– Sok a tévedés, a félreértés, a félremagyarázás az ügyben, főleg az interneten megjelent írásokhoz fűzött kommentekben – mondta Péterfalvi. – Például a nyilvánosság kérdésével kapcsolatban. Igaz, hogy a bírósági tárgyalások nyilvánosak, de ez nem igaz a bírósági iratokra.
Nincs olyan, hogy valaki csak úgy elballag a bíróságra, és elkéri valamelyik per aktáit. Ugyanez érvényes a levéltárra is, ahol egyebek között a személyes adatokat is tartalmazó bírósági iratokat őrzik.
Megjegyzésünkre, miszerint a kérdéses iratok nagy részét a per után az érintettek is megkaphatták és megőrizhették, Péterfalvi így felelt: – Saját adataival mindenki azt csinál, amit akar. De csak a sajátjaival. Nem vonatkoznak rá az infótörvény (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011-es törvény – a szerk.) előírásai. Nem úgy a levéltárra, vagy a médiára. Ne feledjük: az adott témában különleges személyes adat, bűnügyi adat kezeléséről van szó, amire speciális szabályok vonatkoznak.
Péterfalvi később kifejtette, hogy az senkinek a magatartását nem menti, hogy 1961-ben erről az esetről már beszámolt a sajtó. Akkor ugyanis bűnügyi tudósításként jelent meg az eset a nyilvánosság előtt. Akkor történt, aktuális volt, egyértelmű, hogy mi volt a közlés célja, mi volt a közérdek.
– Nem néztem utána, hogy annak idején ennek az ügynek a tárgyalása miképpen zajlott le – mondta.
– Jogállamban a szexuális bűncselekményeket az áldozat személyiségi jogaira tekintettel zárt ajtók mögött tárgyalja a bíróság.
Nálunk 1962-ben, amikor a per lezajlott, nem volt jogállam, ez azonban nem zárja ki, hogy a nyilvánosság kizárásával tárgyalták. És akkor egy sor olyan adat nem kerülhetett nyilvánosságra, amelyeket most, fél évszázaddal az eset után bárki elolvashat a nyilvánosságra hozott ítéletből.
Arra a kérdésre, hogy kit vagy mit akar védeni a vizsgálattal az iratok zároltatásával, Péterfalvi tömören válaszolt: Senkit, semmit, csak be akarom tartani a törvényt. Más esetekben is hasonlóképpen jártam el. Ha valaki megkereste a hatóságunkat, hogy visszaéltek az adataival, törvényi felhatalmazás nélkül kezelték, például nyilvánosságra hozták azokat, mindig megadtuk a megfelelő jogi felvilágosítást, hogy milyen lehetőségi vannak az elégtételre az illetőnek.
– Annak idején, amikor egy HIV-pozitív énekesről cikkezett a bulvársajtó, nyilvánosan jeleztem, súlyos következményei lesznek, ha az illető a cikkek alapján beazonosíthatóvá válik – emlékeztetett a NAIH elnöke. – Nem tagadom, hogy ez megtörtént volna, vagy a jövőben megtörténik, azonnal megteszem a büntetőfeljelentést.
Felvetésünkre, hogy itt azért másról van szó, Kiss László ügyében ugyanis az is kérdés lehet, hogy
jogukban áll-e megismerni az embereknek olyasvalaki rovott múltját, akire a kislányukat bízzák, ha nem tudnak az ítéletről, nem tudnak felelősen dönteni,
Péterfalvi elismerte, hogy lehetnek az ügyben méltánylandó szempontok. Mindenre kiterjedő vizsgálatot rendeltek el a történtekkel összefüggésben, amelynek arra is választ kell majd adni, hogy az egyes törvények miképpen érvényesültek, vagy miért nem érvényesültek.
Hangsúlyozta, hogy attól még valami nem válik közérdekűvé, hogy a köz érdeklődik iránta. És személyes adat soha nem válhat közérdekű adattá, legfeljebb közérdekből nyilvánossá.
Arra a kérdésre, hogy akkor ezentúl már senkiről nem lehet megírni semmit, bárkinek a bűne titokban maradhat, hiszen a bűnügyi személyes adatok nem hozhatók nyilvánosságra – pláne sok-sok évvel az eset után nem –, Péterfalvi Attila kifejtette: – A bűnügyi, bírósági tudósítások esetében a legfőbb közérdek nem abban áll, hogy ki az elkövető. Még az is mellékes az esetek többségében, hogy hol történt az eset. Ami fontos, az az, hogy bizonyos tettekért milyen szankciók járnak. A közlés célja az, hogy a közönség tudja, hogy ez vagy az a magatartás ilyen és ilyen következményekkel jár.
Számos bűnügyi tudósítás jelenik meg – tette hozzá később –, amelyben nincsenek nevek, vagy csak monogramjukkal szerepelnek az érintettek. De mi a cél, a közérdek, egy 55 évvel ezelőtti eset ismételt bemutatásával? Az, hogy az emberek ne felejtsék el? Ez senkit nem jogosít fel semmiféle adatkezelésre.
– Senki nem akarja megzabolázni a sajtót, de látni kell, a média sem kivétel, rá is vonatkoznak az infótörvény előírásai.
Ráadásul a bűnügyi személyes adat fogalma és az azzal kapcsolatos szabályozási irányelvek uniós csatlakozásunkkor kerültek be a magyar jogba, tehát nem valami magyar találmányról van szó. Szerencsés lenne, ha a média maga alakítaná ki a témában követendő normákat és gyakorlatot. De abból, hogy ezt nem tette meg, még nem következik, hogy bármit megtehet.
A NAIH-nak elvileg két hónapja van az ügyben elrendelt vizsgálat lefolytatására.
