galéria megtekintése

Deutsch meséje

7 komment


Csuhaj Ildikó

A Népszabadság által megkérdezett fideszes képviselők bizonytalanok voltak a netadó esetleges későbbi bevezetését illetően.

Annak ellenére is, hogy Tállai András nemzetgazdasági államtitkár a Parlament hétfői ülésen legalább nyolcszor reagált az ellenzéki honatyáknak azzal, a távközlési adó kiterjesztésének ügye lezárult.

– Akkor végleg lekerült a napirendről?

– Végleg? Ma igen, de nem tudom, mi lesz, ha holnap találkozunk, és megkérdezi.

 

Ez az internetadóról szóló beszélgetés a kormány egyik tagja és munkatársunk között zajlott délután a Parlament folyosóján.

– A nemzeti konzultáció miről fog szólni Deutsch Tamás vezetésével?

– Terjesztés, gyorsítás, hatékonyabbá tétel. Csevegünk majd. Ez egy mese, Deutsch Tamásnak való mese lesz.

Az internetadó sorsára vonatkozó kérdésekre informátoraink megerősítették, a Nemzetgazdasági Minisztérium elsődleges célja az volt, hogy a Viber és Skype használatát adóztassák meg, azzal az indoklással, hogy a mobiltelefonálást is percenként három forinttal, míg az sms-küldést két forinttal adóztatják. „Nem úgy sikerült a törvényjavaslat. Nehéz lett volna műszakilag leválasztani mindezt az adatletöltésről" – fogalmazott forrásunk, megjegyezve, az internetszolgáltatást sok országban adóztatják árbevétel-arányosan: Spanyolországban 0,9 százalékot, Törökországban pedig 0,5 százalékot fizetnek.

Azt kormányközeli források sem tartották valószínűnek, hogy Orbán Viktor visszakozása után mégis lesz internetadó jövőre. A nagy szolgáltatók jelezték: az új sarc elfogadhatatlan. A Magyar Telekom azt is tudatta, hogy bármilyen új adóteher már a beruházásaira is hatással lesz. Az előzetes tervek szerint a T-Systems a közeljövőben egy konferencián mutatja be a digitális Magyarország-programot, amely a közigazgatás internetalapú átalakítását jelentheti.

A nemzeti konzultáció szólhat a Facebook és a Google megadóztatásáról, hiszen – és erről már L. Simon László miniszterelnökségi elnökségi államtitkár is beszélt –, európai szinten is napirenden van a kérdés. Egyik forrásunk szerint a közösségi oldalakon megjelenő reklámok megadóztatása lenne napirenden, ez pedig már a reklámadó kiterjesztését jelentené. Ilyen hivatalos javaslat ugyanakkor nincs – tették hozzá.

Kedden mindenesetre egész nap üléseznek a kormánypárti frakciók, és Orbán is részt vesz a tanácskozáson. Hivatalosan az adótörvények és a jövő évi költségvetési javaslat lesz napirenden, ám a képviselők szerint nyilván szó lesz még a netadóról is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.