galéria megtekintése

Tarlósnak még küzdenie kell Vitézy kiütéséért

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 05. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

Még a választások utáni békés együttműködés „mézesheteiben” megalakítaná a Városigazgatási Zrt.-t Tarlós István. Az új cég a Budapesti Közlekedési Központ hatalmának csökkentését szolgálná, de ez még messze nem lefutott meccs.

Csatornáznak a busz vonalán: összenőhet, ami nem tartozik össze
Csatornáznak a busz vonalán: összenőhet, ami nem tartozik össze
Máthé Zoltán / MTI

A Fővárosi Közgyűlés első érdemi ülésén napirendre tűznék az új városüzemeltetési mamutcég, a Városigazgatási Zrt. megalakítását célzó előterjesztést. Tarlós István főpolgármester már a kampányban jelezte: átalakítaná a 2010-ben bevezetett városüzemeltetési modellt.

Bár az új struktúra részleteit homály fedi, a Népszabadság megtudta, hogy két verziót dolgoztak ki. Az első szerint a városháza városüzemeltetéssel foglalkozó ügyosztályait tömörítenék egy cégbe, amely a szakmai döntés-előkészítést és felügyeletet látná el. A döntéseket azonban továbbra is a Fővárosi Közgyűlés, illetve az érintett bizottságok hoznák. A közgyűlés többségét adó polgármesterek – köztük a kormánypárti kerületvezetők – támogatnák ezt az elképzelést.

 

A másik változat ugyanis jóval továbbmenne. A Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) mellett ugyanis magába olvasztaná a BKV-t már korábban felügyelete alá vonó Budapesti Közlekedési Központot (BKK), valamint az eddig mindkét holdingtól függetlenül működő Fővárosi Vízműveket, a Fővárosi Csatornázási Műveket és az önkormányzati ingatlanügyekért felelős Budapest Főváros Vagyonkezelő Központot (BFVK) is. Ez a cég így elképesztő nagyságú vagyont működtetne, amelyben a döntések útja és a végrehajtás követhetetlenné válna. Egy ekkora méretű cégcsoport vezetője könnyen alternatív főpolgármesterré nőhetné ki magát.

Tarlós István a hírek szerint nem szeretne politikailag is erős embert látni a cégvezetői székben. Inkább szakembert keresne. Már meg is kezdődött a casting. A fő jelölt Bán Tamás, a BVK korábbi vezetője, aki 2012-ben a holding több más vezetőjével együtt távozott, majd néhány hét múlva a Pólus Holding elnök-vezérigazgatójaként tűnt fel. Úgy tudjuk, a korábban államtitkárként és az MVM vezérigazgató-helyetteseként is dolgozó szakember nemigen vágyik vissza.Második körben inkább Tarlós kabinetjéből, illetve bizalmasai köréből kerülhet ki egy jelölt.

A városigazgatóság létrehozásának oka alig titkoltan Vitézy Dávid BKK-vezérigazgató visszaszorítása. Leváltani ugyanis csak a közgyűlés tudná. Kérdés, talál-e erre elegendő kerületvezetőt a főpolgármester. A BKK vezetőjeként ugyanis számos nagyszabású projekt kötődik Vitézyhez, amelyek lebonyolítása az általa felépített apparátus nélkül megakadhat. Így például az elektronikus jegy bevezetése, a Széll Kálmán tér átépítése, a budai fonódó vagy a jövőre előirányzott kétszáz új busz beszerzése.

Márpedig ha minden nagy projekt és a BKV felügyelete is a BKK-nál marad, miközben a közműcégeknél a korábbi gyakorlathoz hasonlóan legfeljebb az adminisztrációt vonják össze, akkor a Városigazgatósági Zrt. nem lesz több egy új szintnél, amely csak viszi a pénzt, anélkül, hogy hozna.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.