galéria megtekintése

Colleen Bell szerint aggasztó, ha közpénzen rokonok zsebét tömik

16 komment


Kőműves Anita

Magyarországon a korrupció olyan probléma, amely aggasztja az embereket: ezt felmérések is folyamatosan mutatják – jelentette ki Colleen Bell amerikai nagykövet a Közép-európai Egyetemen (CEU) tartott keddi előadásán.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Ha az amerikai nagykövet megjelenik valahol, a közönség és a sajtó nagy részét csak az érdekli, mit mond az elmúlt években botrányokkal sújtott amerikai–magyar kapcsolatokról. Így volt ez kedden a Közép-európai Egyetemen is, ahol Colleen Bell „Az Egyesült Államok álláspontja a migrációról, biztonságról és külpolitikáról” címmel tartott előadást. A nagykövet a magyar ügyekre ezúttal csak érintőlegesen tért ki, ám a korrupcióról és a migrációról elmondott szavait nehéz volt nem a magyar kormánynak (is) szánt üzenetként értelmezni.

Bell beszédének átfogó témája a jogállamiság elve volt, ezen keresztül tért ki négy témára. Az első az Iszlám Állam volt, mely a törvényeken kívül működik. Ukrajnáról Bell leszögezte: „Oroszország illegálisan csatolta el a Krím félszigetet. Pont. Erről nincs helye vitának.” Ezt azért is fontos kimondani, hogy mutassuk: „egy demokratikus állam területi integritását nem lehet erőszakkal megváltoztatni”.

 

A harmadik téma a migráció volt, ahol Bell szerint a tolerancia és együttérzés mellett objektív elemeket is be kell vonni a gondolkodásba, azaz a jogi mechanizmusokat. Az 1951-es menekültügyi egyezmény, illetve annak 1967-es kiegészítése szerint a menedékre jogosultakat emberséges körülmények között kell fogadni, ügyüket pedig tisztességesen kell elbírálni. Aki nem jogosult maradni, azt gyorsan, hatékonyan és biztonságosan vissza kell küldeni a származási országba.

„A nemzetközi jog rendelkezik arról, hogy mit lehet tenni a menekültekkel” – mondta Bell. A menedékjogot kérők emberi jogait tiszteletben kell tartani, „mert ezt mondja ki a törvény”. A nagykövet hangsúlyozta: Magyarországnak kötelessége megvédeni saját (és az unió schengeni) határait, ám a háború elől menekülőket nem szabad összemosni a terroristákkal.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A beszéd utolsó témája a korrupció volt, amely Bell szerint „veszélyesebb, mint gondoltuk”. Árt a gazdasági növekedésnek, a nemzetbiztonságnak, az innovációnak és az emberi méltóságnak. Elégedetlenséghez, erőszakhoz és zavargásokhoz vezethet. „A korrupció gond Magyarországon, teljesen világos, hogy az átlagmagyarok számára ez az egyik legnagyobb probléma, amint azt a közvélemény-kutatások rendre kimutatják” – mondta Bell.

„Mindenhol, ahol a rendszerszintű korrupció aláássa a tisztességes kormányzást, sérül a jogállamiság”

– hangsúlyozta a nagykövet, aki szerint a kormányzást átláthatóvá tevő törvényekre van szükség. „Ahol a cégeket és a kormányokat korrupt elvek mentén működtetik, azok elkezdenek hasonlítani a szervezett bűnözésre” – mondta a diplomata, hozzátéve: „a korrupt kormányok magáncélokra különítik el a közpénzeket – amelyeket a gazdaság fejlesztésére és az állampolgárok életminőségének javítására lehetne használni”. Ahol a közbeszerzéseket a korrupció hatja át, a legjobb cégek gyakran már el sem indulnak.

Arra a közönség soraiból érkező kérdésre, hogy vajon a minap az országgyűlés külügyi bizottsága előtt elmondott beszéde azt jelenti-e, hogy Washington politikája „puhul” Budapesttel szemben, Bell úgy felelt: a washingtoni álláspont változatlan. Ősszel a nagykövet még meglehetősen kritikus beszédet mondott a Corvinus Egyetemen, míg május eleji szavai már felettébb barátságosak voltak. „Továbbra is dolgozunk azokon a kérdéseken, ahol eltérő az álláspontunk, és továbbra is megfogalmazzuk az aggodalmainkat.”

Arra, hogy mit gondol Bill Clinton egykori amerikai elnök Magyarországot kritizáló megjegyzéseiről, úgy válaszolt: Clinton magánszemély, saját nézeteit és véleményét fejtette ki.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.