Győrujfalun a polgármester azzal az ígérettel hívta szavazni az embereket, hogy amennyiben kiugróan magas lesz a részvételi arány, jobban tudja „menedzselni” a falu pályázatait a „Kormánytagok illetve/és Államtitkár Urak irányába.”
Két asszonyt szólítok még az utcán, ünnepi ruhában – ez a templomba járó ruha, javítanak ki – indultak útnak.
– Szavazni mennek?
– Igen, igen. Mi a polgármester úrra szavazunk – bizonygatják.
– De hát ez nem önkormányzati választás – képedek el.
– Tudjuk mi azt, csak azért mondom így, mert a polgármester úrnak is az a kérése, hogy nemmel szavazzunk. Akkor jobb lesz a falunak – veszi át a szót a fiatalabb, s harciasabb asszony.
– Ha kell majd, a Viktorra is szavazunk – kontráz a szomszédja. – Tudja a legutóbbi nagy árvíz idején, amikor még el is kellett hagynunk a falut, eljött ide hozzánk a miniszterelnök úr, gumicsizmában járta a gátat a Hende miniszter úrral. Akkor még jóban voltak, hogy miért váltotta le, a fene tudja. Szóval sokat kapott a falu, ezt meg kell hálálni.
Győrben tíz órakor egy fiatal pár idős asszonnyal érkezik a nádorvárosi szavazóhelyiséghez. A fiú a bejárat előtt várakozik. Kiderül, ő angol, egy éve dolgozik Budapesten, közgazdásznak készülő barátnője miatt költözött a magyar fővárosba.
– A Brexit szavazásakor éppen nem voltam otthon, nem hittem volna, hogy azok győznek, akik ki akarnak lépni. Ezért is gondoltam, hogy itt most szavazni kell annak, akinek lehet.
– Milyen volt a Brexit kampánya a magyar kvótaszavazás kampányához képest?
– A kampány idején csak pár napot töltöttem Londonban. Az a kampány is nagyon demagóg volt, de sokkal több érvet hallottam, mint Magyarországon. Itt jelszavakat mondanak, amennyire megértem.
– Győri vagyok, most Pesten lakunk, ezen a hétvégén Prágába akartunk menni, de a mama nagyon akarta, hogy szavazzak. A szüleim nincsenek itthon, elmentek szüretelni a barátaikhoz, a mama kérte, hogy legalább én jöjjek haza. Hiába győzködtem, hogy én úgyis érvénytelenül szavazok, nem hiszi el, hogy az nem számít bele a részvételi arányba.
A mama nem szól semmit, elsétál tőlünk.
A lány végzős egyetemista, naprakész az ország és a világ történéseiben. Ő is az érveket hiányolja a kampányban.
– Mondták, mint a papagájok, hogy ez nem párt-, hanem nemzeti ügy, meg hogy a létünk a tét. Mint a Való világban: itt a lét a tét. Szörnyű, hogy ennyire ostobának nézik az embereket.
Aztán kétségbeesetten visszakérdez: vagy tényleg ennyire ostobák vagyunk?
