galéria megtekintése

Lázár szerint az MSZP az amerikai zászlót is kitűzhetné

21 komment


Bita Dániel

Az internetadó volt a fő téma hétfőn a parlamentben. A szocialisták garanciát kértek, hogy a kormány később sem vezeti be a fideszes szókészletben a távközlési adó kiterjesztésének nevezett közterhet. Nem lesz internetadó – idézte válaszul a vonatkozó tüntetések szlogenjét a gazdasági államtitkár.

Politikai nyilatkozatban mondaná ki az MSZP, hogy nem lesz internetadó. A szocialista javaslat elfogadásával az Országgyűlés kinyilvánítaná, hogy tiszteletben tartja a tüntetők akaratát, se most, se később nem szavaz meg olyan törvényt, amely a jelenlegi közterheken túli fizetési kötelezettséggel sújtja az internethasználókat. Az MSZP az alaptörvény módosítását is kezdeményezte, hogy újra a korábbi szabályok legyenek érvényesek a népszavazásokra.

Véd, visszazár
Vív, véd, visszavág
M. Schmidt János / Népszabadság

Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes úgy indokolt: ellehetetlenültek a referendumok, hiszen az érvényesség feltétele az összes választó több mint felének részvétele lett, miközben a Fidesz áprilisban a választópolgárok kevesebb mint 30 százalékának szavazatával szerzett kétharmados többséget. A szocialista politikus szerint Orbán Viktor megfogalmazása, hogy tervezett formájában nem vezetik be az internetadót, azt jelentheti, hogy más formában igen. Elképzelhető, hogy egy álkonzultáció után, néhány százezer Fidesz-támogató válaszaira hivatkozva a kormány mégis nekifog az internet korlátozásának – vetette fel.

„Nem lesz távközlésiadó-kibővítés, vagy ahogy önök mondják: nem lesz internetadó" – válaszolta Tállai András, a gazdasági tárca államtitkára, aki szerint félreértették a kormány szándékát, ezért korrigáltak. Később kitért a kormánytisztviselőkkel szembeni korrupciógyanúra is, és gyenge kis ellenzéki vádaskodásnak nevezte azt.

 

Az internetadóról beszélt Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, jelezve, a nemzeti konzultáció az elmúlt napok tüntetésein megtörtént, kár elkölteni rá több mint egymil­liárd forintot. „Ha azt hiszik, hogy a három megnyert választás azt jelenti, hogy bármit megtehetnek, akkor nagyot tévednek" – üzente a kormánynak a demonstrációkra utalva; hozzátette: nem szégyen a meghátrálás.

Harrach Péter a KDNP nevében a 400 négyzetméteresnél nagyobb szupermarketek vasárnapi zárva tartását célzó indítványukat méltatta. Azt mondta, ha lenne hiteles szociáldemokrata párt, az javasolná a szabad vasárnapot, de nincs, így a kereszténydemokraták feladata rámutatni, hogy a kereskedelmi láncok kizsákmányolják a dolgozókat, és az extraprofitot hajszolják.

A NAV-botrány a kérdések között került szóba. Az MSZP-s Tóth Bertalan arról érdeklődött, a kormány miért­ engedte el, illetve miért nem hívta vissza szabadságáról Vida Ildikót, az adóhatóság elnökét, miután hírbe hozták azzal, hogy korrup­ciós ügyek miatt kitiltották az Egyesült Államokból. Lázár János úgy válaszolt: az USA ügyvivője soha nem állította, hogy az adóhatóság vezetőit tiltották ki, úgyhogy a szocialisták mondják meg, honnan veszik ezt. „Az is elég válasz, ha az európai és a magyar zászló közé behozzák az Amerikai Egyesült Államok zászlaját is, mert akkor érteni fogjuk, hogy az MSZP-frakció mögött az USA budapesti ügyvivője is ott áll" – mondta a Miniszterelnökség vezetője, aki szerint a szocialisták az adóhatóságot akarják gyengíteni. A miniszter az LMP-s Szél Bernadettnek azt tanácsolta, menjen el az amerikai követségre, és kérdezze meg, miért­ sugallják, hogy korrupt a magyar köztisztviselők egy része. Lázár egyéni indoklása szerint egy ellenzéki politikusnak az ártatlanul megvádoltakat is képviselnie kell.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.