galéria megtekintése

Nagy a tolongás a polgármesteri posztokért Tápióságon

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 13. számában
jelent meg.


Boda András
Népszabadság

Nem lesz könnyű választaniuk a fővárostól alig ötven kilométerre fekvő Tápióság lakóinak, hiszen a falu polgármesteri posztjára tizenhárman aspirálnak, a képviselői helyekre pedig hatszoros a túljelentkezés, hat helyért harminchatan szállnak harcba.

A település jegyzője szerint a lakosság eligazodása érdekében az összes jelöltet elhívják egy fórumra
A település jegyzője szerint a lakosság eligazodása érdekében az összes jelöltet elhívják egy fórumra
Kurucz Árpád

– Én csak tizenegyről tudtam. Ez őrület! Tényleg már tizenhárman vannak!?

A tápiósági Malom presszóban megszólított Patkós Gábor meglepettsége jól jelzi: a helybeliek közül sem tudta már mindenki nyomon követni azt, hányan is pályáznak a polgármesteri posztra a Pest megyei községben. Nem csoda, hiszen a jelöltek száma napról napra nőtt, s végül hétfő délután vált véglegessé: a 2700 lakosú településen tizenhárman gyűjtötték össze a szükséges 67 támogató aláírást. Ezzel pedig választási rekorderré lett a község: egyetlen más településen sem lesz ilyen nagy a polgármesterjelöltek kínálata. Ehhez képest szinte jelentéktelennek mondható a túljelentkezés a képviselői posztokra: a hat helyért harminchatan szállnak harcba.

 

– A demokrácia ünnepe ez! – jelentette ki a helyi posta előtt biciklijére támaszkodó középkorú férfi, majd elnevette magát. – Csak hülyéskedek ám! A havi fix az, ami miatt ennyire felbuzogott a tettvágy a tápióságiakban.

Más a véleménye a pékségbe igyekvő nyugdíjas asszonynak:

– Lehet, hogy sokakat vonz a biztos havi fizetés, de a többség egyszerűen megelégelte az elmúlt négy év semmittevését. Sokan gondolják úgy, hogy jobban tudnák irányítani a falut, mint a jelenlegi fideszes vezetés.

– A politika. Az a magyarázat mindenre. Kettészakadt a helyi Fidesz, emiatt sokan úgy érezték, itt az idő, le lehet győzni őket – mondta egy a dohányboltból kilépő férfi.

Sokan, sokféleképpen magyarázták a faluban a feltűnően sok jelöltet, s alighanem mindenkinek van némi igaza. Az állami adósságkonszolidációnak köszönhetően hitel nélküli, évente 240 millió forintból gazdálkodó faluban a munkanélküliség nem kirívóan magas, úgy tíz százalék körüli – sokan Budapestre járnak dolgozni, száz embernek a helyi raklapüzem ad munkát, meg az iskola és az óvoda is nagy „foglalkoztatónak” számít – de ettől még tény: többeket is motiválhatott az, hogy a következő ciklusban várhatóan legalább nettó 200-250 ezer forint körüli összeg lesz a polgármester havi fizetése.

Míg a jobboldal szakadt, addig a baloldal egységbe tömörült

Ugyanakkor van alapja azoknak a feltételezéseknek is, amelyek szerint a politikai viszonyokkal magyarázható az óriási verseny. A helyi Fidesz ugyanis sokakat meglepve nem a jelenlegi polgármestert, Kun Szilárdot jelölte újra. Emiatt a falu vezetője – aki alapító tagja és elnöke volt a helyi szervezetnek – úgy döntött: függetlenként indul. „Sokan kértek arra, hogy folytassam a munkát” – indokolta a döntését a polgármester, aki nem titkolta, bántja, hogy megvonták tőle a bizalmat, s nem őt, hanem egy tanárnőt, Dávid Kornélia Anikót indítják helyette.

Azt viszont nyomatékosította: nem a Fideszből, csak annak helyi szervezetéből ábrándult ki. Megkerestük a kormánypárti jelöltet is, ám ő arra hivatkozva, hogy túl elfoglalt, csak telefonon, s csupán néhány mondatban válaszolt kérdéseinkre. A Fidesz-szervezet döntését nem kommentálta, azt viszont elmondta: bár sok mindent megcsináltak az elmúlt négy évben, úgy érzi, újabb lendületet adhatna a falu fejlődésének.

Míg a jobboldal szakadt, addig a baloldal egységbe tömörült – igaz, a hírek szerint jókora áldozat árán, „a helyi MSZP szétesett a nagy összefogásban”. Az mindenesetre tény: a fideszes aspiránssal szemben induló Hadrik-Hajós Angéla mögé beállt a DK, az Együtt, a PM és a MSZP is. A többi jelölt – Szőke Sándor, Hegedűs György, Vágó Ferenc, Halasi Anita, Toldi Miklós, Bekech József, Cserni László, Rózsa László, Bajári Géza, Gül Éva – függetlenként indul. A helyiek közül ugyanakkor többen is megemlítik: „Vannak kicsit függetlenek, nagyon függetlenek és tényleg függetlenek, köztudott, ki jobbikos, ki balos, fideszes”.

– Én egy párttal sem vagyok kapcsolatban – szögezte le a jelöltek egyike, Vágó Ferenc, aki amellett, hogy a tápiósági taekwondoklub edzője, a faluüzemeltetési cég vezetője is. Ebbéli minőségében pedig furcsa helyzetbe került: lényegében a főnöke ellen is harcba száll az októberi választáson.

– Nincs ebből vita közöttünk, más a munka és más a kampány – nyugtatott meg Vágó Ferenc.

A jelölteket kérdeztük programjaikról, ám a tervek, ígéretek, stratégiák nehezen összesíthetők. Van, aki új játszóteret ígér, más több munkahelyet, gondozottabb utcákat, sportpályát. És akadt olyan is, aki egyelőre titkolta programját, „nehogy ellopják az abban leírt ötleteket” a riválisok.

– Minket is meglepett, hogy ilyen sok a jelölt, s egy idő után világossá vált, valamiképp segíteni kell a választópolgárokat abban, hogy eligazodjanak a jelöltek és programjaik között – mondta a település jegyzője, Pap Anikó, és hozzátette: – Október elejére meghirdettünk egy fórumot, ahová minden jelölt eljöhet, s előre meghatározott keretek között, a lehető legigazságosabb módon lehetőséget adunk bemutatkozásra, a programok ismertetésére és arra, hogy a választók feltehessék kérdéseiket.

Noha Tápióságban sokan úgy vélik, hogy a programok, ígéretek, jelöltek sokasága csak erősítheti a demokráciát, akadnak, akiknek vannak fenntartásaik:

– Olyan sok a jelölt, hogy a szavazatok nagyon megoszlanak majd, vagyis néhány voks döntheti el, ki irányítja a falut. Ez viszont veszélyeket is jelent, hiszen így előfordulhat, a felkészültség, rátermettség helyett az dönt majd, kinek nagyobb a családja, baráti köre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.