galéria megtekintése

Egy sima papírral szedtek ki százmilliókat a karcagiakból

28 komment


Doros Judit

Elképesztő „dokumentumokról” beszélnek a karcagiak a jogosulatlan pénzintézeti tevékenységet folytató Kun-Mediátor utazási iroda milliárdos károkozása kapcsán. Nemcsak utazásokat értékesítettek, hanem különböző pénzügyi tranzakciókat, befektetéseket is végrehajtottak, amihez nem volt engedélyük. Több száz ügyfelet károsítottak meg, a cég vezetőit egyelőre nem találják.

– Egy sima irodai fejléces papír, rajta egy 2002-es PFÁSZ-es lajstromszám, alatta pedig géppel írt szöveg, hogy mennyi pénzt bíz rájuk az ügyfél, s milyen hozamot ígérnek cserébe, mikori teljesítéssel. Százmilliók ömlöttek így be, ellenőrizetlenül – mondta egy, az ügyet közelebbről is ismerő helyi férfi. Szavai szerint jó tíz évvel ezelőtt kezdhetett efféle ügyletbe Dobrai Sándorné, „Marcsi”, aki a kilencvenes évek előtt a helyi OTP-fiók vezetője volt. Innen váltott az utazási irodára, amelynek működtetésére, s pénzváltásra is rendelkezett engedéllyel.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Az asszony modora mindig is megnyerő és kifogástalan volt – írta az egyik károsult a sebtében megalakult zárt közösségi oldalukon, ahová szerda késő délutánig közel háromszázan csatlakoztak. Ez a szám azonban nem végleges, miként egyikük tudósítónknak írta: „ki tudja még, hányan vannak azok, akik nem is tudnak a kataklizmáról, mert nem követik a híroldalakat. Biztos sokan vannak még olyanok, akik a lekötési idő lejártakor fognak csak szembesülni azzal, hogy nem érkezik meg a szerződésben foglalt havi, negyedéves pénzük”.

 

– Egyfajta piramisjátéknak vagyunk szemtanúi, amely sajnos nagyon sok karcagit érint – mondta lapunknak Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke, maga is itteni lakos. Szavai szerint a Kun-Mediátor sosem verte nagydobra pénzfialtatási tevékenységét, s előbb csak egy szűk, vállalkozói csoport volt érintett a befektetések „fialtatásában”.

Szájhagyomány útján azonban egyre inkább elterjedt a városban, hogy a banki kamatoknál nagyobb hozamot remélhet, aki az utazási irodára bízza a pénzét, így bővülhetett az ügyfélkör:

ekkor megjelentek már a kisebb pénzű emberek, akik sokszor fél életük megtakarítását bízták rá az asszonyra.

– Biztosan hamarabb kipattan a botrány, ha korábban akár egy alkalommal is késedelembe estek volna a kifizetéssel, de évekig „normálisan” működött a rendszer – hallottuk az egyik károsulttól. Mások szerint Dobrainé már régebb óta készülhetett arra, hogy kiszáll, s utazási iroda vezetőjeként azzal is tisztában lehetett, melyik országba kell távoznia, hogy megnehezítse a kiadatását. A cégben dolgozó két lánya és az unokák is elérhetetlenek, vélhetően együtt távoztak.

Több karcagi úgy tudja, hogy Mexikóba mentek, oda intéztek vízumot.

Az Origo telefonon elérte a cégvezető vejét, a Kun-Mediátor harmincszázalékos társtulajdonosát, Kemecsi László egykori labdarúgót, a helyi Karcag SE vezetőedzőjét. Ő a cégen belül az utazásszervezésért felelős: szerinte ezen a téren minden rendben van, a pénzek megérkeztek, és minden utazást kifizettek. Majd azt a legalábbis meglepő kijelentést tette, hogy jelenleg maga is egy utazáson vesz részt, nem tudja, hogy mi folyik otthon, sem a feleségét, sem a gyerekeit nem tudja elérni, és fogalma sincs, hol lehetnek.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Akadt, aki tudni vélte, hogy a család hétfőről keddre virradóra távozott a városból, s hogy Dobrainé hétfő este még az éttermükben ette meg a vacsoráját (ezek szerint Karcagon az utolsót....). Távozásuk előtt zárt borítékban egy levelet hagyott hátra – mondták el többen is –, azzal a kikötéssel, hogy azt csak másnap bonthatják fel az alkalmazottak: ebben állítólag az elnézésüket és megértésüket kérte, amiért váratlanul külföldre kellett utazniuk.

Szerdán felkerestük a cégvezető karcagi családi házát is a Reggel úton. Ott jártunkkor épp a rendőrség tartott házkutatást. A szomszédok arról számoltak be munkatársunknak, hogy

hétfőn éjjel tizenegy óra körül ajtók csapódását és pakolászás zajait hallották.

A cég nemcsak pénzváltót és utazási irodát, de Bonanza Bár néven egy éttermet is működtetett, s egy szépségszalon is volt a nevükön. Szerdán már egyik üzlet sem nyitott ki. A károsultak folyamatosan teszik a feljelentéseket a rendőrségen, számuk meghaladta már a kétszázat. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, és vizsgálják az ügy körülményeit. A vállalkozás felelős vezetőjének jelenlegi tartózkodási helye a nyomozóhatóság előtt nem ismert – tudatták közleményükben.

Vizsgálatot kezdeményezett a nemzetgazdasági miniszter is. A szintén karcagi születésű Varga Mihály utasította a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal főigazgatóját, hogy a Kun-Mediátor Kft. utazásszervezési tevékenységével kapcsolatban haladéktalanul indítson vizsgálatot. Az ellenőrzésnek ki kell terjednie arra, hogy a cég utazásszervezési tevékenysége miatt kerülhetett-e bárki veszélybe, vagy kára származhatott-e abból. Tisztázniuk kell azt is, hogy a cég működése során nyújtott-e szabálytalan módon, engedély nélkül pénzügyi szolgáltatást. A Magyar Nemzeti Bank pedig piacfelügyeleti vizsgálatot indít a céggel szemben.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Az utazási iroda honlapján, a cégtörténetben az indulásukról az olvasható, hogy a huszonnégyezres lélekszámú településen korábban nem volt utazási iroda, s a felmerülő igények kielégítésére kezdtek a vállalkozásba 1999 novemberében. Kezdetben elsősorban közvetített utazások értékesítésével, valamint valuta-ügyintézéssel foglalkoztak, később ez kibővült útikönyvek, térképek értékesítésével, de videokazettákat és DVD-ket kölcsönöztek az ügyfeleiknek, „a választott desztináció könnyebb megismerése céljából”. Később bővültek, s hat további irodát nyitottak, a többi között Berekfürdőn, Budapesten, Törökszentmiklóson, Püspökladányban és Debrecenben. Az Opten adatai szerint 2013-ban hatvanmilliós forgalmat bonyolított a cégcsoport, amely azzal a szlogennel hirdette utazásait: „Álom és valóság...mi összekötjük!”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.