galéria megtekintése

Harmadik trolitender: kódolt sikertelenség?

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 24. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

A BKK által kért járművek túlsúlyos monstrumok lennének.

Harmadszor is nekifutott a trolibeszerzésnek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A múlt héten megjelent tenderfelhívásban ismét 24 plusz opcionálisan 84 járműre kér ajánlatokat a főváros közlekedésszervező cége. A gyártók augusztus 5-ig küldhetik el az alacsony padlós, azonos típuscsaládba tartozó, új járművekre vonatkozó ajánlatukat.

Magyar gyártó is elindulhat
Magyar gyártó is elindulhat
Kurucz Árpád / Népszabadság

A feltételek közt hangsúlyosan szerepel, hogy a troliknak legalább négy kilométert kell tudni menni felső vezeték nélkül. A nyertesnek az egyszerre 62, illetve 102 embert szállítani képes szóló, illetve csuklós buszok leszállítása mellett a helyszíni próbaüzem lebonyolítását, az előírt engedélyek – például a típus- és forgalomba helyezési engedélyek – beszerzését, valamint a kezelő személyzet betanítását is vállalnia kell.

 

A 24 busz beszerzési nettó értéke 3,4 milliárd, a további 108 járműé 18,7 milliárd forint. A pénz 99,3 százalékát az unió adná. Az elnyert támogatás felhasználására eredetileg 2014 végéig lenne mód, míg a pénzügyi elszámolás a következő évre is átcsúszhatna, ám a most kiírt tender lebonyolítása aligha férhet bele a határidőbe. Az eredményt újra megtámadhatják, a szerződéskötésig hónapok telhetnek el.

A BKK valószínűleg abban a villamostenderen is alkalmazott kormányzati gesztusban bízik, amely szerint az uniós támogatást a következő ciklusra terhelik át. Csakhogy Lázár János kancelláriaminiszter fővárosi beruházásokat kizáró döntése ezt kérdésessé teszi.

Ráadásul az sem elképzelhetetlen, hogy ez a tender is sikertelenül zárul. Az Omnibusz blog felvetése szerint a pályázati kiírásban szereplő elvárt teljesítmények csak nagyobb, nehezebb motorokkal és szünetmentes tápegységgel teljesíthetők. Ilyen teljesítményű hajtással pedig lehet, hogy senki sem fog megfelelni az elvárt férőhelynek, illetve fogyasztásnak. S ha akadna is ilyen jelentkező, akkor a túlsúlyos trolik az indokoltnál sokkal nagyobb mértékben vennék igénybe az utakat, és jóval több energiát is használnának fel.

Ráadásul az Omnibusz blog szerint a nemrég bemutatott új Ikarus troli is esélytelen a tenderen, mivel a magyar cég nem tudja felmutatni a BKK által elvárt referenciákat. A Skoda szintén emiatt maradt le az előző trolitenderről. A cseh gyártó azonban nem hagyta annyiban a dolgot, februárban megtámadta a közbeszerzés eredményét. A most indult új eljárásban viszont valószínűleg megjelölheti referenciaként a Szegedre szállított trolibuszait.

A BKK a blog cikkére reagálva azt írta, hogy a magyar gyártó is elindulhat a tenderen. A kiírásban ugyanis a piacon szokatlan módon nem kifejezetten trolibuszra kértek referenciát a pályázóktól, hanem külön hajtásra és külön autóbusz- vagy trolibusz-járműszekrényre, így a magyar piaci szereplő is eséllyel pályázhat, hiszen az elmúlt három évben már gyártott 15 darab autóbuszt, a komoly hajtásrendszereket szállító cégek mindegyikének pedig szintén van referenciája, így jogosan indulhatnak a pályázaton.

Az új trolik eredetileg 2014 végén váltották volna le a régieket. A főváros 2011 áprilisában döntött a beszerzésről, ám a fejlesztési miniszter csak 2012 decemberében írta alá a támogatási szerződést. A 2013 júniusában meghirdetett első trolibusztender sikertelen volt. Két cég tett ajánlatot, de mindkettő formailag hibás pályázatot nyújtott be. Az új tender tavaly novemberben jelent meg, ebben szintén 24 – opcionálisan további 84 – járműre kértek ajánlatokat. Ezt sem sikerült határidőre lezárni.

A kétszer módosított határnap előtt négy nappal a tenderen el sem induló Skoda jogorvoslati kérelemmel fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB), amely áprilisi határozatában megsemmisítette a BKK valamennyi, e tárgyban hozott döntését. A BKK a határozat visszavonását kérte a KDB-től, majd pert indított. Az első tárgyalást júliusra halasztották. A BKK a KDB-nek írt levelében hangsúlyozta: „Budapest 3,4 milliárd forintos uniós támogatási forrást veszít el végérvényesen. Az uniós határidő ugyanis olyan szűk, hogy a tender újraindításával vagy az ügy bíróságra terelésével kicsúsznak belőle”. Egy héttel később már azt bizonygatták, mindenképpen beleférnek a határidőbe, legfeljebb a kormány a következő költségvetési ciklus forrásainak terhére pótolja az elvesző uniós pénzt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.