A javaslat lényege, hogy a nyugdíj számításánál figyelembe vegyék a felnevelt gyermekek számát és azok iskolázottságát egyaránt. Bár a Népesedési Kerekasztal javaslata ezt így nem tartalmazza, de azóta, hogy napvilágot látott, széles körben elterjedt, hogy az a ma 35 éves és annál fiatalabb korosztály tagjainak nyugdíjára vonatkozna.
A gondolat egyáltalán nem ördögtől való, és nem is új keletű. Kézdi Gábor közgazdász, valamint Gábos András és Gál Róbert Iván, a Tárki kutatószociológusai 2009-ben tettek közzé egy tanulmányt, amelyben 1950-től kezdve elemezték a nyugdíjra és a készpénzes családtámogatásokra fordított közkiadásokat, illetve a születések számát. Így figyeltek fel arra az összefüggésre, hogy a mind érettebbé váló nyugdíjrendszerben egyre kevesebb gyermek születik.
 |
Igazságtalan lenne büntetni a gyermekteleneket
Teknős Miklós |
Ennek megértéséhez érdemes visszanyúlni a múltba: a hagyományos családokban az időskori jövedelem és jólét javarészt attól függött, hány gyereket neveltek a szülők. Nagy tisztelete volt az idős embernek, hiszen ezt a kort kevesen érték meg. A modern társadalomban mindez az ellenkezőjére fordult: nem jó idősnek lenni, és a gyermek áll mindenekfelett.
A hagyományos család által elvégzett feladatokat – köztük a gyerekek oktatását – fokozatosan kivették az otthoni tennivalók közül. Az idős szülőt gondozó gyereket felváltotta a hivatásos gondozó, az időskori anyagi biztonság pedig nyugdíjjá alakult, amelynek összegére azonban nincs hatással a felnevelt gyerekek száma. Pedig az a nő, akinek például öt gyereke van, hosszú ideig nem dolgozik, nem fizet járulékot, munkapályája lényegesen rövidebb, így alacsony nyugdíjat kap, amelyre jóformán semmilyen hatással nincs, hogy hány gyereket nevelt.
Eközben egy teljes munkaidőben, hosszú szolgálati idővel, egyre magasabb fizetést és beosztást elérő gyermektelen nő magas nyugdíjat kap majd – sarkítva bár, de lényegében az ötgyermekes asszony gyermekeitől.
A kutatók álláspontja ezért egyértelmű: a nyugdíjakban érvényesíteni kellene, hogy egy család hány gyereket nevelt föl. Ez könnyen belátható logika. A kérdés az, hogy a Botos Katalin egyetemi tanár, a Népesedési Kerekasztal szakértője és férje, Botos József, a társadalombiztosítás korábbi főigazgatója által kidolgozott tervezet a legjobb út-e ennek eléréséhez. Az ő javaslatuk szerint ugyanis, s erre utalt Harrach Péter is, a gyerekvállalás pluszpontot jelenthetne a nyugdíj számításakor, ugyanakkor mínusz pontot kapna az, akinek nincs gyermeke.
A kormány nem tervez változtatást
A kormány semmilyen változást nem tervez sem a nyugdíjrendszerben, sem a nyugdíjak összegére vonatkozóan. A kabinet sem szerdai ülésén, sem korábban nem tárgyalt a Népesedési Kerekasztal javaslatáról – mondta el egy kérdésre válaszolva a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott: olvastak olyan elemzéseket, amelyek alapján a nyugdíjrendszerben nem szükséges változtatás 2030-ig. A magyar nyugdíjrendszer stabil, a nyugdíjak értékállósága biztosított. Korábban Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt arról, elképzelhetőnek tartja, hogy a Népesedési Kerekasztalnak a felnevelt gyermekek számát és azok iskolázottságát is figyelembe vevő nyugdíj-megállapítási javaslatának egyes elemei megvalósuljanak.
Tehát egyfajta bónusz-malusz rendszert vezetnének be. A pontszámításkor csak az a gyerek számítana, aki legalább középiskolát végzett vagy szakmát szerzett.
"E ponttól már csak egyetlen lépés, és azok, akik nem szültek vagy nemzettek gyereket, egyáltalán nem kaphatnak majd nyugdíjat"
A javaslatot kidolgozó Botos házaspár még 2012-ben készített egy táblázatot arról – a 2010-es kereseti arányok alapján – , hogy miként alakulnának a konkrét nyugdíjösszegek 0, 1, 2 és 3 gyerek esetében. E szerint az alappontszám, az átlagkeresetet figyelembe véve, 14,4 lenne, ami 114 ezer forintos havi juttatást jelentene. Ehhez kell két gyermek. A gyerektelenség mínusz 5,5 ponttal járna, ami 70 700 forintra csökkenti a nyugdíjat.
Egy gyerek: mínusz 3,7 pontot ér – ez 85 ezres nyugdíjnak felel meg. Három gyerek: plusz 2,2 pont, vagyis 131 800 forint, négy gyerek pedig plusz 3,5 pont, tehát havi 142 300 forint lenne havonta.
|
Egy gyerek már büntetést érne a pontszámításban
Kallos Bea / MTI |
Sokak szerint e javaslattal sérülne a Tárki kutatói által szorgalmazott alapelv, mert ez a rendszer a gyermektelenek büntetésén alapulna, illetve azoknak a hátrányos helyzetű családoknak a semmibevételén, amelyek a jelenlegi, az esélyegyenlőtlenségeket bizonyítottan fokozó oktatási rendszerben nem képesek megfelelő neveltetést biztosítani a gyermekeiknek.
A Népszavának nyilatkozó Barát Gábor, a Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság volt vezetője is ezt vallja: szerinte e ponttól már csak egyetlen lépés, és azok, akik nem szültek vagy nemzettek gyereket, egyáltalán nem kaphatnak majd nyugdíjat. Simonovits András nyugdíjszakértő is azt mondta, hogy az ilyen átalakítás elképesztően hangzik, mert így a hasonló munkát végzett emberek ellátása között kétszeres lehet a különbség.
– Nem ez a büntető nyugdíjrendszer, hanem az, ami jelenleg működik – nyilatkozta lapunknak Gál Róbert Iván, aki nemcsak a Tárki kutatója, hanem a Népességtudományi Kutatóintézet munkatársa is. Szerinte alapvetően kompenzációról van szó, afféle morális alapelvről, amelynek a lényege az, hogy mindenki éljen úgy, ahogy jónak látja, ennek során másokat ne gátoljon abban, hogy ők is így tegyenek, de fizessék ki maguk után a számlát. Vagyis ne történhessék meg az, hogy ha valaki előállít valamit, akkor abból a másik ingyen részesül.
– Ugyanakkor ez az alapelv – állítja a kutató – nagyon is praktikus számításokkal is alátámasztható. Ennek kapcsán felhívja a figyelmet arra, hogy a legújabb elemzési módszerek a gazdaság teljesítményébe már beleszámítják a GDP-ben nem regisztrált munkavégzést, vagyis a „nem fizetett háztartási munkát” is. Ez afféle láthatatlan munkavégzés, ami a gyereknevelés területén különösen jelentős.
Gál Róbert Iván azt mondja, hogy a gyereknevelés, éppúgy, mint az idősekről való gondoskodás, pénzügyi szempontból tekintve három tételből áll. Az aktív korúak adót fizetnek, amik közkiadásokat (egyebek mellett nyugdíj, egészségügy, családtámogatás, oktatás) finanszíroznak; javakat és szolgáltatásokat vásárolnak, amelyeket a velük együtt élő rokonaiknak adnak; végül pedig nem fizetett házimunkát végeznek családtagjaik javára.
A kutató emlékeztet arra, hogy a Népességtudományi Kutatóintézet már végzett kísérleti számítást ennek számszerűsítésére, és ez elképesztő aránytalanságot mutat: e szerint az egy idősre eső közösségi támogatások és juttatások értéke az egy főre jutó GDP 20 százaléka, míg ugyanez egy gyerekre nézve 8 százalék. Ha ehhez hozzáadjuk a rokonok közötti magántranszfereket (jövedelemáramlásokat), akkor az idősekre jutó 20 százalék gyakorlatilag változatlan marad (az idősek adott és kapott magántranszferei kiegyenlítik egymást), a gyerekek 8 százalékos értéke viszont 19 százalékra nő. Ha pedig az „időtranszfert,” a nem fizetett házimunka által előállított értéket is figyelembe vesszük, akkor ez az idősek esetében az egy főre eső GDP 21 százaléka, szemben a gyerekekre eső 30 százalékos értékkel.
Mindez leegyszerűsítve: a társadalom lényegesen többet fordít egy gyerekre, mint egy idősre, csak épp a gyerekek által kapott erőforrások háromnegyede a szülőktől származik, gyakorlatilag láthatatlanul, míg az idősek által kapott nettó támogatás 95 százaléka nagyon is jól látható, hiszen hivatalos csatornákon fut át.
Az időskor finanszírozása társadalmi, a gyerekkoré elsősorban családi erőfeszítést igényel. A gyereket nevelők tehát sokkal nagyobb áron jutnak ugyanazokhoz a közszolgáltatásokhoz és juttatásokhoz.
– Van tehát egy láthatatlan adó, nevezzük gyermekességi adónak, annak minden káros következményével – mondja a kutató, aki egyetértett lapunknak azzal a fölvetésével, hogy akkor az új nyugdíjrendszer bevezetésével egy időben liberalizálni kellene az örökbefogadás rendszerét, illetve valamilyen támogatásban részesíteni azokat a párokat, akik bár szeretnének gyermeket, álmaik valamilyen oknál fogva nem teljesülnek. Úgy látja, a társadalombiztosítás képes volna kezelni ezen túl az elhunyt vagy a fogyatékos gyermekek miatti hátrányokat is.
Ami pedig az iskolázottságot illeti: Gál Róbert Iván szerint belátható, hogy a jövedelemtermelő képesség – miként a családi terhek is – az iskolázottság szintjével egyetemben nő. Ugyanakkor szerinte azt, hogy a szegénységben élők sokasága – köztük speciális csoportot képezve a romák – nem tud kellő oktatást biztosítani a gyermekeinek, e nyugdíjjavaslattól érdemes elkülönítve kezelni, hiszen ők a jelenlegi helyzetben sem kapnak ellátást. Maga annak híve, hogy az oktatás folyamatába kell belenyúlni annak érdekében, hogy nagyobb legyen az aktívak aránya, s ezzel egyidejűleg a nyugdíjban részesülőké.
