galéria megtekintése

Igénytelen ügyészi munka?

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 11. számában
jelent meg.


Lencsés Károly
Népszabadság

Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt újra leültették a vádlottak padjára

Már nem személyes adattal való visszaéléssel és kényszerítéssel, hanem „csupán” kényszerítés bűncselekményével vádolják az MDF egykori elnökét és a párt volt frakcióvezetőjét – derült ki a hétfőn újraindult per tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt a 2008 szeptemberében kipattant UD Zrt.-üggyel összefüggésben állították bíróság elé, de mindkettejüket felmentették a személyes adattal visszaélés, illetve Dávid Ibolyát a kényszerítés vádja alól is. A pert azonban a másodfokon született verdikt szerint az eljárási szabályok megsértése, illetve az elsőfokú ítélet megalapozatlansága miatt elölről kell kezdeni.

Érintett volt az alapügyben Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titokminisztere és Tóth Károly, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának egykori szocialista alelnöke is, s őket ugyancsak személyes adattal visszaélés miatt citálták bíróság elé.

 
Az MDF egykori elnökét és frakcióvezetőjét már nem vádolják személyes adattal való visszaéléssel
Az MDF egykori elnökét és frakcióvezetőjét már nem vádolják személyes adattal való visszaéléssel
Teknős Miklós / Népszabadság

Tóthot jogerősen felmentették, Szilvásy esetében viszont az eljárást ugyancsak megismétlik, de más bűncselekmény – hivatali visszaélés –miatt, amelyben a Fővárosi Törvényszék jogosult dönteni.

A vád szerint a személyes adattal visszaélés sértettje Demeter Ervin és Kövér László egykori fideszes titkos szolgálati miniszter volt, illetve Almássy Kornél, az MDF egykori alelnöke. Az ő esetében merült fel a kényszerítés, mert állítólag zsarolással bírták rá, hogy lépjen vissza pártja tisztújítási folyamata során az elnökjelöltségtől.

A megismételt pernek már csak a kényszerítés a tárgya: Dávid Ibolyának és Herényi Károlynak azért kell felelnie, mert egy máig ismeretlen helyről származó, titokban rögzített telefonbeszélgetés hangfelvételeinek nyilvánosságra hozásával visszalépésre kényszerítették az MDF 2008. szeptemberi tisztújításán elnökjelöltként – és így Dávid Ibolya riválisaként – indulni kívánó Almássyt.

A felvétel szerint – bár az érintettek szerint ez téves értelmezés – Dávidra terhelő adatok gyűjtésére adtak megbízást az UD Zrt.-nek, és ebben az ügyben érintett lehetett a volt pártelnök riválisa is.

Dávid Ibolya a tárgyaláson azt hangoztatta, hogy semmi köze nem volt Almássy lemondásához, arról szerinte a saját megbízói döntöttek. Vallomásában hangsúlyozta: maga Almássy cáfolta az ügyészség vádját, amikor arról beszélt Csányi Sándornak, az OTP vezérigazgatójának, hogy a visszalépése mögött a Somogy megyei MDF-elnök állítólagos elrablása áll, ő pedig megijedt, és fenyegetve érezte magát.

A volt MDF-elnök elmondta, hogy Almássy sajtóközleményében maga is számos körülményt említett lemondása okaként, ezért Dávid Ibolya bírálta az igénytelen ügyészi munkát, amely odavezethet, hogy embereket éveken keresztül meghurcoljanak. Szerinte egyébként Almássy méltatlanná vált a politikában való részvételre, amiért riválisával szemben tisztességtelen eszközöket vett igénybe.

Folyamatosan fenyegettek – valóban ezt állította Almássy Kornél még 2008 szeptemberében, és emiatt az UD Zrt. segítségét kérte. Ezután „rabolták el” egyik barátját, Balla Györgyöt, az MDF Somogy megyei választmányi elnökét.

Az ügyben nyomozást rendeltek el, amelyet később bűncselekmény hiányában megszüntettek. A személyes adattal visszaélés vádját Szilvásyval szemben is ejtették, mert az eljárás során kiderült: nem ő, hanem az állítólagos sértettek hozták először nyilvánosságra a hangfelvételeket.

Azokra hivatkozással jelentette ki 2008 szeptemberében: „Bizonyítékok vannak rá, hogy a Fidesz-kormány két titokminisztere – Kövér László és Demeter Ervin – is rendszeres kapcsolatban állt a megfigyelési ügyben gyanúba kevert UD Zrt. több vezetőjével, sőt a két ellenzéki politikus megfigyelési feladatokkal is ellátta a polipszerű árnyék-titkosszolgálatot.”

Emiatt neki most rágalmazásért kell felelnie. A Fővárosi Törvényszéken január végén elhangzott a vád- és védbeszéd, de – meglepetésre – a következő tárgyalási napot csak március 28-ra tűzték ki. Akkor Szilvásy az utolsó szó jogán még ismertetheti az álláspontját, majd – immár a választási kampány véghajrájában – az ítélethirdetés következik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.