galéria megtekintése

„Ez az Orbán is megépíti a kerítést, de semmit sem fog érni”

30 komment


Kovács Klára

Migránsjárat – az utazóközönség csak így emlegeti a késő esti müncheni vonatot. A menekültek úgy gondolják, az éjszaka leple alatt, a lesötétített vagonokban könnyebben átjutnak a magyar-osztrák határon. Van köztük, aki már harmadszor próbálkozik.

Egy szír család áll a Keleti pályaudvar nemzetközi jegypénztárában, ahonnan csak néhány lépést kell megtenniük a Münchenbe induló vonatig. A peront szinte ellepik az afgán, szír és afrikai bevándorlók, mindannyian ezzel a vonattal próbálják elhagyni Magyarországot. Ellentmondást nem tűrően állítják fel a Győrig vagy Hegyeshalomig utazókat, nekik ugyanis van helyjegyük.

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

Az egyik fülkében egy afrikai férfi és várandós felesége szól egy fiatalembernek, hogy menjen máshová. „Öt évben egyszer ülök vonatra, de ez elképesztő! Miért van az, hogy ő leül, neki adtak helyjegyet, nekem meg azt mondták a pénztárban, hogy nem kell helyjegy?" – méltatlankodik, miközben az afrikai pár imát mormol az ablak melletti ülésen, majd megfogják egymás kezét és csendben néznek kifelé az ablakon.

 

A vonat indulása előtti percekben már egy gombostűt sem lehet leejteni a folyosón. Egy négyévesforma kislány a vonat ajtajában, a lépcsőn alszik édesanyja ölében, körülötte szőkített hajú afgán nők, sminkben, európai öltözetben. Úgy gondolták, így nagyobb eséllyel jutnak át Ausztriába. Nem messze tőlük morgolódó fiatalok. „Nem azért vettem meg a 280 ezer forintos MÁV Start VIP kártyát, hogy hetente háromszor állva utazzak hazáig miattuk!" – mondja a Győrbe tartó fiatal, mire a másik kontrázik – „Itt állunk a bűzben a folyosón, pedig mi vagyunk itthon! De az sem jó, ha van helyjegyed, mert leül melléd egy ilyen büdös fazon és akkor inkább állnál." A kalauz szakítja meg a beszélgetést. „Ezek még nem is büdösek" – veti közbe.

Háborog ő is, elege van már a menekültekből, azt mondja, minden este ez megy.

„Titkos, de elmondom, mit adnak nekünk. Ilyen kis fertőtlenítő tubust, hogy azzal fertőtlenítsem le a kezemet, le is rajzolják, mint az óvodásoknak. Pedig őket kellene fertőtleníteni" – jegyzi meg, majd hozzáteszi, ha nem is Tatabánya, de Győr után már biztosan több hely lesz.

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

Néhány kabinnal távolabb egy szír család utazik két gyerekkel. A kisebbik alig múlt három hónapos. Mellettük két férfi épp a menekültkérdést ecseteli. „Ez az Orbán is megépíti a kerítést, de semmit sem fog érni. Ha valaki elgyalogolt több ezer kilométert, nem állítja meg a vasdrót. Miért nem rájuk költi az uniós pénzt?" – kérdezi egyikük. A folyosóról közben érkezik egy megoldási javaslat:

„Ott van a felcsúti stadion, milyen szép gyepe van! Elférne rajta jó pár katonai sátor, azokban pedig rengeteg menekült! Talán még Puskás Öcsi is büszke lenne rá, hogy a róla elnevezett pályán kapnak átmeneti szállást a menedékkérők, hiszen akárhogy is vesszük, ő is menekült volt 56-ban.”

Egy középkorú férfi, miközben az alvó kisbabát nézi, halkan megjegyzi: „Ingázom Budapest és München között, ez a migráns járat, itt mindig ez van, ráadásul most még kevesen is vannak. Volt, hogy három órát álltunk Győrben, amíg leszedték őket."

Elcsendesedik a vonat. A kocsikban leoltják a villanyt, a folyosókon pedig a hátizsákjaikon ülve alszanak a menekültek. Így gördül be a vonat a Győri pályaudvarra, ahol körülbelül két tucat rendőr száll fel a vagonokba. „Passport! Passport!" – kiabálják. „Language? Nationality?

What country? Germany? Na, ne viccelj! Szóval Pakisztán!

Akkor már mehetsz is lefelé!" Minden fülkét átvizsgálnak, benéznek a székek alá is, mert onnan is kerülnek elő emberek. „Szerinted ők menekültnek néznek ki?"- kérdezi az egyik rendőr a másikat – „Azt mondja, hogy német, de nincs nála semmilyen irat." Végül velük együtt 80 menedékkérőt szednek le a vonatról és az állomás várótermébe terelik őket.

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

Kétségbeesett tekintetek fürkészik az elinduló vonatot. Nekik most nem sikerült. Hatosával viszik el őket az idegenrendészeti irodába, majd ismét kapnak egy papírt, hogy melyik befogadó állomásra kell menniük. „Ez egy átkozott szélmalomharc!" – jegyzi meg az egyik rendőr – „Ezt a férfit már harmadik alkalommal látom. Nem adja fel. Előbb-utóbb sikerülni fog neki."

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

A Budapest – Bécs közötti vasútvonalon nemcsak Győrben, hanem osztrák rendőrök bevonásával Hegyeshalomnál is ellenőrzik a vonatokat. Január óta így megy ez majdnem minden este,

de amíg tél végén naponta 20-30, addig az utóbbi hetekben 70-130 menekültet szállítanak le a rendőrök

az éjszakai müncheni járatról.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.