galéria megtekintése

Nem alkudnak meg a Fidesszel, egyedül futnak neki a választásoknak

20 komment


Kálmán T. Attila

Önálló listát állít a 2018-as parlamenti választásokon az Együtt – így döntött szombaton a párt küldöttgyűlése. Az Együtt-tagok által elfogadott határozatban úgy indokolják lépésüket, hogy csak ezen a módon lehet új szavazókat aktivizálni, „a változást akaró polgárok” megnyerése nélkül nem lehet megnyerni a választást.

Ez nem jelenti azt, hogy a párt mindenképpen önállóan indul a választáson, az egyéni körzetekben kész közös jelölteket indítani a demokratikus ellenzéki pártokkal. Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke lapunknak azt mondta: önállóan is átlépik majd a parlamenti választásokon az ötszázalékos küszöböt, mert ennél is több szavazó van, aki politikai kultúraváltást és demagógiamentességet akar.

– Politikai racionalitás vagy a hírérték sarkallta, hogy bejelentse a párt 2018-as külön indulását két évvel a választás előtt?

– A politikai racionalitás, mert a győzelem érdekében az ellenzéki együttműködés új formájára van szükség. Az előválasztás és a megújulást szolgáló önálló lista egy ilyen megoldás, amely új szavazókat hoz.

– Miért most született meg ez a döntés, és mennyire köti az elnökség kezét? A nemrég kilépő Pápa Levente azt mondta a Népszabadságnak, bármikor dönthet úgy egy-két ember a pártban, hogy legyen újra össze­fogás.

 

– A küldöttgyűlés célja a győzelem útjának kialakítása volt, ezt a munkát hónapok belső egyeztetései előzték meg, a most szombati küldöttgyűlést júniusban hívtuk össze. A mandátum világos, csak újabb küldöttgyűlés tud változtatni rajta, ahogyan a választási szövetségről is csak e testület tud dönteni.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

– Az Együtt régóta propagálja az előválasztást. Egyeztetnek már más pártokkal erről? Ha igen, milyen sikerrel? Mennyi esélyt lát arra, hogy összehozható egy előválasztás?

– Az előválasztás jó megoldás arra, hogy hiteles és versenyképes jelöltek törekedjenek a győzelemre. Amíg egyes ellenzéki pártok elzárkóznak a gondolatától, sajnos felesleges egyeztetni.

Kormányellenességből rendszerellenesség


Bajnai és a Szolidaritás egy részének távozása után fennállt a lehetősége, hogy az Együtt a nevével ellentétben a dezintegráció útjára lép. Böcskei Balázs politikai elemző szerint ugyanakkor, ahogyan a ma már politikai jelentéktelenségbe „húzódó” Kónya Péter sem tényezője a hazai politikának, úgy láthatóan a széteséssel szemben a szükséges pártstruktúra, alapszervezeti rendszer kialakítása is folyamatban van. Míg tavaly ilyenkor az Együtt kvázi kormányellenzéki pártként tevékenykedett, addig ma már megszólalásaira a rezsimellenesség jellemző. E tekintetben közelebb van a DK-hoz, ugyanakkor ese­tében nem állnak fenn következetlenségek (Kerék-Bárczy-levél vagy Eörsi Mátyás-ügy), másrészt Juhász Péter személyében arca és ügye is van ennek a rendszer-ellenzékiségnek – valószínűleg az erre vonatkozó visszacsatolások is tolták rendszerellenzéki irányba a pártot.

A párt nyelvezete továbbra is pragmatista politikusi szerepekbe ágyazódik, e téren a társadalmilag érdekes és fontos témákat is kissé „várt és leprogramozott” módon meséli el. Ez gátja a párt programjának és politikai gondolkodásának szélesebb körű ismertetésének. (K. T. A.)

– Ha nem sikerül egyedül az ötszázalékos küszöb megugrása 2018-ban, akkor vége az Együttnek?

– Sikerülni fog, mert öt százaléknál több olyan szavazó van, aki politikai kultúraváltást és demagógiamentességet akar. Az Együtt a megújulás erőinek önálló listáját állítja fel, amely mentes a Fidesszel való megalkuvástól, és előválasztással segíti az egyéni jelöltek győzelmét.

Feledtetni a keserűséget?

Inkább a hírérték és a kényszer, mintsem a politikai racionalitás késztette az Együtt küldöttgyűlését az önálló indulás bejelentésére – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezető elemzője. Szerinte az egyszázalékos párt ezzel is feledtetni akarta kevés médiaarca egyikének, Pápa Levente alelnöknek keserű távozását. Potenciális szövetségesei, Bokros Lajos és a Párbeszéd Magyarországért mozgalom aligha adhatják a teljes értékű „összefogás” illúzióját, így a párt neve is kiüresedik a mostani döntéssel. A korai kampánykezdet egyetlen haszna, hogy beszédtémává teszi a pártot a baloldalon. Valójában az önállóság hangos bejelentése a túlélésre tett utolsó, csöndes kísérlet. Mivel a baloldal 2018-ban nem a győzelemre, hanem inkább a fennmaradásra koncentrál, pártjai vezetői számára a parlamenti hely különösen fontos. Egzisztenciális és stratégiai okokból sem engedheti meg magának az MSZP vagy a DK, hogy a megszerezhetőnek látszó 30-50 mandátumon másokkal osztozkodjon. Az egyedüli indulás tehát az Együtt „B terve”, amelyhez a párthatározat szerint is „új szavazókra”, helyesebben saját szavazótáborra volna szükség. (K. T. A.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.