galéria megtekintése

Tüntetés az Emminél: „Éhen döglünk!”

5 komment


Boda András

Végső elkeseredésében Budapestre utazott, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) előtt tüntetett több debreceni és nyíregyházi ESZOSZ-károsult.

 A demonstrálók – akik „Éhen döglünk” feliratú transzparenst feszítettek ki – elmondták: bár szerintük mindenki látja, hogy „nyakkendős zsiványok” visszaéltek a nyomorukkal, senki nem tesz semmit értük, a kormányfőnek is írtak (többek között azt, hogy „csalók és rohadékok vagytok” – a Szerk.), de még válaszra sem méltatta őket.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

Ahogy a korábbi nyíregyházi és debreceni megmozdulásukon, úgy tegnap Budapesten is elmondták: többen, becsléseik szerint néhány százan lehetnek azok, akiknek akár két-három havi bérrel adós maradt az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ).

 
Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

Mint arról már többször írtunk, a szervezet bő kétmilliárdos támogatást nyert el 2800 hátrányos helyzetű állástalan foglalkoztatására. A program el is indult, de a felvettek közül egyre többen panaszolták, hogy sem munkát, sem fizetést nem kaptak.

„Úgysem kapunk semmit, kitaszítottak vagyunk”

A kormány azt ígéri, hogy ha az ESZOSZ nem teljesíti a vállalását, azaz 2800 ember foglalkoztatását, akkor az állam minden forrást visszakövetel és behajt. Közben a szövetkezet egyes dolgozói már éheznek.

Ezt korábban részben cáfolta a szövetkezet, pontosabban kisebb technikai hibákra hivatkozott, tegnap viszont már nem reagáltak megkeresésünkre.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

Időközben a panaszok miatt a Miniszterelnökség, valamint a humántárca is vizsgálatot indított, és több súlyos szabálytalanságot találtak. Azt, hogy mi lesz a mulasztások következménye, még nem tudni.

A humántárca ugyanis megkeresésünkre annyit közölt:

„Jelenleg a vizsgálat lezárását követő szabálytalansági eljárás zajlik”

Ez alapján döntik majd el, hogy felfüggesztik-e a projektet, és visszakövetelik-e azt az 1,3 milliárd forintot, amit eddig a humántárca átutalt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.