint – a szerk.).

– Nős?

– Nőtlen vagyok.

– Gyermeke van?

A vádlott elképedt.

– Nincs gyermekem, hiszen nőtlen vagyok.

Nem volt katona, nem járt semmilyen más országban, mielőtt elindult a bátyjához, aki Isztambulban él és dolgozik. Azért jött el a szülőfa­lujából, mert nem nős, a tálibok pedig a nőtlen férfiakat elhurcolják harcolni.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

K. Husszein tízezer pakisztáni rúpiával a zsebében indult el egy harmincfős csoport tagjaként. Vallomása szerint az útlevelét és egyéb iratait otthon hagyta a házukban. Embercsempészek segítségével jutottak el Beludzsisztánba, majd Iránon át Törökországba. Isztambulban a bátyja segített neki munkát találni.

– Mit dolgozott iratok nélkül?

– Segédmunkás voltam egy slauggyárban. De el akartam menni Németországba.

– Miért nem a legális úton próbálkozott?

– Mert nem adnak vízumot.

Mivel egyébként nem tett vallomást, felolvasták a nyomozati vallomását, amelyben elismerte, hogy kedd délután Röszkénél valóban átmászott a drótkerítés alatt. A határzár megrongálásával nem vádolták, mert azok személye ismeretlen, akik felemelték fölötte a drótot, és arra sem utalt adat, hogy ő emelte volna fel annak érdekében, hogy mások is átmásszanak. A nyomozóknak még azt mondta, tudta, hogy bűncselekmény átmászni a drót alatt. Ezt a tárgyaláson úgy módosította: akkor még nem tudta, de most már tudja.

Egy órával a tárgyalás megkezdése után sor került a perbeszédekre. Nem kért külön felkészülési időt sem az ügyész, sem a kirendelt védő. Az ügyésznő azt mondta, a napnál világosabb, hogy a vádlott elkövette a „terhére rótt deliktumot". Enyhítő körülményként említette a vádlott fiatal felnőtt korát, beismerő vallomását és azt, hogy Magyarországon biztosan büntetlen előéletű. A kirendelt ügyvédnő nem vitatta sem a tényállást, sem a minősítést, de lelkiismeretesen csokorba szedte a kevés érvet, amelyek K. ­Husszein felmentése érdekében felsorakoztathatók. Javára írta, hogy nem tudta, bűncselekményt követ el, amikor átmászik a drótkerítés alatt. Szerinte az a tény, hogy a tálibok el akarták vinni katonának, ahol az életét veszély fenyegette volna, ­megalapozza, hogy végszükség esetének nyilvánítsák a Röszkén történt bűncselekményt.

A Szegedi Járásbíróság rövid gondolkodás után kihirdette az ítéletet: K. Husszeint egy évre kiutasították Magyarországról. A vádlott nem fellebbezett, így az ítélet jogerős. A bíróság is elfogadta az enyhítő körülményeket, de a végszükség esetét nem tartotta megalapozottnak. A bíró azzal érvelt, Pesavárban még lehetett volna végszükségről beszélni, de amikor a vádlott az isztambuli slauggyárból elindult Németország felé, már nem forgott fenn a végszükség esete. Az a védekezés sem megalapozott, hogy nem tudta, bűncselekmény a határzár alatt átmászni. Talán valóban nem tudott a nem egészen egy napja hatályos magyar törvényről, de azt tudnia kellett, hogy úti okmányokkal szoktak az emberek utazni. Azt is tudnia kellett, hogy nem véletlenül állítanak a hatóságok efféle szögesdrót kerítéseket.

Noha a vád tárgyává tett bűncselekmény maximális büntetési té­tele három év szabadságvesztés, a bíróság úgy ítélte meg, a büntetés céljának eléréséhez alternatív büntetés is elegendő – ezért döntött az egyéves kiutasításról. A perköltség megosztásáról is rendelkeztek. A ­vádlottól előzőleg megkérdezték, mennyi a vagyona, de ő vagyontalannak mondta magát. Mindössze 40 euró készpénze maradt. A tolmácsolás 25 ezer forintos költségét ezért átvállalta a magyar állam, a vádlottnak a kirendelt védő szintén 25 ezer forintos díját kellene megtérítenie. Ez annál kedvezőbb a számára, mert nem kell utána áfát fizetni.