galéria megtekintése

Fellegire szabott tender

A kormány folytatni kívánja a politikai és gazdasági lobbizást Észak-Amerikában

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 12. számában
jelent meg.


Bednárik Imre
Népszabadság

Az Orbán-kormány folytatni kívánja a Fellegi Tamás exminiszter cége által végzett politikai és gazdasági lobbizást Észak-Amerikában: a Miniszterelnökség a napokban új közbeszerzési pályázatot írt ki erre a feladatra.

Az első ilyen tartalmú közbeszerzést tavaly nyerte el a Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter és IMF-főtárgyaló irányította EuroAtlantic Solutions és a Prime Policy Group nevű PR-cég konzorciuma.

Az egykori fejlesztési miniszter kezét nem engedte el az Orbán-kabinet
Az egykori fejlesztési miniszter kezét nem engedte el az Orbán-kabinet
Reviczky Zsolt

Már az eredményhirdetés előtt is sejteni lehetett, hogy Fellegi cége lesz a befutó, mert a kormányból való távozása után Orbán Viktor miniszterelnök felkérte, hogy a nemzetközi üzleti és politikai színtéren szerzett kapcsolatait tanácsadóként hasznosítsa Magyarország érdekében. A miniszterelnöki főtanácsadók fizetésének 2013. júliusi nyilvánosságra hozatalakor derült ki, hogy Fellegi költségátalánnyal együtt havi 2 millió 150 ezer forintot kapott a kormánytól „az USA-ban létesítendő alapítványi státusszal bíró gazdasági társaság jogi, pénzügyi és szervezeti előkészítéséhez kapcsolódó feladatokért”.

 

Az EuroAtlantic Solutions és a Prime Policy Group nevű PR-cég konzorciuma tavaly novemberben 744 ezer dollár (160 millió forint) értékben nyerte el a Miniszterelnökség pályázatát, amelyet „Megbízási szerződés keretében politikai és gazdasági érdekképviselet és érdekérvényesítés az Egyesült Államokban, valamint ezzel összefüggésben pénzügy- és gazdaságpolitikai tanácsadás” címmel írtak ki. A négyéves időtartamra kiírt mostani közbeszerzési pályázat tartalma sok tekintetben megegyezik az előzőével.

"Fellegi az Egyesült Államokban bejegyzett Hungary Intitiatives Foundation ügyvezető igazgatója is, ezen feladata azonban – állítása szerint – teljesen elkülönül cége amerikai lobbitevékenységétől."

A megbízás elsődleges célja a magyar kormány döntéseiből következő politikai üzenetek artikulációja az amerikai kormányzat, a kongresszus, a média, illetve a politikai döntéshozatalra befolyással bíró egyéb szereplők és szervezetek felé. További célként fogalmazzák meg a magyarországi politikai, gazdasági és kulturális értékek és érdekek képviseletét, az érdekek érvényesítésének elősegítését és lobbitevékenység folytatását az USA-ban és Kanadában.

A kormány számára végzendő stratégiai tanácsadás részeként a pályázat nyertesének többek között létre kell hoznia egy „döntéshozói térképet” a Magyarország számára fontos és elérhető közéleti személyiségekről, naprakész elemzői és tanácsadói anyagokat kell készítenie, kapcsolatot kell építenie az amerikai kongresszusban (szenátus és képviselőház), az amerikai kormányzattal és a think-tank világ képviselőivel.

Fellegi a Forbes magyar kiadásának idén júniusban azt nyilatkozta: cége amerikai megbízásának eredménye, hogy ha kint Magyarországról vagy Közép-Európáról esik szó, akkor az első ötben van, akit megkeresnek. Hazánk amerikai megítéléséről úgy vélekedett, hogy a magyar sajtón nem feltétlenül jön át az, hogy az amerikai politikai világ is megosztott. Vannak jelentős körök, ahol Magyarországra demokratikus másságként vagy éppen alternatívaként tekintenek, és nem látják autokratikus irányba tartó országnak.

Szerinte üzleti szempontból annak lehet negatív következménye, ha az országkockázat nő. „Nem mindegy tehát, hogy beszélnek-e demokráciadeficitről vagy sem” – mondta. Fellegi az Egyesült Államokban bejegyzett Hungary Intitiatives Foundation (Magyarország Kezdeményezések Alapítvány, HIF) ügyvezető igazgatója is, ezen feladata azonban – állítása szerint – teljesen elkülönül cége amerikai lobbitevékenységétől.

A közhasznú alapítvány által támogatott projektek közé tartozik például a New York-i Kossuth Alapítvány Reconnect Hungary programja, amely magyar származású amerikai fiatalokat ismertet meg felmenőik anyaországának életével, valamint az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) kongresszusi gyakornoki programja, amelynek keretében magyar fiatalokat visznek az Egyesült Államokba, a kongresszusba vagy kutatóintézetekbe tapasztalatszerzésre. Fellegi Tamás cége más projektekben is dolgozik a kormánynak. Legutóbb a milánói világkiállítás kommunikációs feladataira kiírt tenderen lett az EuroAtlantic Solutions a befutó.

A cég csaknem 24 millió forintért vállalta a milánói világkiállításhoz kapcsolódóan Magyarország honlapjának és arculatának megtervezését, a projektindító sajtótájékoztató megszervezését, a világkiállítással kapcsolatos olasz online sajtófigyelést, egy Facebook- és egy You-Tube-oldal létrehozását, valamint logók, névjegykártyák, levélpapírok és borítékok tervezését, kivitelezését. A milánói világkiállítás 2015 májusában kezdődik és október végéig tart.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.