galéria megtekintése

Lehet, hogy soha nem derül ki az igazság Rogánról és Vizoviczkiről

17 komment


Fekete Gy. Attila

Kétséges, hogy kiderülhet-e, a büntetőeljárásban vagy a tévéinterjúban nem mondott igazat az ügy negyedrendű vádlottja.

Fegyőrök vezetik elő Vizoviczki Lászlót
Czeglédi Zsolt / MTI

Hamarosan adásba kerül a kizárólag az interneten elérhető N1TV-n annak az exkluzív interjúnak az utolsó része, amelyben D. Róbertné, a vesztegetéssel és adócsalással vádolt diszkópápa bizalmasa beszélt a Vizoviczki-birodalom titkairól. Pedig még a korábbi nyilatkozatai miatt is egymást érik a kérdések. Nem tudni például azt: a büntetőeljárás során vagy az újságíróknak tett állításai az igazak.

Emlékeztetőül: a Jobbikhoz közel állónak tartott csatornán D.-né, a Vizoviczki-per negyedrendű vádlottja jú­liusban azt állította, minden  szezon elején négymillió forint kenőpénzt kellett fizet­niük az akkori polgármesternek, Rogán Antalnak azért, hogy a belvárosi teraszok kinyithassanak.

 

Vizoviczki László, aki az interjú első részének a bemutatásakor még előzetes letartóztatásban volt, közleményben cáfolta egykori bizalmasa kijelenté­seit: „Kétség nélkül bizonyítható, hogy Rogán Antallal soha semmilyen kapcsolatom nem volt, még látásból sem ismer engem." Az azóta már propagandaminiszter Rogán titkársága szintén cáfolt: „A Jobbik TV ma megjelent videó­ja egy arctalan hazugság. A videón szereplő névtelen, arctalan személy egyetlen szava sem felel meg a valóságnak. Az ügyben a mai napon azonnali hatállyal feljelentést tettünk."

Rogán Antal ügyvédei – mint azt lapunk kérdésére elmondták – még aznap feljelentették D. Róbertnét rágalmazásért az V. és XIII. kerületi ügyészségen. Ott azonban, mivel a rágalmazó kijelentések nem hatóság előtt hangzottak el, csak annyit tettek vele, hogy tovább postázták a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak, ahol majd magánvádas eljárásban Rogán elégtételt vehet az elhangzottakért.

Feljelentést tett ugyanakkor Tényi István, a közismert feljelentő. Szerinte az elhangzottak Rogánnal szemben felvetik a hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúját. Feljelentését azonban a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította. A hatóság ugyanis bekérte D.-nének a nyomozás során, illetve a már folyamatban lévő büntetőperben a bíróság előtt tett vallomásait és összevetette azokat.

Megállapításaik szerint a büntetőeljárás során védője jelenlétében és a hamis tanúzás következményeire kioktatva D. Róbertné vagy olyan kijelentéseket tett, miszerint nem tudott arról, hogy Vizoviczki bárkit is megvesztegetett volna, egyáltalán nem is beszélt korrupciós cselekményekről.

Tényi erre hivatkozva kérte újabb bejelentésében az ügyészségen: tisztázzák, hogy a büntetőeljárásban vagy a tévéinterjúban nem mondott igazat D. Róbertné.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.