galéria megtekintése

Egy értelmiségi szerep nyugdíjazása

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 09. számában
jelent meg.

Vári György
Népszabadság

Azért komoly baj, hogy Török Zsolt az MSZP alkalmatlanságát, ötlettelenségét, a megújulásként feltálalt kamarillaharcokat saját pártjának nagyvonalúan megbocsátva arra jutott végül, hogy másfél tucat idős bölcsész tehet Magyarország és benne a pártja jelenlegi állapotáról, mert azóta megint nem lehet fontos kérdésekről értelmesen beszélni. Azért kár azért a publicisztikáért, amelyben Prinz Dániel „nyugdíjba küldte” a régi liberális megmondókat, mert ezután megint a rémes fiatalok modortalanságáról kellett hetekig beszélni a probléma helyett, a süvölvényekről, akik azt szeretnék, ha az idősebbek átadnák nekik helyeiket a tévéstúdiókban.

Feltűnő, hogy a technokraták és menedzserek kedvelője, aki különben mélyen hisz abban, hogy mindenkinek csak azzal kell foglalkoznia, amihez ért, egyes-egyedül a saját kompetenciáját nem kívánja a legcsekélyebb mértékben sem korlátozni

Pedig lassan a lényegre kéne térni, mert az ügy nagyon is égető, végül is a nyilvános beszéd minőségéről van szó. Annak a közéleti értelmiségi szerepnek az elavultságáról, átgondolatlanságáról, amelyet az utóbbi hónapokban történetesen éppen két méltán Európa-, avagy világhírű magyar entellektüel, Heller Ágnes és Konrád György megszólalásai szemléltettek a leglátványosabban. Nem róluk, hanem rajtuk keresztül erről a valóban nyugdíjazni kívánt szerepről szeretnék beszélni, amelynek további tarthatatlansága már a rendszerváltás hajnalán is feltűnt az akkori tiszteletlen fiataloknak, a korai Magyar Narancs nemzedékének.

 

A korban dívó millió irányadó értelmiségi kupaktanács egyikének kapcsán írta ’89 augusztusában Bozóki András későbbi kultuszminiszter, hogy az épp születő demokrácia nem a Vének Tanácsa (Konrád hívta így), hanem a nép uralmát jelenti. Akik lángoszlopként irányt akarnak kijelölni, megmondani, merre hány óra, akik a nemzet ütőerén akarják tartani az ujjukat, mert nekik megadatott látniuk a helyes irányt, azok nem veszik észre, hogy változnak az idők és az időkkel változik az ő szerepük is: a népi-urbánus ellenzéké és a pártállam „reformértelmiségéé” egyaránt. Mert mindez egyszerre szólt Csoóri Sándornak, Konrád Györgynek és Lengyel Lászlónak.

Konrád György 2004-ben, Magyarország uniós csatlakozására szervezett rendezvények egyikén
Konrád György 2004-ben, Magyarország uniós csatlakozására szervezett rendezvények egyikén
Kovács Bence / Népszabadság/archív

Hogy a figyelmeztetés akkor is süket fülekre talált, azért meglepő, mert a rendszerváltó értelmiség balosból liberálissá váló része csalódott az értelmiségiek építgette légvárakban, az „ideológiákban”, és jó részük a szakértelem vallásának hívéül szegődött. Még Petri György is arról beszélt a ’90-es években, hogy a megvalósult szabadság már nem a költészet terepe többé, a parlamentben technokraták vitáznak technikai kérdésekről, a dolgok a helyükre kerültek, költőkre és filozófusokra demokratikus politikában semmi szükség.

Ez tette lehetővé a népi értelmiségi váteszek, Csoóriék anakronizmussá nyilvánítását és, úgymond, nyugdíjba küldését, ez tette lehetővé továbbá az SZDSZ szövetségét is a modernizátor, reformer szocialistákkal, ami aztán ki is tartott Bokrostól egészen Bajnaiig.

Korántsem véletlen, hogy Konrád Györgynek is e hozzáértő válságkezelők jutottak eszébe, amikor egyszemélyes intézményként magától értetődően ellenzéki főpolgármestert jelölt a legfontosabb magyar közéleti tévéműsorban. Ez az aránylag rövid időn belül sokadszorra megismételt gesztus (először az összellenzéki listavezető, majd a főpolgármester-aspiráns kijelölése, közte a teljes „összefogásra”, a DK-bevételére buzdító, drámai hangú nyílt levél) roppant beszédes. Először is feltűnő, hogy a technokraták és menedzserek kedvelője, aki különben mélyen hisz abban, hogy mindenkinek csak azzal kell foglalkoznia, amihez ért, egyes-egyedül a saját kompetenciáját nem kívánja a legcsekélyebb mértékben sem korlátozni: nincs az a választástechnikai vagy személyzetpolitikai kérdés, amelyben szépíróként ne érezné magát illetékesnek.

Illyés Gyula nyomdokain járva olyan humánértelmiségiként beszél, akinek felelőssége, „legmesszebbre-látása” a nemzet minden sorskérdésére és apróbb nagyobb bajára egyaránt kiterjed, noha a pártpolitikai, a legszűkebben politikai kérdések eldöntéséhez nyújtott írói útmutatásainál az ihletett vízvezeték-szerelési szaktanácsadás sem lett volna sokkal inadekvátabb.

A petíció és nyílt levél nem érvel, hanem megmond, remélt hatását nem is szövege, hanem aláíróinak szellemi súlya hivatott biztosítani. Mélyen antidemokratikus műfaj

Ráadásul a hatalmi pozíciók betöltésének kérdései értelemszerűen hatalmi kérdések, a személyválasztás remélt hatalmi pozíciókba szándéka szerint hatalmi beszéd. A politikai hatalom egyetlen forrása viszont demokráciában a szuverén nép, ha Konrád Györgynek hatalmi ambíciói vannak, csak tőlük várhat legitimációt. Politikai természetű felelősség felvállalása nélkül nem lehet pártpolitikai ki-ki meccsekben részt venni.

Heller Ágnes
Heller Ágnes
Teknős Miklós / Népszabadság

Szerintem tragikomikus önfélreértés, ha Konrád ezt gondolja feladatának, de ha mégis így dönt, ha tényleg ez érdekli, akkor vegye komolyan magát és lépjen be az Együtt–PM-be vagy a Magyar Szocialista Pártba! A pártok tisztségviselőit, jelöltjeit a pártokon belül választják ki, a választási listákat a pártokon belül állítják össze. A petíció és a nyílt levél, az „aláírás” kétségkívül nagy múltú hagyománya valami hasonlót fejez ki. A petíció nem érvel, hanem megmond, remélt hatását nem is szövege, hanem aláíróinak szellemi súlya hivatott biztosítani. Mélyen antidemokratikus műfaj, amelynek elszánt művelői azt gondolják, hogy remek írók, kiváló filozófusok és történészek puszta szava önmagában többet ér a köz ügyeiben más honfitársainkénál.

Holott önmagában minden ilyen tekintély semmis a demokratikus nyilvánosságban, az egyenlő polgárok közösségében, a respublikában egyedül az érvek számítanak.

A „látnok-értelmiségi” és a hűvös fejű szakértő látszólag ellentétes szerepei közt viszont épp a kiválasztottság elittudata teremt rokonságot. Hogy nem személyes kérdésről, hanem egy értelmiségi szerepmodell súlyos válságáról van szó, azt Heller Ágnes legutóbbi Magyar Narancs-beli interjúja is mutatja, amelyben fentiekhez nagyon hasonló dolgokat találunk. Amikor megkérdezik tőle, nem gondolja-e, hogy taktikai tanácsa, miszerint a DK is vétessen be a nagy összefogásba, balul is kiüthetett Gyurcsány pártjának esetleges szavazattaszító hatása miatt, Heller azt feleli, hogy „nem menne bele ezekbe a kis politikai játékokba”.

Hát ez az, ami nem megy. Aki vokstechnikai ügyekben hallatja a hangját, az utólag már nem mondhatja, hogy egy értelmiségi inkább mégsem foglalkozik ilyenekkel. Ez egyszerűen a szavainkért viselt felelősség elhárítása és ezen a ponton Heller válaszának nívója, önreflexivitása semmivel sem haladja meg, mondjuk, a Török Zsoltét. Következő mondatai még meglepőbbek: arról beszél, hogy személyes baráti körének nem Gyurcsány, hanem inkább Fodor Gábor vagy Mesterházy Attila ellen volt kifogása, tehát „nem tartja igaznak a felvetést”. Vagyis egész egyszerűen úgy dönt, hogy az ő közvetlen környezete kellően reprezentatív minta a kérdés eldöntéséhez.

A rendszerváltó liberális humán értelmiség jelentős része egyszerre vesztette el a politikai realitásérzékét és a fantáziáját

Ami újfent bizonyítja, hogy Heller a legcsekélyebb módszertani óvatosságot, körültekintést, tárgyi ismereteket sem tartja szükségesnek politikai véleményének megalkotásához, vagyis hogy a saját igazságait illetően szemernyi kétkedés sem szorult belé, nem csoda, hogy politikai érzéke gyakran látványosan nem működik.

Konrád György
Konrád György
Teknős Miklós / Népszabadság

Egy ponton, a krónikus szerepzavart szinte komikussá fokozva megemlíti, hogy a kommunistázással és a fasisztázással az a baj, hogy „helyettesíti a szociológiai elemzést”. Amelyet saját deklarációi vonatkozásában viszont újfent nélkülözhetőnek tart, amikor több millió választó motivációit konkrétan nem több mint kettő darab lehetséges megfontolásból véli levezethetőnek. „Magyarországon egyelőre kétféle szavazó van”, „a Jobbik szavazóinak két típusa van” tájékoztat halálos komolysággal.

Mindennek szerves folyományaként aligha tehet mást, mint hogy konzekvens antidemokrataként a magyar nép éretlenségét teszi felelőssé az érett értelmiség megfontolt javaslatainak elutasításáért, szerinte a fejlett népuralom akadálya nem más, mint a nép maga. „Nincs demokratikus gondolkodás, az emberek zsigerből szavaznak... a másik hiba, hogy Bajnai Gordon okosan, racionálisan próbált meg beszélni a választókkal... de az emberek... semmiképp sem gondolkodás alapján” szavaztak – adja meg a magyarázatot.

Éppen úgy, ahogy Mihancsik Zsófia is a választás másnapján, vagy Krémer Ferenc ugyancsak a Galamus.hu-n, és ahogy Konrádot sem érdekelte egy percig sem a Fideszt elutasító választók véleménye, az MSZP választói támogatottsága, amikor megkérte Mesterházyt, hogy lépjen vissza, mivel ő, mint ragyogó író és esszéista, Bajnait tartja alkalmasabbnak.

Privát ízlését soha nem érezte szükségesnek érdemi érveléssel alátámasztani. A Konrád által felsorolt személynevek azonban mindenekelőtt arról tanúskodnak, hogy a rendszerváltó liberális humán értelmiség jelentős része egyszerre vesztette el a politikai realitásérzékét és a fantáziáját. Meg sem kísérelik, hogy eddig nem észlelt problémákra hívják fel a figyelmet, hogy új politikai gondolatokat, új megfontolásokat vessenek fel, csak nélkülük is meglévő, egyre banálisabb dilemmákban (Horváth Csaba vagy Kuncze Gábor...) foglalnak állást. Mintha nem érzékelnék, hogy a krízis sokkal mélyebb annál, hogy bármiféle választási taktikával orvosolható lenne. Azért pártpolitizálnak, közöslistáznak, választási matekoznak, mert tényleg semmi távlatosabb nem jut eszükbe.

Nagyon is van víziójuk a történelem menetéről és normálállapotáról, akárcsak, mondjuk, Orbán Viktornak, és ugyanúgy a múlt felélesztéséről szól, mint az övé

Azt hiszik, nem kell kitalálni semmit, mert a történelem egyszer már véget ért 1989-ben a liberális demokrácia megteremtésével, tehát a fülkeforradalom csak valami baleset, átmeneti kisiklás, amely után gyorsan visszazökkenünk a rendes kerékvágásba, jöhet vissza Bokros, Kuncze és a többiek. Ha most nem, akkor majd legközelebb. Vagyis nagyon is van víziójuk a történelem menetéről és normálállapotáról, akárcsak, mondjuk, Orbán Viktornak, és ugyanúgy a múlt felélesztéséről szól, mint az övé.

A helyzet esetükben annyival rosszabb, hogy az éppen csak véget ért múltat szeretnék visszahozni, a csak tegnap megbukottat, amelynél köztudomásúlag semmilyen régmúlt nem lehet halottabb. Konrád számára legkésőbb 2010-ben megállt az idő.

Nem érti, hogy a harmadik Magyar Köztársaság minden reprezentatív figurájával együtt tényleg és végérvényesen megbukott. Hogy a rendszerváltásnak – a szó legbrutálisabb értelmében – tényleg vége. A nyílt levélben követelt összefogás nem más volt, mint a közelmúlt utolsó, gyászos kísérlete, hogy újra elevenné válhasson. Fakó kísértet járta be Magyarországot, az elmúlt húsz év tragédiája bizarr komédiaként tette – alighanem utoljára – tiszteletét. E kitartó politizáló értelmiségi szerepzavar reprezentánsainak gondolattalansága kelt életre, vált anyagi erővé Fodor, Bokros, Kuncze és a többiek politikai kísértetjárásában.

Így volt, megtörtént, a halottak temessék el halottaikat, mi pedig menjünk és keressünk új nyilvános megszólalásformákat, amelyek számot próbálnak adni arról, ki az, aki beszél, honnan nézi, amit látni vél.

A nyilvános megszólalás olyan terét, amelyben ki-ki nagyjából tisztában van saját korlátaival, nem megítél, hanem javasol, nem megmond, hanem részt vesz a dolgainkról folyó beszélgetésben, amikor úgy érzi, van mit mondania. A politikai fantázia újjáélesztése, olyan lehetőségek kigondolása, amelyekre eddig még nem gondoltak, mások mellett valóban a humánértelmiség terepe lehetne a pártlisták kéretlen összeállítása helyett.

Bozóki ’89-es cikkében Cseh Tamást idézte: hogy 10 év múlva ne ez a dal legyen. Huszonöt éve történt.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.