galéria megtekintése

Dühöng az ügyész a Biszku-ítélet miatt, aggódnak is érte

16 komment


Lencsés Károly

„A védelem csörgősipkás bohócot csinált a bíróságból, amely ahelyett, hogy ezt kikérte volna magának, még asszisztált is hozzá” – ezt nyilatkozta Ibolya Tibor fővárosi főügyész a Magyar Hírlapban szerdán megjelent interjúban.

Álláspontja szerint a háborús bűncselekménnyel vádolt egykori belügyminiszter, Biszku Béla perében a Fővárosi Ítélőtábla döntése „arcpirító, a tábla mondvacsinált indokokkal küldte vissza az ügyet első fokra”. Hangsúlyozta: a „bírói munka lényege a döntésről szól, s a bírónak döntenie kell, ha az elé tárt a bizonyítékok alapján ez lehetséges”. Ezúttal „viszont a bíróság azt kérdőjelezte meg – lényegében a védő álláspontját felhasználva –, hogy az ügyészség által elé tárt bizonyítékok elégségesek ehhez” – hangoztatta Ibolya Tibor.

Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

A főügyész keményen bírálta a táblát, mert kétségbe vonta, hogy az egykori állampárt, az MSZMP korabeli iratai önmagukban okirati bizonyítékként szolgálnának, ugyanakkor további történész szakértő kirendelését látták indokoltnak. Szóvá tette azt is, hogy a bíróság már nem élő tanúk felkutatására utasítja az első fokot, s olyan ügyben írja elő orvos szakértő bevonását, amelynek a sértettje ugyancsak régen halott, ezért egy ilyen eljárási cselekménynek nincs értelme.

Az ügyészségi vád, fellebbezés, indítvány kapcsán – amennyiben az ügy tárgyi súlya, társadalmi hatása indokolttá teszi – az ügyészség álláspontjának ismertetése a közvélemény kiegyensúlyozott tájékoztatását szolgálja – a Legfőbb Ügyészségen mindössze ennyit mondtak Ibolya Tibor szokatlanul éles nyilatkozatáról. Az esetet a Fővárosi Ítélőtáblán is szűkszavúan kommentálták: közölték, hogy a bíróság álláspontja az egyes döntések indokolásából mindig megismerhető, és ahhoz soha nem fűznek hozzá semmit.

 

Aggódik Ibolya Tibor állapota miatt Magyar Gábor, Biszku Béla ügyvédje. Nem vitatja, hogy a főügyész nagy nyomásnak van kitéve, és mindenképpen bizonyítani akar, de etikailag súlyosan problémásnak találja, ha az igazságszolgáltatás egyik szereplője csörgősipkás bohócnak minősít bírákat. Az ügyvéd szerint azért is megdöbbentő ez a minősítés, mert ma Magyarországon egyetlen ítélőtáblán működik másodfokú katonai tanács, és ha a Biszku-ügyben valaki ismét megtámadja majd az elsőfokú ítéletet, az kizárólag oda kerülhet vissza.

Lex Biszkut javasolnak

Lex Biszkut javasolt egy jogász, egy történész pedig odáig ment, hogy lehetővé kell tenni akár a holtak elítélését is, hogy valamiképpen bűnhődjenek.

A teljes cikket itt olvashatják.

Ibolya érdemi felvetései kapcsán az ügyvéd hangsúlyozta: egy pártjegyzőkönyv nem lehet okirati bizonyíték, hiszen többnyire olyan emlékeztetőkről van szó, amelyekről azt sem tudni, ki és milyen körülmények között állította össze azokat. Ezért szerinte érdemes tisztázni, hogy ezek a dokumentumok hogyan készültek, tartalmukat befolyásolhatta-e valaki, s nem állnak-e rendelkezésre hangfelvételek, esetleg szó szerinti jegyzőkönyvek.

Azzal összefüggésben pedig, hogy halottakat akarnak idéztetni, kijelentette: például Ladvánszky Károly volt belügyminiszter-helyettes a Biszku-ügy nyomozásának idején, sőt, az elsőfokú ítélet kihirdetésekor is élt még, ennek ellenére sem hallgatták ki tanúként, ami kizárólag az ügyészség mulasztása. Magyar szerint egyébként hízelgő, hogy a védelem szerepét Ibolya Tibor ilyen nagyra értékeli, csakhogy az ügyvédnek ezúttal nem elsősorban a bíróság befolyásolása volt a célja, hanem a vád megalapozatlanságára akarta felhívni a figyelmet.

Trócsányi szerint jobb lett volna lezárni

„Anélkül, hogy beleszólnék az igazságszolgáltatás működésébe, azt kell mondanom, hogy – figyelemmel az életkorra is – szerencsésebb lett volna, ha az igazságszolgáltatásnak sikerül jogerősen lezárnia az ügyet” – ezt Trócsányi László igazságügy-miniszter még a múlt héten mondta a Biszku-per kapcsán ugyancsak a Magyar Hírlapnak. Szerinte a közvélemény azt várja a bíróságoktól, hogy végleges ítélet szülessen, és ne más módon „oldódjon meg” az ügy, s az eljárás gyors lefolytatása ilyen esetben erkölcsi kötelesség is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.