Megdöbbentő adatsort tett közzé a statisztikai hivatal számaira hivatkozva a közmédia: a szociális szférában dolgozók nettó átlagkeresete négy év alatt csaknem 25 százalékkal csökkent. A kizárólag a közfoglalkoztatás terjedésével magyarázható bérerózió az ágazat elnéptelenedésével fenyeget.
Míg 2011-ben még majdnem 90 ezer forint volt a nettó átlagkereset a szociális dolgozók körében, 2014-re ez 69 ezer forintra csökkent annak ellenére, hogy a kormány közben többször is az ágazat bérrendezését igyekezett kommunikálni. Árulkodó adat, hogy 2010-ről 2011-re kismértékben még nőtt is az átlagkereset, 2012-től viszont meredeken zuhanni kezdett – éppen akkor, amikor látványosan megnőtt a költségvetési szférában dolgozó közfoglalkoztatottak száma.
A kormány a jelzett időszakban elsősorban verbális intervencióval – a bérrendezésre és a szociális életpálya bevezetésére vonatkozó ígéretekkel –, illetve a költségvetést kímélő megoldásokkal igyekezett kezelni a helyzetet. Az utóbbi körbe sorolható, hogy többször is emelték a bérpótlékokat, az alapbérhez azonban nem nyúltak, így az 2009 óta változatlan. A forintban is kimutatható csökkenést főként az okozza, hogy egyre több szociális dolgozót foglalkoztatnak közmunkásként, ami bércsökkentést és többnyire pótlékmentességet is jelent.
A kilátástalan jövedelmi viszonyok miatt az ágazatban egyre nagyobb az elvándorlás: annak ellenére, hogy a szociális dolgozókat még néhány évvel ezelőtt is a kevésbé mobil, a munkahelyükhöz ragaszkodó szakma tagjaiként írta le a szakirodalom, 2014-ben érezhető mértékben megindult a külföldre áramlás. Egyre többen ismerik fel, hogy egy szociális munkás vagy idősgondozó közel hasonló eséllyel talál munkát és az itthonihoz képest sokszoros jövedelmet Nyugat-Európában, mint aki az egészségügyben próbálkozik.
