galéria megtekintése

Vöröskereszt-akció: ömlik a vér a Facebookon

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 04. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

„Adj vért, és add tovább!” – a szlogen a Magyar Vöröskereszt rendhagyó közösségi véradókampányát fémjelzi, amely július második felében kezdődött. A véradások számának esését tapasztalva a cél kétségkívül a mozgósítás, a figyelemkeltés – ezúttal százötven közszereplő bevonásával.

Vállalatvezetők, újságírók és szerkesztők, összesen százötvenen, névre szóló ajándékot kaptak, a nők egy üveg szekszárdi bikavért, a férfiak egy szál vörös rózsát (szándékosan így, és nem fordítva), a rátett kísérőkártyán pedig a címben szereplő üzenetet. Kisvártatva érkezett egy részletesebb e-mail, amely a célt konkrétabban is megfogalmazta: arra kérte a címzettek mindegyikét, hogy miután vért adtak, indítsák el saját véradóláncukat a Véradás oldalon. Az időzítés nem véletlen: nyár közepén a legnehezebb véradásra ösztökélni az embereket, a szabadságok kivétele és a kánikula ilyentájt kifejezetten hátráltató tényezőnek számít.

Nyolc éve járja a településeket a véradókamion, amelyet tavaly több mint hétezren kerestek fel
Nyolc éve járja a településeket a véradókamion, amelyet tavaly több mint hétezren kerestek fel

A kampány keretében ki-ki meghívhatja három ismerősét, hogy ők is adjanak vért. Akik elfogadják a felkérést, meghívókhoz jutnak, hogy tovább vihessék a véradás hírét. Így párhuzamosan több láncolat is elindul, amelyek segítségével több ezren ismerkedhetnek meg a véradás fontosságával, tevékeny részvételükkel pedig önzetlenül segíthetnek másokon. A szervezet arra is kéri a véradókat, hogy írják meg tapasztalataikat, és posztoljanak képet véradásukról Instagram- és/vagy Facebook-oldalukon a #veradovagyok hastaget használva, másokat is hasonlóra bátorítva. A kampány sikere hamar mérhetővé vált: az első két hét alatt több százan regisztráltak, és indították el saját véradóláncukat.

 

A humanitárius szervezet nyáridőben más módon is igyekszik minél többeket mozgósítani. Ahogy az előző években, idén is kilátogat a nagyobb fesztiválokra, városi és falusi rendezvényekre, illetve a vízpartokon és azok közelében véradást szervez azoknak, akik a pihenés és szórakozás mellett szakítanak időt a segítségnyújtásra is.

Különleges támogatók

A rendhagyó kampányban a Magyar Vöröskeresztet tizennégy szekszárdi borászat nyolcvan palack bikavérrel, a viragneked.hu 75 szál vörös rózsával, a UPS Magyarország Kft. a küldemények kézbesítésével, a székesfehérvári Manager Shop Kft. pedig a kísérőkártyák elkészítésével segítette.

Csak néhányat említve a nagyobb rendezvények közül: a Vöröskereszt szakemberei ott voltak a Volt, az EFOTT és a Művészetek Völgye Fesztiválon, és elmennek a többi között a miskolci Lecsófesztiválra (augusztus 8.), a szegedi Hungarikum Fesztiválra (augusztus 9.), valamint az Amerikai Autók Fesztiváljára Komáromba (augusztus 15.).

A szezon végéig emellett országszerte rengeteg helyen lehet vért adni: művelődési házakban, orvosi rendelőkben, cégek székházaiban és bevásárlóközpontokban, Budapesten a Vöröskereszt Arany János utcai székházában pedig minden csütörtökön 11–18 óra között szerveznek véradást. További információ a www.veradas.hu oldalon vagy az ingyenesen letölthető Véradás-Vöröskereszt mobilapplikáción érhető el.

Tények és számok

- A Magyar Vöröskereszt 1939 óta szervez véradásokat. Naponta országosan 1800 véradót kell toboroznia ahhoz, hogy rendelkezésre álljon a biztonságos ellátáshoz szükséges vérmennyiség.
Minden 65 év alatti felnőtt adhat vért, ha testsúlya meghaladja az 50 kg-ot, és egészségesnek érzi magát.
- A véradáshoz szükséges a személyi igazolvány és a lakcímkártya, illetve a taj szám, amit elfogadnak bemondás, az igazolvány másolata és leletmásolat alapján is.
- A tetoválás, a testékszer nem akadály, ha elkészülte óta eltelt fél év.
Minden véradótól 4,5 dl vért vesznek le, ami három ember számára lehet létfontosságú segítség: a levett vérből plazmakészítmények, vörösvérsejt- és vérlemezke-koncentrátum készül.
A véradás egyben szűrővizsgálat, amely kiterjed a HIV vírus, a hepatitis B-, a hepatitis C-fertőzés és a szifilisz kimutatására is.

 A cikk a Népszabadság Jótett-oldalán jelent meg. Az oldal támogatója a Telenor.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.