Az új egyházi törvényről akkor még Szászfalvi László KDNP-s államtitkár egyeztetett. A hónapokig tartó munkával kidolgozott – viszonylag széles körben támogatott – koncepciót a kormány is jóváhagyta. A Fidesz azonban 2011 nyarán, a parlamenti végszavazás előtti utolsó pillanatokban felülírta a javaslatot.
|
Semjén Zsolt, a „katolikus lobbista" és Erdő Péter bíboros
Kurucz Árpád / Népszabadság |
Átlagos magyar családokban azt is gondosabb tervezés előzi meg, hogy melyik filmet nézzék este a tévében. Bár Semjén Zsolt kodifikációs remekműnek minősítette az őrült kapkodásban született új egyházi törvényt, a legkevésbé sem sikerült lepleznie, hogy a parlament valójában formai és tartalmi hibáktól hemzsegő, a vallásszabadságot korlátozó, zagyva fércművet alkotott.
Fárasztó lenne részletesen felidézni, milyen botrányos fordulatokat vett a „kodifikációs remekmű". Menetrendszerűen jöttek a tiltakozó demonstrációk és aláírásgyűjtések, a folyamatosan toldozott-foldozott törvényt kemény nemzetközi bírálatok is érték. Mindennél jobban jellemzi a helyzetet, hogy az Alkotmánybíróság – egészen kivételes módon – kétszer is visszadobta a jogszabályt.
A Fidesz–KDNP a korábban sokat támadott Hit Gyülekezetét az elismert egyházak sorába emelte, más vallási közösségeket viszont másodrangúként kezelt. Nyilvánvalóan politikai okai vannak annak, hogy az Iványi Gábor vezette MET (Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség) hiába felel meg a törvényi előírásoknak, még mindig nem tartozik az úgynevezett bevett egyházak közé.
A nagy keresztény egyházak és a kormány viszonya közben meglehetősen hektikusan alakult. Katolikus püspökök például 2012 elején – az Európai Unió ellen folytatott fideszes szabadságharc kiteljesedése, az első békemenet idején – egymás után álltak ki Orbán Viktor és a kormány mellett. Bábel Balázs kalocsai érsek kifejtette, hogy a „rabtartók most nem egy itt állomásozó hadsereggel, hanem a pénz hatalmával akarják kikényszeríteni, hogy engedelmeskedjünk". Márfi Gyula veszprémi érsek a „nemzetközi nagytőke fojtogató karjairól" értekezett. És így tovább...
Még mielőtt a katolikus egyházi méltóságok teljes spirituális fegyverzetben felsorakoztak volna a Fidesz–KDNP mögött, a püspöki kar éles fordulatot vett.
Kovács Zoltán akkori kommunikációs államtitkár 2012 májusában azzal kereste meg az úgynevezett történelmi keresztény egyházakat, hogy a trianoni évfordulón, június 4-én – fideszes terminológiával: a Nemzeti Összetartozás Napján – egyperces harangzúgással kapcsolódjanak be a megemlékezésekbe. Erdő Péter bíboros, a katolikus püspöki kar elnöke, Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke és Gáncs Péter, az evangélikus egyház lelkész-elnöke visszautasította a felkérést.
Ami már önmagában is szokatlan. Még inkább szokatlan az, hogy az egyházak vezetői mindezt nyilvánosan tették. „Kérésének sajnos nem áll módunkban eleget tenni, mert templomi harangjaink istentiszteleti alkalmakkor, illetve az egyház liturgikus rendjéhez kapcsolódva szólnak" – írták nyílt levelükben. Mintha demonstrálni szerették volna: nem kívánják meghonosítani azt a gyakorlatot, hogy az egyházak a kormányzat csettintésére részt vesznek politikai színezetű kampányokban.
Megjegyzendő: az egyházi vezetők ezzel saját házuk táján sem váltottak ki osztatlan lelkesedést. Szimbolikus szembeszegülésüket a hívek és lelkipásztorok egy része a határon túli magyarok (és a kormány) cserbenhagyásaként értékelte.
Az egyházi hivatalosságok számos olyan alkalommal nem emelték fel szavukat – például a szegények és hajléktalanok ellen hozott intézkedések esetében –, amikor elvárható lett volna. Ugyanakkor azt is túlzás lenne állítani, hogy intézményesen a kormány szolgálatába szegődtek.
Lapunk birtokába került egy „nem nyilvános" jegyzőkönyv, amely a Szentszék és a magyar állam képviselőiből álló vegyes bizottság 2010. októberi üléséről készült. Ebből kiderül, hogy Erdő Péter bíboros – a Fidesz–KDNP szándékával szemben – kifejezetten ellenezte, hogy államilag elismert legyen az egyházi esküvő. „Mi nem tudjuk azt garantálni, hogy húsz év múlva is ugyanaz lesz uniós szinten a házasság definíciója, és ha egyszer olyat vesznek bele, ami számunkra elfogadhatatlan, akkor bennünket, mint az állam előtt érvényes házasságkötésnek a szerveit szankciókkal sújthatnak azért, mert diszkriminálunk bizonyos típusú kapcsolatokat, amelyeket mi nem tekinthetünk házasságnak, de a világi előírás esetleg annak tekint."
A jegyzőkönyv tanúsága szerint a bíboros nem lelkesedett a „kötelezően választható" etika és hittan ötletéért sem, mondván, fennáll a veszélye, hogy „négy, nyolc vagy tizenkét év múlva valaki másképp fogja értelmezni a rendszert, és akkor többet fog ártani az egész, mint amennyit használ".
A kormány képviseletében tárgyaló Semjén Zsolt érezhetően zokon vette a bíboros szavait, a Fidesz–KDNP részleges visszavonulót fújt. A hitoktatást a kormányzat az általános iskolákban a tanterv részévé tette ugyan, az államilag elismert egyházi esküvőről azonban egyetlen mukkot sem lehet hallani.
Nem jött be a kormány számítása a vatikáni (szentszéki) szerződéssel kapcsolatban sem, amit a katolikus egyházzal való „történelmi kiegyezés" jegyében még a szocialista Horn-kormány hozott tető alá. A vatikáni megállapodás a katolikus egyház meglehetősen bőkezű finanszírozásáról, ingatlanrendezésről, alanyi jogon járó juttatásokról rendelkezik. Később ehhez igazították a többi felekezet támogatását is.
A kormány egészen új szerződés – sőt: minden részletre kiterjedő konkordátum – megkötésére készült, de végül csak a megállapodás módosítására futotta.
Gazdasági szempontból a nagy keresztény egyházak végső soron kifejezetten jól jártak (lásd kapcsolódó cikkünkben Katona Tamás nyilatkozatát), de esetenként méltatlan helyzetbe kényszerültek. A kötelezővé tett hitoktatás anyagi fedezetének megteremtéséről például sokáig meddő tárgyalások folytak a kormánnyal. Az ügy odáig jutott, hogy tavaly ősszel Erdő Péter nyilvánosan is kifogásolta: egyháza a másfél évvel korábban jelzett problémákra még mindig nem kapott megnyugtató választ.
A jelekből arra lehet következtetni, hogy a kormány számára amúgy „természetes szövetségesnek" számító egyházak egyáltalán nincsenek elragadtatva a Fidesz–KDNP teljesítményétől. A katolikus püspöki kar feltűnően szűkszavú választási felhívást fogadott el, amely mellőzi a jobboldal támogatására buzdító kampányszövegeket: „Az idén sorra kerülő országgyűlési, önkormányzati és európai uniós választásokon való részvételre bátorítjuk a katolikus hívőket. Érezzük át annak jelentőségét, hogy a választások révén tevőlegesen, felelősen és méltó módon részt vegyünk hazánk, szűkebb közösségünk és Európa sorsának alakításában. Az előttünk álló lehetőségeknek megfelelően járuljunk hozzá a következő időszak feladatainak megvalósításához".
Ráadásul egyszerű közleményről van szó, nem pedig körlevélről, amit kötelező lenne felolvasni a templomokban. Hasonlóan visszafogott állásfoglalást tett közzé a református és az evangélikus egyház is.
Katona Tamás: Úgy látszik, a támogatásnak nincs felső határa
Próbáltam a szakma szabályainak megfelelően eljárni, és részletes információkat beszerezni. Sajnos, ez szinte lehetetlen – jellemzi az egyházak támogatásának átláthatóságát Katona Tamás közgazdász, egyetemi tanár. „Nem pusztán arról van szó, hogy nincsenek teljes körűen hozzáférhető adatok. Ennél is rosszabb a helyzet. A kormányzatban nem egyszerűen csak titkolóznak, tapasztalataim szerint esetenként valóban nem tudnak felvilágosítással szolgálni" – konstatálja Katona, aki a szocialisták kormányzása idején pénzügyi államtitkári tisztséget is betöltött, néhány évig pedig a Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Államkincstár elnöke volt.
A költségvetésben megjelenített tételek alapján az egyházak idén mintegy 400 milliárd forintot kapnak. A múlt évi költségvetési törvény eredeti változatához képest ez annyit tesz, hogy 100 milliárddal nőtt az egyházaknak szánt közpénz. Tavaly azonban az évközi módosításokkal 40 milliárddal megemelték a 300 milliárdos összeget. Ha ebből indulunk ki, akkor a tényleges növekmény 60 milliárd forint – mondja Katona Tamás. Találni olyan tíz- és százmilliós jogcímeket (például fejlesztési támogatásokat), amelyek esetében a teljes előirányzat ötöde vagy akár háromnegyede jut az egyházaknak. Az viszont, hogy az általános iskolákban bevezetett hitoktatás mennyi kiadással jár, pontosan nem olvasható ki a költségvetésből.
A közgazdász éppen az iskolai hitoktatással kapcsolatban szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy az egyházak jellemzően nem „szabad felhasználású" plusztámogatást kapnak, hanem olyan összegeket, amelyekhez feladatokat is rendel az állam. Másfelől a központi költségvetési támogatás távolról sem fedi le az egyházak összes „külső" – közpénzből származó – bevételét. Nincs rálátásunk például arra, mekkora összegekhez jutnak önkormányzati forrásokból. Ugyanígy az egyházakhoz kötődő civil szerveződések, alapítványok anyagi-gazdasági helyzetéről sincs összesített adat.
A kormány és a katolikus egyház módosította a szentszéki szerződést. Ennek költségvetési hatásait a hozzáférhető dokumentumok alapján nehéz meghatározni: Katona Tamás szintén nem tud pontos számot mondani. Becslései szerint az új vatikáni megállapodásban rögzített kötelezettségek évi mintegy 20 milliárd forintos további tehervállalást jelentenek a következő kormányok számára, de – teszi hozzá a közgazdász – pillanatnyilag úgy tűnik, hogy az egyházak támogatásának nincs felső határa. (Cz. G.)
