És eszébe jutott-e a jelenlegi kormányfőnek még első kormányfősége idején, amikor a külföldiek földvásárlását megengedő EU-csatlakozási feltételeket elfogadta, hogy ha nem akarná elfogadni, akár a történelmi alkotmányra is hivatkozhatna, ahol ugyanis írva van: „Az országon kívül valóknak birtokot adni nem kell, birtokot az országon kívül való embernek ne adjanak". Vagy csak 2011-ben lett hirtelen fontos az alkotmányos örökség, amikor valamivel legitimizálni kellett az egypárti alkotmánypótlékot?
Most, hogy Magyarország már nem annyira jogállam, a nevezetteknek természetesen
semmi félnivalójuk nincs a történelmi alkotmányt – és mellesleg a jelenlegi alaptörvényt is – megsértő birtokszabályozás miatt.
Amíg a NER-nek csúfolt óriási joghézag fennáll, addig szabadon kótyavetyélhetik az állam birtokait, nem kell tartaniuk a büntetéstől. Azt azonban nemhogy az utókor, de a kortárs közvélemény is megjegyzi majd, hogy egyetlen szó sem volt igaz, amivel az egész földprivatizációt indokolni próbálták.
„A föld a legjobb helyen a gazdáknál van" – mondták, csak azt nem tették hozzá, hogy
a gazda szó itt Mészáros Lőrinc milliárdos gázszerelőt, Flier János ismert oligarchát, az Orbán család magánbirtokainak kezelőjét, vagy esetleg a földművesek jegyzékében szintén szereplő, tehát ugyancsak potenciális földvásárló aranykoszorús agrártermelőt, a miniszterelnök-feleség Lévai Anikót jelöli.
Nincs az a néven nevezhető állami földbirtok-politika, amelyik egy szűkösen rendelkezésre álló, és amúgy is erősen korlátozott forgalmú erőforrás, a termőföld esetében őket kedvezményezné, az állami föld mégis feléjük áramlik, aligha véletlenül.
„Gazdálkodók ezrei ostromolják a kormányt, hegyekben állnak az íróasztalokon a földvásárlási kérelmek." Hát persze. De a tengernyi földigénylő közül a földárverésekre mindig csak az adott földet korábban (hű)bérletbe kapó kegyenc vagy a helyi oligarcha megy el, így a legtöbb földdarab kikiáltási áron kerül a jó előre kiválasztott új földesúrhoz, és licit csupán elvétve, legfeljebb ott alakul ki, ahol a kevésbé NER-kompatibilis, de elővásárlási joggal rendelkező korábbi bérlőt máshogy nem lehet kiszorítani.
„Az egész folyamat tökéletesen tiszta és átlátható."
Naná, csak éppen sem a vevők, sem az eladó vagyontárgyak köre nem ismert,
mert a földművesek jegyzéke titkos, és a szabadon böngészhető, a tulajdonosokat, a bérlőket, a helyrajzi számokat és a földek jellemzőit összekapcsoló nyilvántartás továbbra sem létezik. Vagyis olyan üvegzseb ez, ami kívülről fekete, belülről pedig üres.
„Azért kell eladni a földeket, hogy ne juthassanak külföldi kézbe." Csakis azért. Így kerülhetett fel 222 külföldi név a titkos földművesjegyzékre (ha tekintetbe vesszük, hogy Ángyán József, az Orbán-kormány előző vidékfejlesztési államtitkára szerint összesen két-háromezer érdekcsoport fog most állami földhöz jutni, ez egyáltalán nem kevés), és így vehetett meg máris közülük például egy ismeretlen osztrák (?) polgár közel 170 millióért 88 hektárt, azaz úgy 120 focipályányi területet Rajka mellett.
Ha viszont nem a gazdák veszik a földet, sőt. a kormány egyáltalán nem akarja az orrunkra kötni, hogy ki vásárol, de a külföldiek valójában nincsenek is kizárva a bizniszből, akkor vajon mi történik itt? Egyrészt az, ami minden más gazdasági folyamatra is ráhúzható 2010 óta:
új tulajdonososztály épül, olyan, amelyik nem a saját tehetségének, hanem mindenekelőtt a Fideszhez és Orbán Viktorhoz fűződő viszonyának köszönheti a gazdagodását.
A legújabb honfoglalás során a sok rezsialáírást gyűjtő, a jelenlegi kormánypárt korábbi kampányait derekasan támogató vagy egyszerűen csak jókor átálló műkörmösök, nádazók és egyéb jóelvtársak (nem elfeledkezve a gázszerelőkről) először megkapták ingyenes használatba vagy kedvezményes bérletbe az állami földet, most pedig megvehetik állami ingyenhitelre, amit majd a földalapú támogatásból törleszthetnek.
|
| Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság/archív |
Voltaképpen ellenszolgáltatás nélkül hullik az ölükbe a legnagyobb, még meglévő állami vagyon, nagyjából ugyanúgy, ahogyan annak idején a „kommunisták" – beleértve az aktívan közreműködő Martonyi és Matolcsy urat is – a többi közvagyontárgyat dobra verték. Különbség nincs: most is
kockázatvállalás és valódi befektetés nélkül, értékük alatt, a kíváncsi állampolgári szemek elől elrejtve kerülnek magánkézbe a közjavak,
és ugyanúgy nem érdekel senkit, hogy mi lesz azokkal, akiknek eddig az állami vagyon működtetése kenyeret adott. Tessék csak körülnézni Mezőhegyesen vagy Kishantoson, tessék majd megszámolni, hogy hány embert tart el a földrablással létrehozott új nagygazdaság, és mennyit foglalkoztatott korábban az állami földet használó elődje. Célok, elvárások (munkahelyteremtés, a természetvédelmi előírások betartása, ökológiai gazdálkodás, génmegőrzés, tájfajták termesztése) nincsenek: a földeladó kormányt a politikai szándékon és a lenyúláson kívül semmi nem érdekli.
A „mi történik" kérdésre a válasz második fele a külföldiek földhöz jutásával kapcsolatos. A kormányzati eszközökkel megnyomorított földpiacon irreálisan alacsonyak az árak:
egységnyi földterület Ausztriában tízszer, de még Szlovákiában is kétszer-háromszor drágább, mint nálunk.
Ez azonban nem marad így örökre: előbb-utóbb – elsősorban a 2001-ben, az uniós csatlakozási tárgyalások során mutatott engedékenységünk miatt – föl kell szabadítanunk a földforgalmat, és az árak hirtelen megugranak majd. A magyarországinál lényegesen magasabb földárakhoz szokott, ráadásul biztosabb anyagi hátterű külföldiekre éppen akkor lesz majd szükség: ők lesznek azok, akik a keresletükkel biztosítják majd az áremelkedést, illetve a mostani földvásárlók extraprofitját, akár már néhány éven belül. Merthogy a főként politikaközelből, illetve a pénzügyi szféra tájáról érkező alkalmi vagy professzionális földspekulánsok többsége egyáltalán nem akar gazdálkodni – el tudja képzelni a kedves olvasó Mészáros Lőrincet vagy Lévai Anikót az eke szarvánál? –, csak a mostani virtuális és a majdani valóságos földárak különbözetét szeretné zsebre tenni. Az eladást ma is csak egy bármikor megváltoztatható kormányrendelet akadályozza – tartunk tőle, hogy a jogszabály nem fogja megérni a következő parlamenti választást sem.
Hogy kik lesznek az államilag vezérelt földrablás haszonélvezői, azt a mesterségesen keltett homály miatt inkább csak sejtjük, annyi viszont látszik, hogy
a kis családi gazdaságoknak itt sem földet, sem pénzt nem osztanak. Így viszont a hivatalosan „Földet a gazdáknak!" címen futó program inkább a rablott holmi szétosztásának és továbbpasszolásának tűnik.
Amúgy a magyar történelmi alkotmány a föld nélküli állam fogalmát – mint fentebb jeleztük – egyáltalán nem ismeri, ezt az újítást az állam összes forgalomképes termőföldjét széthordó Orbán-kormány találta föl nekünk. Ezért hát fölösleges is alkotmányos hagyományokat emlegetni ott, ahol minden a szerzésről szól. Elegendő lett volna annyit beleírni az alaptörvénybe: „a földdel pedig azt csinálunk, amit akarunk" – akkor legalább egy igaz mondat lett volna a szövegben.
