galéria megtekintése

Deutsch mindenkivel chatel

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 20. számában
jelent meg.


Varga G. Gábor
Népszabadság

A Twitter-huszár lehet az informatikai és távközlési iparág fő kormányösszekötője. Az internetadóról szóló nemzeti konzultáció előkészítésével megbízott Deutsch Tamás nem akar a kormányzati szereplők megkerülésének eszköze lenni, ám mint lapunknak elmondta, a fontos ügyekről beszélni kell. Internetadó mindenesetre nem lesz.

Bár több mint egy hónapja semmit sem lehetett hallani az internetadóról szóló nemzeti konzultációról, Deutsch Tamás nem tétlenkedett, amióta november elején a kormányzati informatikai konferencián kiderült, hogy őt bízták meg a nemzeti konzultáció levezénylésével.

A konzultáció nem akar, nem is lehet a kormányzati szereplők megkerülésének útja
A konzultáció nem akar, nem is lehet a kormányzati szereplők megkerülésének útja
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Saját adózott jövedelméből lefoglalta az Internetkon.hu webcímet, hatvankétezer forint plusz áfáért készíttetett egy csinos kis molinót, rajta a chatalkalmazásokra hasonlító piros-fehér-zöld logóval, így jelképezve, hogy a március közepétől április közepéig a neten zajló folyamat valódi konzultáció kíván lenni.

 

De nem csak a külsőségekben történt előrelépés. Az EP-képviselő tegnap a sajtó előtt is azt hangsúlyozta legerősebben, hogy

„az internetadó halott”.

Kérdésünkre, hogy az utca népe vagy az iparág cégei győzték-e meg a miniszterelnököt az internetadó ötletének visszavonásáról, Deutsch kitérő választ adott: csak azt tudja – állította –, amit Orbán Viktor erről a Kossuth rádióban elmondott. (Ott azonban a kormányfő nem beszélt az okokról.) Hozzátette: álláspontja szerint az internetadó elleni tiltakozás jogos volt. A több mint negyven cég képviselőjével folytatott iparági egyeztetésen nagyon is konkrét gondolatok kerültek elő.

Például az, hogy minimálisan hány internetszolgáltatónak kellene versenyeznie Magyarországon, vagy például, hogy lehet-e csak saját tartalomra korlátozni az internetszolgáltatást alapdíjon, azaz lehet-e extra díjat kérni a teljesen nyílt hozzáférésért. Az is előkerült, hogy pontosan mit jelent az az uniós programpont, amely szerint mindenkinek elérhetővé kell tenni az internetet, s milyen fejlesztések szükségesek ehhez, továbbá milyen ökoszisztéma épülhet erre.

Az internetadó elleni tiltakozás szerinte jogos volt
Az internetadó elleni tiltakozás szerinte jogos volt
Reviczky Zsolt / Népszabadság

E témák legfontosabb kérdései jelennek majd meg a konzultációban, amely teljes egészében az interneten zajlik, s amelybe most először bekapcsolódhatnak a fiatalkorú magyarok is. Minthogy Deutsch és az iparág képviselőinek eddigi megbeszélésein intenzívebben vetődnek fel – legalábbis látszólag – az aktuális szakmai kérdések, mint a kormányzati munka során, felmerül, hogy az iparág a nemzeti konzultáció égisze alatt új utakon kívánja bevinni a fontos ügyeket a kormány látókörébe. Kérdésünkre Deutsch leszögezte: eddig is beszélt s ezután is szándékában áll a témáról egyeztetni a kormányfővel és környezetével.

De a konzultáció nem akar, nem is lehet a kormányzati szereplők megkerülésének útja, s a lobbitevékenység látszatát is kerülni kívánja. Ugyanakkor meggyőződése, hogy a konzultáción olyan kérdéseket kell feltenni, amelyek foglalkoztatják az embereket, s egyúttal Európában is fontos témának számítanak. Kérdésünkre, hogy szerinte milyen arányban értik a kormányban az internetnek mint gazdasági hajtóerőnek a fontosságát, Deutsch úgy válaszolt: sokkal többen, mint gondolnánk.

A konzultáció fő partnere az Informatika a Társadalomért Egyesület és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége. Az utóbbi szervezet elnöke, Laufer Tamás elmondta: meg kell érteni az internet fontosságát, és használni kell a vívmányait, mert ma már az is az interneten zajlik, amiről nem is gondolnánk,

s ha nem értjük a folyamatokat, a digitális gazdaság helyett egy digitális rezervátum részei lehetünk csupán.

Az Európai Unió lakosainak 17, Magyarországénak pedig 22 százaléka nem használta még soha az internetet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.