– Cigányok – mondja a pecásokról egy helybeli. – Írják csak le róluk, ne finomkodjanak!
Az egyik napraforgóföld előtt fékez egy rendőrkocsi, s már hozzák is ki onnan az ott bujkáló menekülteket. Egy férfi térdre veti magát és könyörög:
– No, please! – bök a saját mellére.
A csapatot a falu hirdetőtáblája előtt gyűjtik össze. A táblán hétvégi házakat, telkeket kínálnak az odavalósiak, még kutyaólat is el akarnak adni.
|
| Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Találkozunk szinte teljesen kiszáradt afgán családokkal, huszonéves pakisztániakkal, akik azt mondják, úgy, ahogy eddig, nem akarnak élni.
– Nem élet az
– bizonygatja egyikük.
Egy szintén fiatalokból álló afgán csapat tanácsot kér: Németországba tartanak, nem tudják eldönteni, belefussanak-e a rendőrök karjaiba, van-e esélyük a menekültstátuszra, vagy induljanak el toronyiránt Ausztrián át Németországba.
Tanácsot nem tudunk adni, csak a még szét nem osztogatott ásványvizünket.
Az ásotthalmi átkelő környékén – itt épül a kerítés – katonák nem dolgoznak. Ameddig ellátunk, levert acélcölöpöket látunk.
A Szerbiából menekültek közül sokan ezen a ledózerolt földsávon jönnek át. Szeptember elejétől erre már nem nagyon lesz alkalmuk az éles, pengés drót miatt. Egy egyenruhás férfi azt mondja a faluban: fegyveres őrség nélkül nem sokat ér az egész. Felesleges pénzkidobás.
Szerbiában a határhoz közeli, sok magyar lakta Szabadka (Subotica) a főhadiszállás, itt gyülekeznek, verődnek csoportokba a menekülők. A település régi téglabányájában helyezték el őket, ahol rémségesek az állapotok. Bokáig járnak a koszban, egyik-másik épület rég megbomlott cseréptetejét csak az imádság tartja össze. Az emberek az út szélén fürdenek, mosnak fogat, néhányan a gazban alszanak.
|
| Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Állítólag itt sorolják csoportba őket az embercsempészek, akik az otthoni javak eladásából származó pénzük jó részét előre elszedik a menekültektől, aztán nem is jelentkeznek többé.
– Ha onnan föntről nem érkezik segítség – bök az ég felé egy idősebb szír férfi –, akkor már csak az embercsempészekre számíthatunk.
A nekikeseredett ember sok száz, különböző nemzetiségi társával együtt várja, hogy valami csoda folytán kijusson Németországba és a családjával ott élje le hátralévő életét. Valahonnan eljutnak hozzájuk olyan hírek, hogy az osztrákok és a svédek szeretnék segíteni beilleszkedésüket, képeznék és foglalkoztatnák őket. Ez újabb reményt ad nekik, de Németország maradt a cél. Annál is inkább, mert sokuk hozzátartozója már ott dolgozik.
A magyarországi kerítés építéséről tudnak a téglagyárban lakó menekültek.
– A háború elől menekülők előtt elvágni az utat tisztességtelen és embertelen – állítja az idősebb férfi és lefelé fordítja mutatóujját. – Mi történne, ha a magyarokat üldözné el otthonukból a háború, aztán mindenki körbedrótozná előlük az országukat?
