galéria megtekintése

A szocialisták bölcsessége, Gyurcsány pálfordulása

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 03. számában
jelent meg.


Bita Dániel
Népszabadság

Az MSZP vezetése ha akarná, sem vétózhatná meg Pásztor Albert jelölését, Tóbiás azonban ígéri: oda fog figyelni. A jelek szerint Gyurcsánynak sincs kifogása az egykori rendőrkapitány miskolci indítása ellen. Azért nem csak Pásztor 2009-es mondatai maradtak fenn az ügy kapcsán, de Gyurcsányé is.

„Olyan jelölteket tudunk támogatni, akik nemcsak a társadalmi problémák következményeit, hanem azok okait is tisztességesen orvosolni tudják: a nyomort, a munkanélküliséget, a kilátástalanságot” – nyilatkozta lapunknak Tóbiás József, az MSZP elnöki székének várományosa Pásztor Albert jelöléséről. Hozzátette: Pásztor elismert, széles támogatást maga mögött tudó rendőrkapitányként kivette a részét a bűnüldözésből. Jelezte ugyanakkor, hogy semmi köze a Jobbikhoz.

„Helyi döntés született, és az MSZP bízik a helyi szocialisták bölcsességében”

Tóbiás azt mondta: személyes garanciát kapott arra, hogy Pásztor Albert tevékenysége során maximálisan figyelembe veszi az emberi jogokat és méltóságot. Ismeretei szerint Pásztor ma nyilatkozatot ad ki, amelyben ezt világossá teszi.

 

„Nincs ok kétségbe vonni, hogy polgármesterként is elsősorban a város szolgálatát tekinti majd a legfontosabbnak és a miskolci emberek érdekeit védi” – tette hozzá.

Tóbiás József, az MSZP megbízott frakcióvezetője
Tóbiás József, az MSZP megbízott frakcióvezetője
Teknős Miklós/Népszabadság

Kérdésünkre Tóbiás azt is elmondta, az MSZP-t irányító országos választási bizottságnak egyébként sincs joga megvétózni a helyi polgármesterjelölteket, ezt csak az elnökség tehetné meg, amelyet július 19-én választanak meg. „Helyi döntés született, és az MSZP bízik a helyi szocialisták bölcsességében” – mondta. Ugyanakkor ígéri, különös figyelemmel kíséri majd a miskolci kampányt, és ha megválasztják, Pásztor tevékenységét is.

Az MSZP tavaly ősszel városi elnökét, dr. Simon Gábort javasolta a polgármesteri tisztségre. Ő egyike volt a legkorábban megnevezett szocialista jelölteknek, nem is indult parlamenti mandátumért. Az EP-választás után viszont a DK és az Együtt is jelezte: független jelöltet akarnak. Néhány hete vetődött fel Pásztor Albert neve.

Emlékezetes, hogy a parlamenti választási vereség után vita bontakozott ki a szocialista választmány ülésén arról, hogy rendpárti irányt kellene vennie az MSZP-nek. Akik ezt felvetették, arra hivatkoztak: a Jobbik sok szavazót vitt el, mert az MSZP-nek nem voltak válaszai a vidéken élők biztonságigényére.

Mesterházy Attila azóta lemondott pártelnök azt mondta: olyan megoldásokat kell találni, amelyek megfelelnek a demokratikus alapelveknek, és nonszensznek minősítette, hogy az MSZP versengeni akarna a Jobbikkal. Az MSZP egyik vezetője most azt mondta lapunknak: szó sincs arról, hogy ebben változás lenne. Szerinte bár Pásztor elhíresült nyilatkozata miatt valóban támadható, Miskolcon ő a legesélyesebb jelölt. És harmincévnyi szakmai pályafutást sem lehet egyetlen megengedhetetlen mondat miatt semmibe venni – fűzte hozzá.

A DK elnökségi ülésén múlt pénteken hangzott el, hogy Pásztor Albert lehet a miskolci polgármesterjelölt. Gyurcsány Ferenc számolt be erről. Információnk szerint volt, aki értetlenkedett, ugyanakkor az egyik résztvevő úgy emlékszik: formális szavazás nem volt, márpedig az elnökségnek jóvá kell hagynia a helyi polgármesterjelölteket.

Abból viszont, hogy a helyi szervezet a nyilvánosság elé állt, világos, hogy Gyurcsánynak nincs ellenére Pásztor jelölése – mondta forrásunk, aki mégis arra számít, hogy az ügy még téma lesz az elnökség ülésén. Ám arra még nemigen volt példa, hogy Gyurcsányt leszavazzák. A volt miniszterelnök szerepe azért is érdekes, mert annak idején elfogadhatatlannak ítélte Pásztor 2009-es szavait.

A DK egyik vezetője azt mondta lapunknak, Pásztor jelölése azt a vitát nyitja ki, hogy baloldali vagy liberális pártként határozzák-e meg magukat. A mostani ügy – mint ahogy Bauer Tamás közelmúltbeli lemondása az alelnöki posztról – amellett szól, hogy nem elsősorban a liberális választóknak akarnak politizálni. De van olyan tagja a DK országos tanácsának – ráadásul egy Borsod megyei képviselőjelölt –, aki Pásztor támogatása miatt kilátásba helyezte, hogy lemond.

Bár az Együtt helyi szervezete is felsorakozott a volt főkapitány mögé, a pártszövetség vezetői úgy határoztak: nem támogatják a függetlenként induló Pásztort. Azt viszont egyelőre nem tudni, állítanak-e vele szemben saját polgármesterjelöltet, Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke lapunknak azt mondta: még egyeztetnek a helyi szervezettel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.