galéria megtekintése

RTL-ügy: Háborús viszonyok

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 26. számában
jelent meg.

Munkatársainktól
Népszabadság

Új fejezetéhez érkezett a kormány és az RTL küzdelme: a társaság elleni felülvizsgálati eljárásra utasította a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter tegnap, a kormányülés szünetében tartott tájékoztatóján azt közölte: a reklámadó hatálybalépését követően kiderült, hogy van, aki nem akar fizetni. Ezzel az RTL-re utalt. A miniszter szerint a közteherviselésből mindenkinek ki kell vennie a részét. Ugyanakkor – szögezte le – a kabinet elutasítja a nyomásgyakorlást.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Emlékeztetőül: közvetlenül a reklámadó elfogadása után derült ki, hogy a fő célpont, az RTL egy korábbi tranzakció miatt az idén gyakorlatilag leírhatja a közterhet. Varga Mihály szerint – aki úgy fogalmazott, hogy a Fidesz-frakció kérésére vizsgáltatta meg az ügyet – fennáll a gyanú, hogy fiktív tranzakcióról volt szó, amelynek hátterében pusztán az adókönnyítés, az adókedvezmény igénybevételének szándéka állt.

 

Az utasítás szakértők szerint jogszerű, hiszen tulajdonképpen adócsalás gyanúja merült fel, és ilyen esetben a miniszternek nemcsak joga, de kötelezettsége is vizsgálatra kérni (esetleg utasítani) a hatóságot. Más kérdés, hogy nem fordul elő gyakran, hogy éljen ezzel a jogával. Igaz, ebben a ciklusban kezdenek elszaporodni a hasonló esetek, hiszen Lázár János is a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt küldte a Norvég Civil Alap felhasználóira a szabályszerű működés ellenőrzésére való hivatkozással.

Az adóhatóság a róla szóló törvény szerint kaphat „iránymutatást” a felettes szervétől. Ez jellemzően költségvetési érdekek, rossz adózói magatartás, csalás miatt lehet indokolt – ha például a miniszter fel akarná deríteni az áfacsalások hátterét, elvben utasíthatná a hatóságot, hogy a sajtóban is felemlegetett társaságoknál nézzen körül. Ez nem történt meg. Az RTL esetében valószínűleg megindítja a hatóság a vizsgálatot, de kérdéses, hogy mit talál.

Reálisan egy ekkora vállalatot nem lehet pár hét alatt átvizsgálni, az anyavállalattal kötött megállapodások – a vitatott esetben is ilyen ügyről lehet szó – ráadásul külön kérdéskört képeznek a speciális árazások miatt. Mindenesetre az RTL áll a vizsgálat elé: Kolosi Péter programigazgató fanyarul csak annyit jegyzett meg a hírre reagálva: az adóhatóság olyan gyakran ellenőrzi őket, hogy külön irodát tartanak fent számukra.

Nyilvánvaló persze, hogy ez egy újabb szintje az RTL és a kormány küzdelmének, amely a reklámadó elleni közös médiatiltakozással robbant ki, hiszen a fő célpont egyértelműen ez a médiatársaság volt. Válaszul az RTL „megerősítette” a híradót, ami naponta dolgoz fel egy-egy a Fidesznek vagy a kormánynak kellemetlen ügyet, jellemzően olyanokat, amelyeket egy jól szerkesztett hírműsorban már jóval korábban be kellett volna mutatni.

A küzdelem legutóbbi fordulata az volt, hogy a kormányhoz ezer szálon kapcsolódó Századvég Gazdaságkutató Zrt. által tulajdonolt Napi Gazdaság 1,6 milliárd forintos közlésével sokszorosan túlbecsülte az RTL Klub vezetőségének tavaly kifizetett tiszteletdíjat. Valójában 1,6 millió forintról van szó. A lap közzé is tett egy helyreigazítást, amelyben nyomdai hibára hivatkoztak, majd a helyreigazítást is helyreigazították – ebben már technikai hibára utaltak. Mindezek után Dirk Gerkens RTL-vezér azt írta a Facebookra: néhány embernek vissza kellene mennie az iskolapadba, hogy megtanulja a matematikát.

Erre Barcza György főszerkesztő ezt a közleményt adta ki: „Szeretek tanulni, de nem szeretem, ha kioktatnak. Több alázatot és kevesebb pökhendiséget várnék el attól, aki a magyarok kenyerét eszi, és időnként a magyarok segítségére szorul.” Azt, hogy az RTL miért is szorulna a magyarok segítségére, nem részletezte.

„A mai napon bebizonyosodott, hogy a Fidesz-kormány a sajtószabadság elleni bunkósbotként használja az adóhatóságot” – közölte az MSZP-s Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, aki emlékeztetett arra, hogy tavaly egy dossziényi bizonyíték sem volt elég a Fidesz-kormánynak, hogy kivizsgálja azokat a több ezermilliárdos áfacsalási ügyeket, melyekben fideszes cégek is érintettek.

„Mindez világosan jelzi, hogy a hatalom a sajtó elnémítása érdekében semmilyen eszköztől nem riad vissza” – így Lukács, aki szerint a vizsgálat elrendelése üzenet minden polgárnak, vállalkozónak, civil szervezetnek: erre számíthat mindenki, aki bírálni merészeli a Fidesz-kormányt. Varga Mihály a lapunknak adott interjúban azt nyilatkozta az ügyről: nekik nem az a céljuk, hogy az RTL Klub tulajdonosai kivonuljanak, hanem az, hogy adót fizessenek. e9

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.